Megpróbáltatásokkal teli hetet tudhatunk magunk mögött, de a heti blogomban leírt történeteknek lesz folytatása is, így igen nehéz időszak elé nézünk.
Sokan hallottak már a Macska Mancs Teamről, aki egyszemélyes, ám illegális állatvédőként egy "menhelyet" üzemeltetetett, mint kiderült először Sándorfalván, majd Szatymazon. Sokan fel is emelték a hangjukat vele szemben, mert a tanyájára senkit nem engedett be, most azonban kiderült, hogy a mindenki segítségére siető, minden állatot megmentő vezetője valójában egy állathalmozó. A tanyán hihetetlen állapotok uralkodtak, a macskák orvosi ellátás, ivartalanítás nélkül, betegen összezárva vegetáltak. A Macska Mancs Team azonban nem "csak" macskákat, hanem "kutyákat" is mentett, akik egy részétől már állítólag meg is szabadult. Az "állatmentő" a tanyát elhagyta, a macskákat országosan mentik, ahol van egy talpalatnyi hely, a mi menhelyünk egyelőre kettőt tudott fogadni. A hét kutya mentésére a hét közepén elkezdtük az előkészületeket, ami nem kis feladat. Hogy hogyan alakult a kutyák mentése, hogyan sikerült elhelyezni őket, az a következő blogom témája, a jövő zenéje.
A bevezetőm témája nem is a fentebb írt történet lett volna, de mégis vele összefügg, hiszen a blogolvasók tudják, hogy bizony egy-egy hely felszabadítása is előkészületeket igényel, állandóan tanakodunk, kit hová költöztessünk a karanténidő lejárta után.
A nem várólistáról bekerülő, nem tervezett kutyák mindig hatalmas problémát jelentenek a menhely számára.
Kezdem is a történetem: szombaton kimerítő napunk volt, rengeteg látogató volt a menhelyen, tengernyi munka. Az önkéntesekkel együtt távoztunk a menhelyről, szépen egymás után haladtunk autóval. A bekötőúton szembe találkoztunk egy hölggyel, aki kutyával volt, és rögtön megismertem, bár nagyon rossz az arcmemóriám. Még hónapokkal ezelőtt találkoztunk, akkor a kutyájától akart megszabadulni, és felettébb nehezen értette már akkor is a mondandómat, emellett még igen hisztérikus is volt. Az elmúlt hónapok alatt a hölgy mit sem változott, de a tanácsokat nem fogadta meg. Ha várólistára rakatta volna a kutyát, már régen be is kerülhetett volna, de persze nem tette, hiszen ott sétált szegény kutya a lábánál. Megálltunk, és megkérdeztem miben segíthetek, mire ő kicsit ingerülten integetni kezdett, hogy maradjak már csendben, mert telefonál. Perceket vártam, mire nagy nevetések közepette letette a telefont, és közölte, hogy itt hagyja a kutyát, mert különben kirakják az albérletből. Panaszkodott, hgy nincs pénze, és hogy majd megtudnám én is, ha ilyen helyzetbe kerülnék. Persze én sem álltam meg, és felvilágosítottam, hogy annak bizony felesleges kutyát tartani, aki önmagáról sem tud gondoskodni, meg egyébként is! A kutyatartás nem kötelező, ez egy vállalt felelősség. A hölggyel nem sikerült összebarátkoznom, nehezményezte, hogy velem nem lehet beszélgetni, mert nem értek semmit, de jelentsem csak fel, őt az sem érdekli, mert a kutyát itt hagyja. Aztán meg pár hónap múlva, amikor rendeződik az élete, akkor eljön érte. Mikor elmondtam, hogy ez menhely, és nincs lehetőség panzióztatásra, még neki állt feljebb, és jól meg is mondta, hogy ezért nem íratta fel várólistára a kutyát, mert velem nem lehet beszélni (mellesleg a várólistás telefonon nem is velem kellett volna, de gondoltam meg sem mondom, úgy is lényegtelen). Természetesen nem sikerült megegyeznünk, noha a kutyát iszonyan sajnáltam, rengetegen várnak bekerülésre, nemet kellett mondanom, és egy darabig vissza is kisértük a hölgyet, hogy eszébe ne jusson kikötni. Mikor hazaértük még beszéltem a munkatársammal, mindkettőnket nagyon aggasztottak a történtek, de nekem olyan érzésem volt hogy reggel a kutyával újra találkozunk.
Igazam volt, másnap a menhely kapujához volt kötve szegény halálra rémült kutya, mellette egy zacskó táp, és egy levél. A levélben a kedves gazdi leírta, hogy ne adjuk örökbe másnak a kutyát, és ne is altassuk el! Még szerencse, hogy így utána nézett hová is adja (köti ki) az állítólagos kedvencét. Azt is leszögezte, hogy néhány hónap múlva érte jön. A két éves kutyának persze sem chipje, sem oltása, de ez egy cseppet sem meglepő. Gondolom, hogy egyik olvasó sem lepődik meg rajta, ha azt mondom, hogy iszonyúan dühösek vagyunk erre az emberre, aki ráadásul bűncselekményt követett el, de fel sem fogja, ahogy azt sem, hogy Müzlit már sohasem kapja vissza!
Hétfő
Korábbi blogomban már említettem, hogy Dórival alaposan meggyűlik a bajunk a furcsa viselkedése miatt, mert már többször kárt tett magában. Ma délelőtt ismét orvoshoz kellett szállítani, felvagdosta újra az orrát, dr. Sebő Ottó látta el, de egyúttal megvizsgálta őt, hiszen hajmeresztő dolgokat képes magával tenni, és nincs fájdalomérzete sem. Állatorvosunk idegrendszeri problémát állapított meg nála, javulására semmilyen lehetőséget nem látott, így az eutanáziát javasolta, hiszen csak a szenvedéssel teli életét lehetett volna meghosszabbítani, így elengedtük. Bízunk benne, hogy két kölyke, Matyi és Rocky nem örökölték anyjuk betegségét, egyelőre erre utaló jelet nem mutattak.
Kedd
Megkezdtük a nagy kutyaköltöztetést. A karanténidejüket letöltött kutyák egy részét beköltöztettük új helyére, hogy lássuk mennyire jön ki a többi kutyával, és hogy érzi magát az új környezetben. A hirtelen nyüzsgés oka pedig az, hogy a szatymazi önkormányzat egy kutyakolónia miatt kért segítséget, ők a bevezetőmben említett Macska Mancs Team kutyák.
A segítségkérés épp jókor jött Hérosznak, aki már egyébként is nagyon unta a banánt a karanténban, így a nagyházba került, ahol Mokit és Bubli mellett, ha nem is azonnal, de úgy tűnik végre felszabadult. Természetesen nem ő volt az egyetlen költöző kutya, de talán ő örült a legjobban a környezetváltozásnak.
Szerda
A menhelyi dolgozók között sokszor volt téma Kutya, akiért a mai napig nem jelentkezett gazdája, pedig hihetetlen alkalmazkodó, szerény, kedves, szeretnivaló állat. Nálunk már a neve is kiverte a biztosítékot, de valahogy mégis bizakodtunk, hogy gazdája szereti, és érte jön, hiszen egy igazi kincs. Sajnos be kellett látnunk, hogy gazdája nem tart rá igényt, és ennek a szomorú szemű kutyának kijár, hogy a nagyudvarban kapjon helyet, ahol a többieknek talán sikerül felvidítani.
Csütörtök
Dr. Sebő Ottóhoz igyekeztünk ivartalanításra, és szívféregtesztre. A mai utazók Diszkosz és Rocky voltak. Az ivartalanítás komplikációmentesen zajlott, sajnos a szívféregtesztje mindkettőnek pozitív lett. Diszkosz esetében ezt sejtettük is, hiszen olyan vékony, mint egy papírlap, és egyszerűen hiába jó az étvágya, egyelőre képtelenek vagyunk őt felhizlalni.
Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila is megérkezett a szokásos heti vizitre. Ezúttal 8 kombinált, 1 veszettségi, 7 veszettségi-kombinált és 2 mikrochip került kiosztásra.
Péntek
Zsoké kutyánk ma indult útnak Németország felé, hogy ő is gazdis kutyaként folytathassa az életét, sajnos azonban az utazáshoz szükséges traces papírba hiba csúszott, az utazás dátuma hibás volt, így Zsoké mégsem utazhatott. Reméljük a jövő héten már semmi nem gördít akadályt az utazása elé.
Délután a felajánlott kutyaházakért ment el a menhelyi autó, de húst is kaptunk adomány gyanánt, amit szintén sikerült begyűjtenünk. Hálásan köszönjük a felajánlásokat!
Szuper kutyánk is révbe ért! Érte ma Budapestről utazott el a családja, akik már nagyon várták az érkezését. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos élete lesz!
Szombat és vasárnap
Verőfényes napsütés, tavaszi idő volt a hétvégén, így nem csoda, hogy a látogatók csak úgy özönlöttek hozzánk. Sok-sok kutyusnak akadt is gazdijelöltje, például Kutyának is akadt kérője, mindenkinek feltűnt a pozitív kisugárzása. Természetesen ezen a héten is voltak elégedetlen látogatók, akik rögtön szerettek volna hazavinni kutyust, vagy épp olyan, aki házőrzőnek szeretett volna vinni, de akadt ittas látogató is, úgyhogy eseménydús hétvégét zártunk.
Önkénteseink ezúttal sem hagytak cserben minket, ezúttal 10 ember 67 kutyát sétáltatott. Köszönjük nektek!
Külön kiemelném Orsi önkéntesünket, aki szinte egész héten kinn volt a menhelyen, és az Árkádos nyuszisimogatóra készíti fel a nyuszikat. Végtelenül elhivatott!
Három fél év körüli kölyöknek is helyet kovácsolnunk a menhelyen, ők eddig ideiglenes befogadónál voltak. Nektár, Noé és Nudli mától menhelyünk gazdikereső kutyusai lesznek.
A bevezetőmben elmesélt történetem főhőse, Müzli is a hétvégén érkezett a menhelyre. Kedves gazdája levelét a blogom végén olvashatják.
Köszönjük a 150 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások