A felelős állattartásról 2018. I. negyedévében

„Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

Az utóbbi időben a „kutyás” és a „nem kutyás”, valamint a “kutyások” között születő konfliktusok nagymértékben felszaporodtak, és azt tapasztalom, hogy egyre indulatosabbak, egyre arrogánsabbak az emberek egymással, valahogy sehogy sem tud születni egy úgynevezett „arany középút”. Mindenki csak a saját igazát tartja elfogadhatónak, és hajlandóságot sem mutat annak irányába, hogy a másik fél véleményét is legalább meghallgassa. Azt gondolom, hogy ez nem csak ebben a témában van jelen, hanem az élet minden területén fennálló probléma. Sokszor nem figyelünk oda egymásra, elsétálunk mások mellett, amikor segítségre szorulnának, de nagyon szeretünk véleményt alkotni olyan dolgokról, amelyekre nincs is igazából rálátásunk, és sokszor általánosítunk is. Ennek a témának szeretnék most egy kicsit a mélyére tekinteni, és a jelen problémáit felvázolni, akár egy alapot adni annak, hogy továbbgondoljuk, és változtassunk a hozzáállásunkon egy kicsit.

Nekem is vannak kutyáim, így sokszor én is tapasztalom azt, hogy egy-egy sétám alkalmával bizony lépten-nyomon gazdátlan „aknák” között kell szlalomoznom a belvárosban. Talán némiképpen érthető is azoknak az embertársainknak a háborgása, akik nem szeretnének nap mint nap, körömkefével görnyedni a csap fölött, hogy a mások által „elhagyott” ürüléket takarítsák a cipőjük talpáról. Nem sokáig tartana mindenkinek egy zacskót helyezni a zsebébe, és amikor kipottyan a blökiből, akkor felvenni, és belehelyezni egy szemetesbe. Ezzel a fél perces manőverrel megszabadíthatjuk magunkat attól, hogy utálattal tekintsenek ránk a kutyás sétánk alkalmával.

Manapság gyakran hiányolom azt, hogy hátul is legyen szemem, több okból is, mert szinte minden alkalommal összefutok olyan kutyákkal, akiken sajnos nincsen póráz. Aztán ha kicsit jobban körbenézek, akkor jó esetben megpillanthatom a gazdát is, aki fél kilométerrel arrébb beszélget, vagy éppen próbálja utolérni a szabadság hevében rohangáló kutyáját, majd amikor tudatosul benne, hogy éppen az én kutyámat rohanta le, akkor eszeveszettül elkezd kiabálni, hogy: „Nem bááánt, csak játszik.”. És ha az én kutyám nem szeretné, hogy játsszon vele? És ha én nem szeretném? Sokat próbáltam fejtegetni ennek a típusú viselkedésnek a miértjét, de sajnos nem sikerült dűlőre jutnom ez ügyben, de az biztos, hogy nagymértékben befolyásolja negatív irányba a kutyámmal való közös időtöltésem minőségét.

Aztán ha ezen a vonalon haladunk tovább, akkor rögtön összefuthatunk azzal a típusú gazdával is, aki mindenkihez odaengedi a kutyáját, nem foglalkozván azzal, hogy mások nem biztos, hogy értékelni fogják a találkozást, mert például nem szeretik a kutyákat, vagy félnek tőlük. Attól, hogy nekünk az életünk szerves részei, mások nem biztos, hogy így tekintenek rájuk, ezért fontos, hogy figyelemmel legyünk a körülöttünk lévő emberekre is.

Nagyon fontos még megjegyezni, hogy egyre sűrűbben hallhatunk történeteket, ahol rettegő gazdák számolnak be a séta közben kutyájukat ért támadásról, amikor a támadó kutya gazdája elengedi a kontroll nélküli kutyáját, vagy ott sincs a kutya közelében. Az emberek valami oknál fogva felelőtlelnül sok esetben nem a megfelelő fajtát választják, és nem gondoskodnak a kutya szocializációjáról, tanításáról, ennek ellenére elengedik a kutyájukat a vakvilágba. Egyetlen egy kutyát sem okolhatunk azért, ha agresszív, ha folyamatosan minden körülötte lévő állatot támad, ezért egyetlen egy személyben a gazdája a hibás, aki nem a neki megfelelő fajtát választotta és nem gondoskodott a kutyája megfelelő szocializációjáról, tanításáról. Nem szabadna azt éreznünk, hogy a kutyáinkkal való séta egy rémálom a felelőtlen gazdák miatt, akik nem tudják megfelelően kezelni a kutyájukat.

Lehetne még ezt a témát hosszú oldalakon keresztül fejtegetni, lehetséges alternatívákat felvázolni, hogy miképpen lehetne megoldást találni, hogy a „kutyások” és „nem kutyások” békében éljenek egymás mellett, de nekem most nem ez volt az elsődleges célom. A célom az volt, hogy kicsit közösen kezdjünk el gondolkodni azon, hogy mi lehet ennek a rengeteg fennálló konfliktusnak az alapja, a gyökere, hogy lássuk be kicsit azt, hogy bizony adunk okot a háborgásnak mi kutyatulajdonosok is.

Addig is egy pár aranyszabály kutyasétáltatáshoz:

1. Pórázon lévő kutyákat nem engedünk össze.

2. Nem “cuki”, ha a kutyánk idegenekre ugrál fel kéretlenül.

3. Ha a szembejövő ember lábhoz rendeli a kutyáját, vagy rövidre fogja a pórázt, akkor nem engedjük oda a kutyánkat.

4. Ha a szembejövő gazda félreáll a kutyájával és leköti a figyelmét, akkor nem állunk meg mellettük.

5. Ha tanítatlan, behívhatatlan a kutyánk, addig amíg ezt nem oldjuk meg ne vegyük le pórázról.

6. Ha a kutyánk egy másik kutyát meglátva örjöngedi kezd, addig amíg nem pótoljuk a tanításást nevelését, forduljunk meg vele és vezessük másik irányba.

7. Ha arra kérnek, hogy hívjuk vissza a kutyánkat, azonnal kérdés, magyarázkodás nélkül tegyük meg.

8. Megkülömböztető jelzéssel, vagy kiképzés alatt lévő kutyához ne engedjük oda a kutyánkat.