Az idei év utolsó blogját olvashatjátok a felelős állattartás témakörében.
Ismét több témakört is szeretnék érinteni, ezek sorrendje pedig a következő:
- Állatok Világnapja a menhelyen
- Örökbefogadási protokoll
- A telefonhívások árnyékában
- Kóborkutyák kérdésköre, azaz ki a felelős a kialakult állapotokért?
Ahogy leültem, hogy elkezdem írni, rohamosan végigfutott az agyamban, hogy atya ég…szinte most írtam a tavaly decemberi blogot is. Elrepült ez az év, szinte észre sem vettük, és immáron a második Karácsonyunkat kezdjük meg a koronavírus jelenlétében.
Minden évben alapvetően mozgalmasan telik az Állatok Világnapja, idén is nagyon sok iskola, óvoda gyűjtött alapítványunk védenceinek, aminek köszönhetően az eledeles konténerünk meg is telt. Sajnos sokáig nem lehetünk nyugodtak, de egy időre megoldódott az ilyen jellegű problémánk.
Nagyon szépen köszönjük ezúton is a pedagógusoknak, akik megszervezték, lebonyolították a gyűjtést, nélkülük ez nem valósulhatott volna meg. És nagyon szépen köszönjük a tanulóknak, családjaiknak, hogy idén a Tappancs Állatvédő Alapítvány 200 védencét támogatták az Állatok Világnapja alkalmából.
Eddig minden évben terápiás kutyákkal látogattunk el az oktatási intézményekbe, és vettük át az összegyűlt adományokat. Sajnos ez idén kimaradt a járványhelyzet miatt, viszont nagyon bízunk benne, hogy jövőre már végre találkozhatunk személyesen is a gyerekekkel, pedagógusokkal.
Nem mindenkiről sikerült képet készíteni, de ezúton is szeretnénk köszönetet mondani:
Szegedi SZC Vedres István Technikum
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
Szegedi Gregor József Általános Iskola
Szegedi ÓVI Bölcs Utcai Óvodája
Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája
Tisza-parti Általános Iskola
Továbbá nagyon szépen köszönjük Mindenki másnak is, aki valamilyen módon támogatta védenceinket!
Nem telik el úgy hét, hogy ne találkozzunk szembe egy-egy felháborodott telefonálóval. Ő nem érti, hogy miért nem kap kutyát, hiszen ő a világ legjobb gazdája, a kertben jó nagy helye lesz, tud egész nap majd szaladgálni, és a gyerekek is néha kimennek majd az udvarra játszani a kutyával. Ugasson, zavarja el az idegeneket, de imádja a gyerekeket, meg ne ásson, feleslegesen azért mégse ugasson. És ezek az emberek szentül hiszik, hogy a családjukban szuper helye lenne egy négylábú családtagnak.
Mi nem hisszük. Mi nem gépeket, hanem családtagokat adunk örökbe, és nem riasztó helyett, hanem teljes jogú családtagként. A nagy udvar önmagában nem kielégítő egy kutya számára, képzeljük csak el, hogy mi is az egész életünket egy nagy szobában töltjük. Hamar megunnánk, igaz? A kutya nem a nagy udvart, a fűtött kutyaházat szereti, hanem a gazdája közelségét. A mi célunk, hogy minden kutyának a legmegfelelőbb családot találjuk meg, és nem az, hogy minél hamarabb „szabaduljunk” tőlük.
Idén bevezetésre került az örökbefogadási űrlap, amely szuper szűrűje az örökbefogadni kívánóknak. Tehát az örökbefogadás első lépése az űrlap kitöltése.
Ha nem is minden nap, de minden másnap azért kitágult pupillákkal nézek magam elé egy-egy telefonhívást követően. Szeretnék ezekből egy-két szösszenetet leírni.
A várólistára való felvételhez tartoznak kérdések, amelyekre a tulajdonos válaszol.
Ilyen kérdés például, hogy a kutya rendelkezik-e a kötelező éves veszettségi oltással. És ha hiszitek, ha nem, sűrűn kapjuk azt a választ, hogy:
„Persze, valamikor 5-6 éve megkapta.”
Még mindig nem evidens sajnos, hogy a veszettségi oltást évente kellene megismételni.
A másik sarkos kérdés az a mikrochip megléte. „Mikrocsipsz, mikrocsip, mikrocsíp, csíp” és társai mind előfordulnak. Sajnos sűrűn.
Sok éve kötelező már a mikrochip, és nem elég, hogy nincsen, sokan azt sem tudják, hogy mi az. Elkeserítő nagyon.
Idén is hasonlóak voltak a leadások indoklásai gazdás kutyák esetében. A legtöbb kutya az idős hozzátartozó halála miatt került a menhelyünk gondozásába, de jellemző volt továbbra is a rossz fajtaválasztás, a költözés kertes házból panelba, a túl nagy, túl szőrös, túl kicsi, nem ugat, sokat ugat, ugrál, morog és társai. Ezek évről évre változatlanok.
Moha kiskutya anyukáját egy nő adta le a menhelyre. Nem tudta, hogy a saját kutyája vemhes, és szegény szukánál a bekerülése után valószínűleg a fokozott stressz miatt 10-15 perc után el is indult a szülés, majd a kiskutyái sorra haltak meg.
Az egyetlen túlélő a képen látható kis Moha...
Évről évre az arcukba kapjuk, hogy nem segítünk, pedig azért vagyunk, illetve „Akkor minek vagyunk?” mondatokat. Erről nagyon fontos beszélni, mert azon felül, hogy rettenetesen bánt minket, igazságtalannak is érezzük. A Tappancs Állatvédő Alapítványt állatbarát emberek hozták létre azzal a céllal, hogy életeket mentsenek. Sok év kemény munkájának köszönhető az, hogy most úgy néz ki, ahogy, felszerelt, kényelmes otthont biztosít az állandó 200 lakójának. Az állatmentés nem annyiból áll, hogy felveszem a telefont, és bejelentem, hogy itt és itt láttam egy kutyát. Vagy kirakom kutyás csoportokba, és megnyugszik a lelkem, hogy én bizony segítettem. Lefényképeztem, és kiraktam a terítékre, hogy mások oldják meg, mert nekem nincsen lehetőségem, nincsen helyem, van már egy kutyám. Aztán persze ha esetleg más is ezt a választ adja, akkor hőbörgök, hogy a szemét nem segített.
Az állatokmegmentésének csak a kezdete az, hogy összeszedjük őt az utcáról. Ezt követően el kell valahol helyezni, állatorvoshoz kell szállítani, szükség szerint a kezelését biztosítani, ha gyógyszert kell szedjen, akkor azt is megvásárolni, minden nap rendben beadni. Ivartalanítani kell, az éves veszettségi és a kombinált oltásokat beadni, megfelelő gazdát, családot keresni neki.
Sajnos az a tapasztalat, hogy egy-egy, a városban óriási port kavart kutya bekerülése után az ég világon senki sem kérdez a továbbiakban a hogylétéről. Csak addig érdekli az embereket, ameddig látják az utcán. A továbbiakat oldja meg más.
Erre remek példa a novemberben bekerült fehér Kuvasz jellegű fiatal kutya esete is. Bejelentések tucatja érkezett, majd miután bekerült a menhelyre, többé senkit sem érdekelte, hogy hogy telnek a napjai.
Nem az állatvédők és az állatvédő szervezetek, önkéntesek hibája, hogy ennyi kóbor állat van. Ez egyedül a felelőtlen emberek hibájaként róható fel, amit sajnos még mindig nagyon sokan nem értenek meg. Ha nem lenne ennyi felesleges szaporulat, nem lenne ennyi mikrochip és oltások nélküli kutya, ha nem lenne divat, hogy a kutyák önsétáltatnak, akkor egy sokkal szebb világra ébredhetnénk. De sajnos ettől még nagyon-nagyon messze vagyunk.
Köszönöm szépen a figyelmet!
Jövőre ismét találkozunk, remélhetőleg egy sokkal mozgalmasabb év vár majd ránk táborokkal, iskola, óvodai találkozásokkal, menhelyi sétákkal, amennyiben a vírushelyzet engedni fogja.
Adri
Hozzászólások