Nagyon nem vártuk ezt a pillanatot, ám elérkezett az idő. Honornál nemrég vettük észre a FIP tüneteit, a hasa elkezdett nagyobbodni. Emellett sokkal kezesebb lett, bújósabb és ragaszkodóbb, ami még inkább megnehezítette a helyzetet. Igyekeztünk maximálisan lesni minden óhaját-sóhaját, közben azt kellett tapasztalnunk, hogy a gyilkos kór napról-napra elhatalmasodik rajta. Már odáig jutott, hogy kezdett besárgulni... Az étvágya még mindig jó, bár a járása nehézkesebb. Nem szerettük volna még véletlenül sem, hogy hétvégére, vagy olyan napra tetőződjön az állapota, mikor nem tudunk vele orvoshoz szaladni, és szenvednie kelljen, így most, mikor időpontunk volt Dr. Sebő Ottó rendelőjébe, fájó szívvel elengedtük őt...
De sajnos volt pajtása az utolsó útján...Talán még fájdalmasabb volt meghozni a döntést, hisz egy aprócska, vidám, "egészséges" cicalány, Zéra is vele tartott, ki a teste rabja lett. Nem érdemelte meg ezt a sorsot, hisz tényleg elmondhatatlanul bájos teremtés, de több orvost is megkérdeztünk, és mindenhonnan azt a választ kaptuk, hogy humánusabb elengedni őt. A veleszületett, eldeformálódott hátsó lábai megnehezítik a mindennapjait, és valószínű a növekedésével ez fokozódna. Volt már a menhelyen a régi időkben kacskalábú kiscicánk, de ő szerencsés volt, csak egyik mellső volt eldeformálódva, gazdijai később amputálták is, mivel elsorvadt az alsó szára, amit többszöri kisebesedés is megelőzött. Ennek ellenére tudott, és azóta is tud teljes életet élni, de a kicsilány esetében senki sem volt ilyen bizakodó. A szívünk ismét megszakadt, végtelenül fájdalmas volt ez a nap... Sajnáljuk nagyon, hogy két ilyen gyönyörűségtől kellett elbúcsúzni, és nem adhattuk meg azt, ami mindegyikük esetében az álmunk: a csodálatos gazdi és a biztonságos otthon melege...
A héten elmaradt az állatorvosi vizit, egyelőre mindenki úgy tűnik, rendben van, és aktuálisan senki sem vár oltásra.
Stefire érdeklődők jelentkeztek (akik végül nem jelentek meg), ezért némi gondolkodás után felköltözött az örökbefogadó konténerbe. Aggódtunk, hogy a kölykök hogy fogják viselni a gondoskodó pót anyjuk hiányát, de körülbelül 5 percig voltak megilletődve. Jelenleg a játék tölti ki minden pillanatukat és gondolatukat, igazi rosszcsont kiscicák lettek Totya és a csajok, de ebben a korban ez teljesen normális viselkedés.
Stefi beilleszkedése az új környezetébe teljesen zökkenőmentes volt. Az első percekben még laposkúszásban mérte fel a terepet, de nemsokra rá már arra kellett felocsúdnunk, hogy kint sütkérezik a kifutóban társai között. Azóta is maximálisan elvegyül a csapatban. Mondjuk a kicsik rendesen megedzették, az biztos, hisz a szeme sem rebben, mikor a két vörös tesó, Gyapjú és Gyömbér ezerrel elrohannak a feje mellett két centire, vagy ott találnak birkózni közvetlen mellette... Semmi reakció, esetleg egy kicsit nyújtózik, de folytatja a pihenést.
Hétvégén Lili és Betti önkénteseink segítettek a cicák körüli munkálatokban, amit tiszta szívből köszönünk nekik!
Günter a másik immunhiányos lakrész elkerített szobácskájában kötött ki. Rettentő sokat fogyott hirtelen, és kivéve jobban tudjuk figyelni mennyit eszik, milyen a széklete, meg egyáltalán az állapota. Úgyhogy górcső alá vettük az uraságot, aminek nem örült feltétlen, de annyira nem is bánta a dolgot, az extra figyelmet.
Új taggal bővült a csapatunk. Várólistán szerepelt a nagyfiú, ki pont a beérkezése előtt került vissza megtalálójához, röpke egy nap gazdisodás után. Nyávogott.... Este is, és erre nem volt felkészülve a befogadó család. Ezt az álomszép, nagyra nőtt cicafiút még jóval korábban találták Subasán egy erdős részen, azóta szépen felcseperedett, de szépsége egy pillanatra sem kopott, kedvessége, emberközpontúsága pedig csak fokozódott. Ivartalanításon is átesett a gyorsabb gazdisodás érdekében, amit nem is értünk hogy nem sikerült neki.... Mindenesetre a mi színes táborunkat erősíti most Guliver, mert ilyen klassz nevet kapott és bízunk benne, hogy leendő gazdijai türelmesebbek és elfogadóbbak lesznek, hisz nem olyan meglepő ám, hogy egy cica nyávog...
Lili gondozónkat vasárnap délután újabb három, pár napos kiscicával sodorta össze az élet. A kicsik Szikin, egy erdős részen voltak magukra hagyva. Nagyon gyengék és csapzottak, kis testük is elég hideg volt. Lili megkezdte a szakszerű ellátásukat, a küzdelmet az életükért.
Sajnos hétfő reggelre az egyik pici feladta a harcot, majd másnapra a másik apróság is. Úgy tűnt, hogy a harmadik apróság erősebb, és sokkal nagyobb az élni akarása, biztató jeleket küldött, mi pedig nagyon szurkoltunk!
Majd jeleztek egy nagyon rossz állapotú cicát. Ő Szikiről került be, ugyanonnan ahonnan korábban Sherry is. Szintén kutyatámadás áldozata lett. Csúnyán szétmarcangolta a hátulját, valamint a comb belső részén is voltak lyukak. Az még hagyján, hogy sérült, de sajnos nem voltak frissek a sebek... A néni egy hete hallott cicanyávogást, de azóta nem találta, most botorkált elő szerencsétlen. A légynyűvek hemzsegtek a mély harapásnyomokban. Azonnal lefürdettük, majd kitakarítottuk és lekezeltük a sebeit. Kapott fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, ahogy telefonos konzultáción állatorvosunk előírta. Végig együttműködő volt, majd szépen belehuppant az alomba, elvégezte a dolgát, és szívesen megette a kis elemózsiát, amivel megkínáltuk. Másnap mintha mi sem történt volna vele, jött-ment, hangosan jelezte, hogy enne már, mikor kerül ő sorra??? Sebei tiszták voltak, elégedettek voltunk a helyzettel, pedig nagyon ijesztő volt az élővilág a törzse hátsó részén...De gyors felejtette velünk Ludvigunk kicsattanó pozitivitása. Azért segítőnk, Adri elvitte Dr. Tímár Endre rendelőjébe, hogy megerősítést kapjunk, hogy mindent jól csináltunk, és a sebei makulátlanok. Étvágya is jó, de nagyon össze van sorvadva szegény. Kapott még vitamin injekciót, és folytatnunk kell a fájdalomcsillapító, antibiotikum kúrát.
Fiatal önkéntesünk, Alexa látogatott ki a menhelyre két nap is egymás után, és előszeretettel serénykedett a cicás részen, amiért hálás vagyok én is, meg cicáink is, hisz sok-sok extra simogatást tudtak bezsákmányolni.
Csütörtökön Dr. Farkas Attila kombinált oltást osztott ki Inci-Fincinek, ami két emberes mutatvány volt, hisz nem ismeri azt a fogalmat, hogy egy pillanatra is nyugton maradjon. Veszettség elleni szurit Jancsika kapott. Ludvigot is szemrevételezte, hisz csak beérkezésekor konzultáltunk az ügyében, de mindent rendben talált. Kronosz pedig szteroidot kapott a "popójába", mert amint nem kapja a fájdalomcsillapítót, újra nehézkessé válik az étkezése. A fogai rendben vannak, viszont a szája belsejében kezdenek megjelenni a FIV tünetei. Szerencsére már másnapra hatott a szteroid, és sokkal könnyebben és jóízűen falatozott. Falatozott... Lefetyelte a pépet, amit már nagyon rutinosan trutymákolunk össze neki villával, pici vízzel hígítva, hogy minél egyszerűbb legyen a bevitele.
Vöri elkezdett tüsszögni, a szeme is becsípásodott. Az ő gyógyszerezését elég nehéz kivitelezni, ezért cselhez folyamodtunk. A szobájukba beraktunk egy szobakennelt, ahol elszállásoltuk pár napra, míg gyógyszert szedett. Ott volt a többiekkel, de mégis megoldható volt a gyógyszer beadás finom falatkába rejtve. Ő inkább csak száraztápot eszik, ezért mindenféle puha jutifalatba, kolbászkába kellett belecsempészni a falatot, de legalább működött a dolog.
A péntek Ludvignál sem volt felhőtlen, sokat hányt, de azért még mindig jött és bújt, csak valami mégsem volt jó.
Szombaton Lili bevitte a pici cicát Dr. Farkas Attilához, mert a picurka Blankó nem hajlandó cumizni, sokat sír és köhög, prüszköl. Ahelyett, hogy erősödne, rajta most jelentkeztek a meghűlés tünetei. Sok szurit kapott a doktor úrtól, amit ismételni kell majd.
Vele tartott Ludvig is, mert szombatra már nem is zajongott, csak gubbasztott. Ő infúziót kapott még, kicsit sárgult is, azt vette észre. Az infúziót ismételni kellett volna... De mire kora délután erre sor került volna, Ludvig csak megvárta gondozóit, hogy elköszönjön, és feladta a harcot. Mi pedig értetlenül próbáltuk felfogni, hogy most mi is történik igazából? Mert olyan erősnek tűnt, és olyan bizakodók voltunk vele együtt. Mire önkéntesünk odaért, már Ludvig lelke eltávozott, így még az is bántó érzés, hogy nem készült a bájos arcáról fotó... De nagyon nem készültünk erre a fordulatra. Sokat harcolt, az biztos, lehet világéletében utcán élt ez a 7 év körüli kandúr, aki még mindig vígan élne, ha nem lesz az emberi gonoszság áldozata, és az a fiatal férfi, aki ott ólálkodik a környéken nem uszítja rá a kutyáját, mert biztos ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, mint Sherrynél, a néni is mondta, hogy sajnos gyakran látja mit művel a srác... Ludvig nem volt olyan szerencsés, mint Sherry. Borzasztóan sajnáljuk, hogy nem sikerült!
Elképesztően szomorú két hetet tudhatunk magunk mögött, és közben folyamatosan zúdulnak be az újabb és újabb segítségkérések, kölykök tömkelege mindenhol.... Kérem, aki állatot fogad be, ivartalanítassa, mert nincs az a kapacitás, mennyiség, ami elbírna ennyi sok megválni kívánt, vagy talált cicát...
Viszont egy pillanatnyi szívmelengetés, mikor sok jó kis helyre csoportosul.
Jelenleg 46 cicapajtival köszönjük, hogy ismét velünk tartottak!
Reni
Hozzászólások