Pajtás után újabb kutya került hozzánk vissza, akinek hasonlóan rövidre sikerült a pályafutása. Ebben az esetben azonban Hektor és leendő társa már megismerkedett a menhelyen, otthon azonban a család mégis arra a döntésre jutott, hogy másnap visszahozza. Az elmondásuk szerint Hektor úgy viselkedett, ahogy a menhelyen sohasem. Séta közben minden más állatot meg akart támadni, és rá is mordult otthon a saját kutyájukra. Mivel nem voltam ott, nem tudhatom mi történt, de a menhelyi ismerkedés jól sikerült. Jellemben ugyan nagyon eltért a két kutya, mégis sima ügynek tartottuk az együttélésüket, mert akár jól kiegészíthették volna egymást: a heves saját és a nyugodt Hektor.
Mégsem így történt.
Nem gondolnám azt, hogy a család nem gondolta át a második kutya örökbefogadását. Talán inkább az a probléma, hogy az emberek mindent átgondolnak, csak épp a saját szemszögükből, és a kutya lénye valahogy kimarad a dolgokból. Az összeszokás nem annyiból áll, hogy hazavisszük a kutyát, és már minden rendben, mintha ezer éve együtt élnénk, folytatjuk a megszokott életvitelünket. Hiszen az új kutya honnan is tudná, hogy nekünk mi a megszokott? Neki minden idegen, össze van zavarodva. Hiába próbál megfelelni, hogy hibázik, az természetes. Attól, mert az első kutyánk nem rágta szét a bútort, attól még az új jövevénynek ez nem természetes. A legtöbb felnőtt kutya szobatisztává válik szinte azonnal, de ettől függetlenül vannak kivételek.
Én hat, merőben más karakterű kutyával élek együtt, akik közül néhánynak a viselkedése nagyon egyedi. Ettől függetlenül hihetetlenül összetartóak, még akkor is, ha többen nem túl toleránsak. Talán ebben rejlik a kutyák a varázsa: mindenki tudja, érzi a másik korlátait, és el is fogadja azt, tiszteletben tartja. Talán ez az együttélés alapja. Elfogadni, tiszteletben tartani. És nem megváltoztatni.
A menhelyi kutyák nem rosszabbak, nem butábbak, nem nehezebben kezelhetőek, hacsak az ember tudatosan nem egy olyan típust választ. Sokan azonban félnek a menhelyi kutyáktól. Az jár az emberek fejében, hogy lelki sérültek, hogy nem tudnak kötődni, hogy nem ragaszkodnak, hogy nem megbízhatóak. Emiatt nem is tolerálják a viselkedésüket.
A kutyáknál természetes, hogy rászólnak a másikra, ha neki már túl sok a viselkedésük. Ilyenkor nem feltétlenül a morgó fél a hibás, azt is meg kell nézni, miért morog. Ez nem jelent agressziót, vagy harapást, vagy támadást. Szóbeli figyelmeztetést jelent, hogy a másik kutya függessze fel azt a viselkedést. Sziporka és Csuporka, a két nevelt kölyök nálunk is sokszor feszegette a határokat, például amikor az éppen alvó harmadik kutyám fülét és farkát rángatták tiszta erőből. Olyankor ő is szólt nekik, de ha ez nem hatott, akkor erélyesebben rájuk ripakodott, de soha nem bántotta senki őket. Azért nem szóltam közbe, mert ezeket az egymás közötti kommunikációkat nekik is ismerniük kell, hiszen ha nem tanulják meg, akkor később nem fogják ismerni.
Az egymás közötti kommunikációban azonban véleményem szerint a menhelyi kutyák kimagaslóak, hiszen nap-mint nap életvitelszerűen a nap 24 órájában együtt vannak. Szinte már egymás rezdülését érzik, hihetetlen finoman tisztázzák a problémás dolgaikat mindenféle morgás, vicsorgás nélkül. A gazdis kutyák, talán épp a gazdik miatt sokkal intenzívebben kommunikálnak még egymással is. Hiszen hozzászoktak, hogy az emberrel való közös "szóhasználat" kicsit nehezebb. A menhelyen lévő társak azonban gyakran elsodródnak egymástól, hiszen ha örökbefogadás történik, akkor elszakadnak, és a menhelyen maradt kutyának újabb és újabb társa lehet, amivel sokat fejlődik a társas viselkedése, érzékenyebb és vehemensebb kutyával is egyaránt megtanulja hogyan kell konfliktusmentesen együtt élni.
Ha tehát elfogadjuk, hogy a kutyák is ugyanolyan érzésekkel teli lények, mint mi magunk saját akarattal, akkor talán könnyebben hozzászokunk a személyes igényeikhez, és kevésbe lesz ijesztő velük az együttélés, és a félreértésekből adódó elválás.
Hétfő
Szakadó esőben kezdtük meg a mai munkát a menhelyen. Az időjárás annyira zord volt, hogy az udvari rohangálásért rajongó kutyák legnagyobb része ki sem akart mozdulni az udvarra. Harcos például a füle botját sem mozdította az ajtó nyitására. Egykedvűen feküdt vissza a helyére még egy szunyókálás erejéig.
Fürge, Harcossal ellentétben elég eseménydús napot tudhatott maga mögött. Már reggel feltűnt, hogy jóval passzívabb a mi mindig morgós öregük, mint ahogy szokott. Miután körbenéztük, rájöttünk, hogy az a gondja, hogy a komfortérzete alaposan leromlott. Egy erősebb hasmenés miatt-hát hogy is mondjam?-díszes lett a szebbik fele, és ez nagyon zavarta, ami nem is csoda, hiszen hosszú szőrű kutya. Elkaptuk hát, és lenyírtuk a feneke körül a szőrt, akkor jöttünk rá, hogy ez bizony nem lesz elég, közös érdekünk egy fürdetés is. Ő ugyan ennek már annyira nem örült, de magához képest hősiesen tűrt. Így végül gyönyörű lett a kezdeti állapothoz képest Fürge hátsója.
Kedd
Orkánerejű széllel dacolva indítottuk a munkát. Köszönhetően az erdő közelségének a kennelek tonnányi falevéllel telítődtek, így iszonyú nehéz volt a takarítás. Nem beszélve arról, hogy igazi szélmalomharcot vívtunk, ahogy szedtük a faleveleket, úgy hullottak az újak. Aztán hirtelen feltűnt, hogy Zselé arca kissé megváltozott, egy hatalmas tályog éktelenkedik rajta. Egy apró sérülés okozhatta, ami begyulladt. Nagyon ijesztő látvány volt, így nem várt kirándulást tettünk dr. Farkas Attilához, aki a rengeteg munkája miatt igen későn látott hozzá megvizsgálni Zselét, így még lassabban haladt a munka, mert egy gondozónk szinte egy fél napra eltűnt. Hát az ilyen váratlan helyzetek miatt nem tudunk mindig mindenért rövid időn belül elmenni, hiszen nem tudhatjuk, hogy melyik nap mi jön közbe. 150 körüli kutya, és 40 macska között bizony gyakran előfordul, hogy valaki beteg lesz, ahogyan bármikor történhet bármi egyéb eset is, ami miatt nem úgy zajlik a napunk, ahogy terveztük. Nem lustaságból, feledékenységből halad lassabban a felajánlások elszállítása a menhelyre, hanem azért, mert a csapatok maroknyi, a teendő pedig tengernyi. Orvos nélkül viszont senki nem maradhat.
Délutánra egészen kivirult idő, nekünk pedig a mindig éhes Boxi kutyánk csalt mosolyt az arcunkra. Ismét ő volt az ügyeletes mosogatós.
Szerda
Zselé nagyon rosszul viseli, hogy elválasztottuk a társaitól, és hogy nem rohangálhat kedvére az udvaron. Most neki vigyáznia kell magára, és szépen beszedni a gyógyszereit. De ő most nagyon bánatos, egész nap sírdogál, és próbál kijutni a betegszobából. Szerencsére semmi fájdalmat nem mutat, csak a szabadságkorlátozást nehezményezi.
Megérkezett a várva várt fertőtlenítő csomag is a menhelyre, ami arra hivatott, hogy minden nap patyolat-tiszta kennelek várják a kutyákat. Ez főleg a karanténban nagyon fontos, hiszen oda néha nagyon legyengült, rossz általános állapotban lévő kutyák kerülnek, akik sokkal fogékonyabbak a fertőzésekre.
Csütörtök
A szokásos állatorvosi vizit mellett elérkezett Foltos nagy napja is. Mivel rengeteget javult a közérzete, a kedve, az erőnléte már egészen kielégítő, így elhagyhatja eddigi lakhelyét, és beköltözhet a nagyudvarba, ahol vele egykorú, vagy nála idősebb, nagytestű kutyákkal élheti tovább a mindennapjait. Foltos kitörő lelkesedéssel fogadta az új környezetét, a kutyákat, de főleg annak örült, hogy le-fel flangálhat a gondozók után. Egész nap talpalt, szaladt, szinte már-már repkedett, így délutánra úgy elfáradt, hogy mély álomba zuhant. Hatalmas dolog volt ez a mai nap meggyötört testének, viszont csodálatos érzés látni, hogy milyen boldog, és mennyire hálás mindenért.
Péntek
Domaszéken a tanyavilágban néhány hete befogtak négy rettegő kölyköt, akiket egy állatbarát magához vett, hogy nála kissé szocializálódjanak. A kölykök az emberek puszta jelenlététől is lemerevednek, valószínűleg túl sok jó tapasztalatuk nem volt a kétlábúakkal. Rozi, Rézi, Rénó és Repce mától a menhelyen folytatja az életét, és reméljük, hogy valamennyire sikerül megbarátkozniuk az emberekkel, hiszen nekik is meg kell tanulniuk, hogy nem az a cél, hogy elkerüljék az embereket, hanem hogy együtt, családként élhessenek azokkal, akiktől még egyelőre rettegnek. Amikor meglátnak valakit egymás hegyére-hátára csimpaszkodva próbálnak menekülni.
Szombat
A megannyi látogató és érdeklődő mellett Hektor gazdijelöltjei is megérkeztek a saját kutyájukkal, hogy a két kutya összeismerkedjen. Az első találkozás jól sikerült, a gazdik azonban kissé elbizonytalanodtak, mert nem tudták hová tenni Hektor kommunikációját, végül azonban boldogan vitték haza új társukat.
Menhelyi volt munkatársunk, Máté - aki azóta mint tanár végzi lelkiismeretesen a munkáját -, ismét ellátogatott hozzánk. Most a saját iskolás csoportjával jött, hogy a gyerekek ismerkedjenek a felelős állattartás fogalmával, és egy klassz kutyás bemutatót is láthattak munkatársunk, Marcsi jóvoltából. Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon jó hangulatban telt ez a néhány óra, és bízom benne, hogy sikerült is valamit tanulniuk a gyerekeknek.
Vasárnap
A zord időjárás újra ránk köszöntött. Szakadó esőben, óriási szélviharral küzdve tettük a dolgunkat. Ennek ellenére mégis sikeresnek mondható a napunk egyrészt, mert nem fújt el senkit a szél, ráadásul örökbefogadás is történt. Osztrák partnerszervezetünknek köszönhetően újabb három kutyánk gazdisodhatott: Zsebi, Csúzli és Golyó mától gazdis kutyaként hajthatják álomra a fejüket.
Sajnos azonban a tegnap örökbefogadott Hektor gazdis élete tiszavirágéletűre sikerült. Ma visszakerült a menhelyre, de azt gondolom, hogy így is szerencsés, hiszen egy nap alatt még nem tudatosult benne, hogy milyen lehet családban élni.
Köszönjük a 151 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak. Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások