Nap-nap után folyik a "harc" a pici Blankó életéért. Hiába az antibiotikum és az egyéb kiegészítők, vitaminok, az orra bedugul, és a légzése egyre nehézkesebb. Lili az orrát is takarítgatja, nedves ronggyal oldja a beszáradt nóziját, ám ici-pici orrlikán így sem tud rendesen szuszogni. Levegőhöz a száján keresztül jut, így viszont nehezebb az étkezése. Muszáj volt ismét állatorvoshoz vinni. Nagyon pici és törékeny... Annak ellenére, hogy kinyílt a szemecskéje, akkorka mint egy újszülött cicafiú. Egyre inkább szorított az idő, úgyhogy Lili gondozójával Dr. Tímár Endre rendelőjében landoltak. Ott infúziót kapott és újabb adag vitaminbombát, mindenféle földi jót. A doktor úr szerint a nátha ráment a veséjére. Hiába Lili szakszerű ellátása, hiába a pici élni akarása, ameddig tudott, harcolt. De sajnos az ő ereje is véges volt, délutánra pirinykó teste feladta a harcot... Nagyon sajnáljuk kicsi csillag!
További napjaink sem voltak felhőtlenek. Valami új csoda folytán Rambó hasmenéses lesz a nedves eledeltől. Próbáltunk kísérletezni, hogy mire érzékenyebb, mire nem, hála a kedves támogatóinknak, konkrétan erre való nedves eledellel is próbálkoztunk, de mindhiába. Eddig semmiféle probléma nem volt, tökéleteseket székelt (már bocsánat, de minden gazdi örül, ha az állatkája végterméke normális, és tudom, hogy erről nem ildomos beszélni, de teljesen természetes dolog), és általános esetben nem is okozna akkora fennakadást, de az ő helyzete ugye speciális. Bármennyire igyekszik az alomba végezni a dolgát, ilyenkor extrán gyakran jár toalettre, mivel nem tudja irányítani a folyamatot, csak érzi az ingert, ezért ahol sikerül alapon hagyja el a szervezetét a pakk. Namármost még ezzel sem lenne gond, mert takarítjuk utána, csak ilyenkor őt is le kell, mert a popója olyan marad, és azt nagyon utálja. Ezért megpróbáltuk megvonni tőlük a nedves eledelt, meglepően mindenki jól fogadta, és mikor nedveset kapnak, akkor Rambó egy ici-pici gyomor és bélkímélő eledelt falatozhat felügyelet mellett. Úgy tűnik ezzel kordában tudjuk tartani a felmerült problémát.
Csütörtökön az imádott testvérpárosunk, Likőr és Lekvár kapták meg az éves ismétlő kombinált oltásukat. Pici koruk óta a menhely lakói, és még mindig töretlen az egymás iránti szeretetük. Szinte most is szinkronban mozognak, annak ellenére, hogy Likőr sokkal bújósabb, közvetlenebb, szociálisabb, és elolvad az ember karjában, míg Lekvár sosem volt az a nagyon nyomulós, hízelkedős fajta, megválogatja a cica pajtásait is, de ők így ketten tökéletesen kiegészítik egymást. Mindenesetre megkapták a szurikat, csak remélni tudjuk, hogy a következő éves ismétlő oltáskor már saját családjukkal kell megjelenniük.
Ludvig hirtelen elhalálozása rengeteg kérdést hagyott válaszolatlanul, ezért megkértük állatorvosunkat, hogy boncolja fel. A veséje vélhetően leállt, mája elzsírosodott, ami a korábbi hosszas éhezés miatt lehetett, és bevérzett a tüdeje. Ez a pár napos jóllét az utolsó hajrá, fellángolás lehetett, a kutyatámadás okozta sérülések, a korábban kezeletlen sebek, a fájdalom mi ezzel járt a szervezetét teljesen felemésztette... Mi nagyon hittünk a felépülésében, és szomorúak vagyunk, hogy ezt át kellett élnie ennek a tündéri kandúrnak. Lehet, sosem volt gazdija, viszont nagyon hitt és bízott az emberekben. Talán ez is megakadályozható lett volna, ha ivartalanítva van, és nem csavarog el... Nem ismerjük a múltját, de az ő példája is bizonyítja, a kandúr cicák ivartalanítása is elképesztően fontos lenne! Mert igaz, hogy nem visz haza kölyköket, de amíg járja a környéket, rengeteg veszély leselkedik rá, mint a cicák egymás közti harci sérülései, autó, gonosz ember, vagy kutyák által... Sajnáljuk Ludvig!
A hétvége csendesen indult, míg meg nem hallottuk Tündért hapcizni. Reggel mindig ő az utolsó, aki kikecmereg az ágyukból, akkor szembesültünk vele, hogy a kis szemecskéje is könnyes. Étvágya sem nagyon volt, mondjuk ő elég kis fogyasztású alapból, de látszott rajta, hogy valami nem teljesen okés vele. Még játszani sem volt kedve. Úgyhogy figyelgettük, és nem is kellett olyan sokat várni vele, délutánra elkezdtük a gyógyszerezését. Biztos látott már minden kedves Olvasó olyan cicát, aki megvadul, ha bármit a szájába akarnak nyomni, Tündér ugyanez. Olyan pici, de annyi erő van benne, hogy ketten kellettünk a gyógyszerezéséhez. De az ő érdeke, hogy ne hatalmasodjon el ez a nátha, vagy amit benyelt. Az immunerősítő is kész kihívás volt, mert az ételben kikerülte, a szájába meg szintén alig lehetett a kis pipettát beleimádkozni. És utána duzzog, farok felvágva tovább áll, majd megvető pillantásokat mér ránk. Tündér ezt leszámítva tényleg egy kis tündér. Míg a tesói megátalkodottak, és mindenhol is ott vannak, addig ő csendes megfigyelője a történéseknek, el van a kis világában, és egyik kedvenc időtöltése a vizestál szélére állva az önarcképét csodálni. Eleinte azt hittük valami hibádzik benne, de nem. Ha a fekete vizestálat kapják, abban tökéletesen visszatükröződik bájos pofija, és hosszas percekig képes elnézegetni magát. Imádjuk!
A hét elejére Tündér mellé becsatlakozott Totya is. Ahogy az egyikük már jött ki a hapcizásból, rázendített a nagyfiú. Mondjuk Totyát ez nem verte le a lábáról, ő így is pörgött ezerrel, najó, talán egy picit kisebb volt a lendülete. De bújásból így is kaptunk eleget, ő imád az emberen csimpaszkodni, azonnal jön, és veti rá magát a lábunkra, mászik fel az ölünkbe, és dorombol világnak. Nagyon emberközpontú, érdekli minden mozzanat és cselekvés, nincs lépésünk nélküle. Nála is megkezdődött az erősítés és a gyógyszerezés, ami fényévekkel könnyebben megy, mint legkisebb húga esetében. De akkor már pár szóban megemlítem Tátrát, akitől szintén zeng a szoba, ha dorombolásba kezd. Imádja, ha puszilgatva van, és imád ő is puszikat osztogatni. Hátán fekve, mellső lábait kitárja, mint babacica korában, így várja a puszikat, ölelkezik, simogat. Topán pedig egy cicabőrbe bújt kiskutya. Mindent a szájában tart, hoz-visz, állandóan valami ügyben van, ha eldobjuk a kisegerét, hozza vissza, közben morog. Olyan igazi, belevaló mini párduc, tökéletesen egyensúlyoz a rácsokon, nagyon gyors és igen rafkós. Tipikusan a jég hátán is megélő fazon. Neki pár simi elég, sokkal fontosabb küldetéstudata van: levadászni a játékokat, begyűjteni, felfedezni és megváltani a világot. Mégis valahogy Tündérrel vannak tökéleset szimbiózisban, lehet pont a hatalmas személyiség ellentétek miatt.
Hét eleje óta felfedeztünk egy pirinykó fekete-fehér foltot az erdő szélén, nem messze a kutya kennelsor kifutótól. Az élve befogó csapdánk kint volt egy hölgynél, aki az udvarába költözött kóbor, vad cicák ivartalanításához kérte kölcsön. Jeleztük, hogy kelleni fog nekünk is, de addig megpróbáltunk egyéb cselhez folyamodni. Egy kutya szállító boxot tettünk ki a mozgásvonalában, mert a két maréknyi cica úgy fut el előlünk, mint a nyúl, kaja ide, vagy oda. A ketrecbe kapott pici kaját, vizet, ez el is fogyott. Rendszerint ott várt minket a ketrec mellett etetési időben, gyorsan beletanult a dolgokba. De eléggé aggasztó volt, hogy bárhol befér, nehogy gond legyen. Szerencsére nem lett. Csütörtök reggel már ott csücsült a ketrec mellett, és annak rendje és módja szerint, pillanatok alatt eltűnt, mint a kámfor, mikor megindultunk arra. Felállítottuk a csapdát, és pici májkrémet kentünk a billenőre. Pehely súlyától tartva, nehogy ne érzékelje a rendszer, hogy le kell csapódnia, a májkrémet időigényesebb lenyalogatni. Bevált a taktika! Szinte pillanatok alatt meglett a kis gézengúz, aki nem más, mint a Májkrém nevet kapta. Körülbelül két hónapos fiúcska, fogalmunk sincs hogy került oda. Kicsit koszos volt, és igencsak vékonyka, valamint nem is annyira boldog eleinte. De mikor rájött, hogy nem ártó szándékkal közeledünk, abba hagyta a fújást, és bár tartózkodott, azért a simogatás sem volt olyan rossz érzés számára.
Csütörtökön csak Günter kapott két hetes antibiotikumot állatorvosunktól. Amióta külön van, azóta oda tudunk figyelni az étkezésére, és egész jól meg is evett mindent. Most viszont látszott, hogy éhes, de nehézkesen ment neki a falatozás. Az ínye gyulladt (mivel foga nincs már), ezért megvártuk a doktor úr véleményét, mitévők legyünk vele. Kapott egy szurit, amit az immungyenge cicáknál szoktunk inkább bevetni. Másnapra már jobb volt a helyzet. Már kijár Kronoszhoz és Botihoz evés időn kívül, teljesen jól elvan közöttük, mondjuk ő sosem konfrontálódott.
Zulu és Zima, valamint Guliver kezdte meg az oltási programjukat az első kombinált oltással. Guliver még ennek is felettébb örült, neki aztán mindegy mi történik, csak vele foglalkozzunk, elképesztően jó arc!
Vadóc egyre többet enged nekünk. Mindig ott pipiskedik, dörgölőzik mindenhez és mindegyik cicapajtihoz, ha simogatásról van szó. De már egyre több érintést megenged, és látszik rajta, hogy jól esik neki. Fotós önkéntesünkhöz szalad oda, közben mint egy kissárkány fújtat rá, nagyon muris. De ott tobzódik a lába alatt, ilyenkor mindig kap virslit, és már neki is megengedte, hogy simogassa. Ez nagy lépés az életében, a mi lelkünk pedig csordultig töltődik boldogsággal, hisz régóta vártunk erre a pillanatra!
46 bársonytalpú védencünkkel együtt köszönöm szíves figyelmüket!
Reni
Hozzászólások