Kutyamesék: 2017. aug. 14-20.

A heti beszámolómat egy igen szomorú történettel kezdeném. Van az úgy, hogy a karanténban egy talpalatnyi hely sincs, és hevesen dobogó szívvel rohanunk munkatársunk elé, mert kutyát talált az erdőben, de nem tudjuk hová elszállásolni. Az én történetem most így kezdődne, de sajnos nem ez a teljes igazság. Amikor felértünk a karanténba, hogy Reni és Ricsi újonnan felfedezett kutyájának helyet vadásszunk, akkor eszméltünk rá, hogy a pár hete mentett Vili a saját helyét adja át most a következő bajba jutottnak. Vili ugyanis éppen ma feladta a harcot. Amíg a kennel fertőtlenítése történt, addig Reniék leoldották a biztonsági övvel kikötözött kutyát a fáról, és besétáltak vele a karanténhoz. A kutya nem volt éppen a legjobb formában. Koszos, büdös, ápolatlan volt, hosszú, összecsomósodott sárgás szőrrel, akár egy régi rossz felmosó. Ennek okán kapta a Vileda nevet. Chipje nem volt, bolhája bezzeg annál több, mi sem győztünk vakarózni. Ennyi bolhát egy kutyában talán még sohasem láttunk. Csontsovány, meggyötört testét már alaposan kizsigerelték az élősködők, jártányi ereje alig van, de ő elégedetten csóvált, és várta, hogy elfoglalja a helyét. Nem morgott, nem tett ő semmit, csak szófogadóan kullogott utánunk, hiszen egész életében talán nem történt vele ennyi minden, mint ezen a reggelen. És talán még ennyit sohasem foglalkoztak vele, hiszen bolha elleni cseppet, féreghajtót kapott, tiszta helyet, friss vizet és ételt. Amit valószínűleg egész eddigi életében nélkülözött. Talán most először érezte, hogy milyen az, amikor elégedetten, viszonylag jóllakva hajtja álomra a fejét.

A kedves gazdája azonban nem vette a fáradtságot arra sem, hogy segítséget kérjen megunt kutyája elhelyezésében, sem pedig arra, hogy a menhelyre adja. El sem jött odáig. A menhely körüli erdőben, az előttünk álló romos tanya elé kötötte őt, és pusztán a kutya végtelen jó természetének köszönhető, hogy meg is várt minket kötelességtudóan, és nem oldott kereket. Hiszen mibe került volna egy régi rossz biztonsági övet elrágni?

Ő maradt, és várt. Egy új élet reményében, ami akkor kezdődött, amikor a gazdája egy szép reggelen úgy döntött, hogy megszabadul tőle, és autóba tette. S ő türelmesen végigutazhatta az utat, legalábbis az alapján, ahogy megismertük. Egyet azonban szívből remélek! Hogy Vileda és gazdája hosszú utat tett meg a menhelyig, és legalább annyi bolhát elszórt az autóban, mint amennyi benne maradt. Mert akkor a gazdája még sokáig emlegetheti azt a kutyát, aki biztosan már olyan sok borsot tört az orra alá, hogy megérdemelte ezt a sorsot, amit szánt neki.

Hétfő

Már-már azt mondhatnám, hogy nyugodtan telt el a mai napunk, de ez nem egészen van így. A múlt hétre vártuk Milát, akit gazdái vissza akarnak hozni, mert nem bírnak vele, mindig szökik. A mai napunk azzal telt, hogy a gazdi után telefonálgattunk, akik szőrén-szálán eltűntek, így fogalmunk sem volt, hogy mi történik.

Persze akadtak olyanok, akiknek a mai csodás napját nem lehetett elrontani. Sztafi nem olyan régen került a nagyudvarba, idős sorstársai mellé, ahová teljesen beilleszkedett. Az ő sorsa is hasonló, mint Miláé, szökős természete megpecsételte a sorsát. Persze ez őt nem igazán izgatja, hiszen bőven talál elfoglaltságot a menhelyen, így esze ágában sincsen meglépni. Pedig itt nem ő az egyedüli kutya, akire figyelni kell.

Kedd

Nagyon rosszul indult a mai napunk: A közel két hete mentett Vili kutyánk a reggeli gyógyszert csak nagy unszolásra vette be, és eléggé kedvetlenül is fogadott minket.

Friss lakónk, a szintén jobb napokat látott Dzseninek pedig elkezdett menni a hasa, ami igen nagy baj, ugyanis olyan vékony, hogy szinte át lehet látni rajta. Diétásabb étellel kínáltuk.

Vilit meg mindennel, de valahogy semmi nem kívánkozik lecsúszni neki. A vérképe ismeretében ez semmi jóval nem kecsegtet.

Egyszer nagy dudálással, sebbel-lobbal érkezett Mila és gazdái. Mire én odaértem már Robi kezébe nyomták Milát, nekem pedig elkezdték mondani a panaszáradatot. A látogatók, akik Mila gazdájával egy időben érkeztek és adományt hoztak, döbbenten hallgatták végig, ahogy a kedves gazdi mindennek lehordta a kollégámat, engem, mindenkit. Miért? Mert ilyen kedve volt. A látogató hölgy a távozásukkal sírva fakadt, és csak annyit mondott, hogy el sem tudja hinni, hogy szemrebbenés nélkül végig tudtam hallgatni, hogy mindennek lehordott minket. Hozzászoktunk, a lényeg, hogy Mila visszakerült. A kedves látogatóknak pedig köszönjük az adományt, és a kedves szavakat!

Szerda

Korán reggel csörgött a telefonom, Ricsi és Reni telefonáltak, hogy a menhelyre jövet, a romos tanyánál egy nagyon elhanyagolt kutyát kötöttek ki, nem is akármivel, egy régi biztonsági övvel. A karanténban persze egy talpalatnyi hely sem volt, felmentünk hát a fejünket vakargatni, hogy mi tévők legyünk. Vili azonban "megoldotta" a helyhiányt, reggelre sajnos itthagyott bennünket. Igen, mindenki sejtette, hogy szinte lehetetlen küldetés lesz az ő gyógyulása, de meg kellett próbálnunk. Könnyes szemmel fertőtlenítettük a kennelt, amit egy új élet reményében Vileda örökölt.

A megpróbáltatások ezzel még nem értek véget a mai napra. A múlt héten érkezett szatymazi kölykök közül Szvetlanát el kellett különíteni, mert a parvó jeleit véltük felfedezni rajta. Az elkülönítés után egy órával már biztosak voltunk benne, hogy ez nem tévedés, megállíthatatlannak tűnő hányásba kezdett.

Délután testvérét, Szlávikot kellett kiemelni, hasonló okok miatt. A gyógykezelés elkezdődött, bízunk a legjobbakban.

Csütörtök

Lizi és Luca ivartalanítása készülődtek dr. Sebő Ottó rendelőjébe, és velük tartott Dzseni, akit az intenzív hasmenése miatt protezsáltunk be vizsgálatra. Egyúttal mindenkinek el lett végezve a szívféregtesztje is. Dzseninek és Lucának negatív lett, sajnos Lizinek pozitív. Az ivartalanítást mindketten jól viselték, Dzseninek pedig kiderült a baja: idült bélgyulladása miatt nem szűnik a hasmenése, így most gyógyszereket kell kapnia, amitől remélhetőleg minél hamarabb csillapodik a baj.

Csupa meglepetés az élet: adományt kaptunk postán egy kedves támogatónktól, Diánától. A csomagban szappan, bolha elleni cseppek, gumikesztyű, és kézmosószer volt. Ezúton is hálásan köszönjük Diána az önzetlen, és nagyon hasznos csomagot!

Péntek

A rendhagyó állatorvosi vizit nem rendhagyó módon a mai napon volt. Állatorvosunk 8 kombinált oltás mellett 7 mikrochipet osztott ki a soron következő kutyusoknak.

Alexa a mai napot a menhelyi kutyákra és cicákra szánta, azonban nem ő volt ma az egyedüli önkéntes! Öreg Boxink is kivette a részét ma a munkából. Ő az etetőládákat vixolta fényesre önszántából. Mi több, annyira lelkes, és igényes volt a munkájára, hogy mindezt úgy tette, hogy bele is állt!

A hasmenéssel küzdő Dzsenire rájár a rúd. A melegben már a legyek sem hagynak neki békét, így megfürdettük neostomosanos vízben, hiszen az idős, beteg kutyák könnyen áldozatul esnek a légylárváknak, amit a fürdetéssel könnyen megelőzhetünk. Dzseni imádta a fürdőzést, utána pedig a feneke körül meg is kozmetikáztuk, hogy véletlenül se legyen probléma a bőrével. Egy kiadós, teljes testre kiterjedő kozmetikát szerettünk volna, de bundája nagyon tömött, így előbb egy alapos kifésülést igényelne, de nem most, amikor így is gyengélkedik. Most tehát egy kicsit komfortosabbá, kényelmesebbé tettük a bundát, és ha jobban lesz, akkor a teljes szépítkezés következik.

Szombat és Vasárnap

Ismét nagy átmenő forgalommal zártuk a hétvégét, megannyi érdeklődővel. Önkénteseink, Csilla, Tünde és Detti megérkeztek a szokásos heti sétáltatásra, a kutyáink legnagyobb örömére.

Mi sem panaszkodhatunk, kicsit fellélegeztünk: Dzseni láthatóan sokkal jobban érzi magát a bőrében, és a kis parvósaink is rögtön felpattantak, amikor meghallották a konzerves kupák csörgését. Reméljük tényleg a gyógyulás útjára lépnek!