Kutyamesék 2019. dec. 2-8.

Néha a heti bevezető a blog végére kerül, zárszóként. A hét eseményei is úgy hozták, hogy a hangulathoz, az eseményekhez sokkal jobban passzol egy zárszó. Ezzel is jelezve, hogy egy történet végére értünk, nem vitázunk, mert nincs értelme. Az állatvédelmen belül sokszor nem egyeznek a nézőpontok. Mi mindig igyekszünk a mi szemszögünkből a lehető legjobb megoldást keresni, de ez nem azt jelenti, hogy ezzel a nézettel mindenki egyetért. A héten ismét bebizonyosodott, hogy ugyanazt a történetet teljesen eltérően értékeljük mi állatvédők, még akkor is, ha elvileg a cél ugyanaz.

Hétfő

Szinte hihetetlen, hogy micsoda fejlődésen képesek átesni a menhelyi félős kutyák: Dínó például gazdával töltött 7 év után került hozzánk úgy, hogy a gazdája egy mukkot nem tudott elmondani róla. Az gondolom mindenki számára sejthető, hogy a nevét sem tudta, nem hallgatott rá, azt is nálunk sikerült megtanulnia, hogy hogy is hívják őt. Az emberektől rettegett, a férfiaktól szabályosan pánikba esett.

A nagyudvarban azonban sikerült a többi kutyától megtanulnia, hogy nem kell tőlünk félni, mitöbb, a lány gondozókkal már össze is barátkozott, bár a férfiaktól még mindig nagyon tart. Aktív résztvevője már a sétáknak is, és imádja, ha egy kicsit ő van a középpontban. Dínó már azt is elmondhatja magáról, hogy gazdijelöltje van, ami óriási óriási öröm a számunkra, hiszen mindenki a szívébe zárta ezt a végtelenül jámbor óriást!

Kedd

Rómeó kutyánk ma elhagyta a menhelyet, hogy családos kutyaként folytassa tovább az életét. Ő Budapestre került, és bizony a gazdik nem kevés alkalommal látogatták az örökbefogadás előtt. Ezt csak azért jegyezném meg, mert sokan, akik a környékről szeretnének örökbe fogadni, nehezményezik a több alkalmas látogatást...

Egy önkéntesünk hívta fel a figyelmünket egy telephelyen élő kutyacsaládra, akik a tél miatt igen nehéz helyzetbe kerültek, természetesen a kiskutyák azok, akik először segítségre szorulnak. A kölykök elhelyezését azonnal elkezdtük szervezni, de közben kiderült, hogy a legtöbb kiskutya már gazdisodott, csak remélni tudjuk, hogy jó helyre.

Sajnos a kutyák nagyon félősek, mint kiderült nem is tartoznak a telephelyhez, megfogni sem lehet őket, az ott dolgozók csak jószándékból etetik őket. Így önkéntesünk az egyetlen hoppon maradt kölyökkel indult el a menhelyre, őt Pannának neveztük el. Ő is nagyon félős egyelőre.

Szerda

Az örökbefogadásoknak és múlt heti ivartalanításoknak köszönhetően sikerült egy kicsit átszervezni a kennelnévsort. Ennek köszönhetően Cimbi és Cuki végre felköltözhetetett a Nyóckerbe. Aki nyomon követte az ő életüket, az bizonyára emlékszik, hogy ők is rettegő kutyaként érkeztek a menhelyre, akik sokáig még az érintést sem tűrték. Nagyon nehezen sikerült nyitniuk az emberek felé, de ma már nagy örömmel üdvözlik a gondozókat, és megtanultak pórázon sétálni is. Az új helyüket pedig egész egyszerűen imádják!

Csütörtök

Ma Dante örökbefogadásának örülhettünk, aki Németországba utazott gazdihoz. Megtudtuk végre Hélix halálának is az okát: tüdeje nem megfelelően működött, egy jó része nem tudta ellátni a feladatát.

Menhelyünk állatorvosa is megérkezett a szokásos heti vakcinázásra: most 3 veszettség elleni oltást és 6 kombinált oltást osztott ki.

Ivartalanításon járt Picúr és Bársony. Sajnos mindkettő pozitív szívféregteszttel tért vissza a menhelyre. Vindu pedig szívultrahangon járt, a szívében nem találtak férgeket az ultrahangos vizsgálaton.

A menhely legidősebb Bogár kutyája ma az előkészítőbe költözött, mert nagyon látszik rajta is, hogy eljárt felette az idő. Mellső lábait nagyon nehezen hajlítja ízületi gondjai miatt. A költözést nem bánja egy pillanatig sem, rögtön megtalálta a helyét a fűtött szobában, és az sem zavarja, hogy bizony nem kevés kutyával kell osztoznia a helyen.

Péntek

Ma Radar, Dixi, Kleopátra és Ananász indult el egy szebb élet felé Németországba. Az örömünk azonban nem lehet felhőtlen, ma teljesen tönkrement a menhelyi autó, így moccanni nem tudunk, amíg meg nem csinálják a viseltes járgányunkat.

Ha még ez nem volna elég, sajnos Picúr nagyon nincs jól az ivartalanítás után. Hiába a fájdalomcsillapító, nagyon passzív, ki sem mozdul a betegszoba ketrecéből, hiába hívjuk, és természetesen egy falatot nem hajlandó enni, bármit is teszünk elé.

Picúrt nagyon megviselte az ivartalanítás

Szombat és Vasárnap

A hétvégi kutyasétáltatással egybekötöttük Einstein összebútorozását Larával, és Tessza összeköltözését Zsemléékkel.

Egy regisztrálatlan chipes kutyát, Kavicsot sikerült a posztoknak és a hirdetéseknek köszönhetően hazajuttatnunk. Mivel érvényes volt a veszettségi oltása, a gazdi hozta a kiskönyvet, így a hatósági állatorvos engedélyezte, hogy elhagyhassa a menhelyet.

Egy igen rossz körülmények között élő, fiatal kutya mentését szervezte meg önkéntesünk, Niki. Egy nappal bekerülése előtt kért segítséget egy másik önkéntesünk a kutyának, kutyaházat szeretett volna vinni neki és szalmát. Akkor rákérdeztem, hogy nem lenne-e jobb neki a menhelyen, de akkor azt tudtuk a kutya gazdájáról hogy nem akar róla lemondani, így abban maradtunk, hogy kutyaházzal, szalmával segítünk.

Időközben azonban egy másik önkéntesünk kiment a gazdához, és meggyőzte gazdát, hogy a kutyának jobb sorsa lesz a menhelyen, mint nála rövid láncon, vashordóban. A gazda olyan rossz körülmények között élt, hogy a betörött ablakokat sem tudta magának kicseréltetni.

Közben kiderült egy kutyás csoportból, hogy a kutya "mentését" már más állatvédő szervezet is elkezdte, akinek az önkéntesei már kellőképpen felidegesítették a gazdát. Mivel segíteni nem tudtak az elhelyezésben, így a helyi önkormányzatnak írtak, hogy intézkedjen, akik kinn jártak, és felhívták a gazda figyelmét a hiányosságokra.

Csak halkan kérdezem meg, hogy mégis miből finanszírozta volna a gazda a szigetelt kutyaházat, meg a hosszabb láncot, amikor örül, hogy nem dől rá a ház... Igen, kutyát tartani nem kötelező, ezt lépten-nyomon hangoztatjuk is, de ha egyszer már így alakult, hogy mégis van az a kutya, akkor valóban elegendő-e annyi segítség annak a kutyának, hogy feljelentjük a gazdát? Tudjuk, hogy nem lesz pénze változtatni a körülményeken. Akkor mit értünk el ezzel a gazda haragján kívül? Ami adott esetben oda is fajulhatott volna, ha nem szeretik a kutyát, hogy mondjuk eltüntetik mire mi tudomást szerzünk róla. Mert ilyen is történt már a világtörténelem során.

Buksi, akit a menhelyen Casanovának kereszteltünk el, egy fiatal kan kutya oltások nélkül, aki sok foglalkozást igényel, nem pedig láncot és vashordót. Szerencse, hogy az önkéntesünk meggyőzte a gazdát, hogy mindenkinek ez lesz a legjobb megoldás.

Itt lehetne egy boldog befejezése a történetnek, de nem egészen így lett. Nekünk estek a másik szervezet önkéntesei, mert beleszóltunk a mentéseikbe. A "kikapart" gesztenyéből mi csemegéztünk, illetve ketrecbe zártuk szegény kutyát, ahol semmit nem tud csinálni. Akik nem jártak a menhelyen, azok biztosan ezt gondolják, de kár is magyarázkodni, hiszen mindenki megtekintheti ahogy a mentett kutyáink élnek, ahogy eddig is bármikor megtehette ezt bárki.

Sokáig nem kívánok foglalkozni a történtekkel, hiszen a héten megüresedett kennelek új lakókat várnak, akiknek a bejutását is meg kell szervezni, mert sok olyan kutya vár segítségre, akik nyilvánosság nélkül szenvedik a mindennapokat. Ők nem kerülnek fel a közösségi oldalakra, vagy csak elkerülik az emberek figyelmét. Ha sikerül, épp egy ilyen kutyát mentünk a jövő héten, de egyelőre biztosat nem tudunk mondani, hiszen sohasem tudjuk előre, hogy hogy alakul a jövő. Erről már csak a következő blogomban számolok be. Kövessék figyelemmel!