Kutyamesék 2019. dec. 9-15.

Így, a Karácsony közeledtével gyakran eszembe jut egy szívszorító történet, amit bizonyára már elmeséltem Önöknek, a régi olvasók talán emlékeznek is rá. A történet, ami ennyire hatott rám egy meleg nyári napon játszódott, mégis a kezdet valamikor Karácsonyra tehető.

Még viszonylag friss önkéntesként, kellőképpen naivan azt gondoltam, hogy a menhelyre kilátogató emberek jó szándékú, kutyaszerető hétköznapi hősök, akiknek fontos, hogy egy árva négylábút vegyenek magukhoz. Ez a hozzáállás még ma is igen naivnak hangzana, de így visszagondolva akkoriban ez inkább röhejes volt.

Volt olyan nap akkoriban, hogy az oltási programmal elkészült kiskölyköket, amennyiben elég dekoratívak voltak, akkor egy-két nap alatt szétkapkodták az emberek (gyakorlatilag mint piacon a friss epret). Az még egy más világ volt, nem lehetett így szűrni a gazdijelölteket, örülhettek az akkori gondozók, ha nem a menhelyen nőtt fel a rengeteg kidobott kölyökkutya.

A helyzet mára sokat változott, ma már nagyon sok ember társállatként tekint a kutyára, macskára, nem pedig kilóra mérik, mint az epret. Persze azért sajnos még most is vannak kivételek, és ugyan kevesen, de még mindig vannak olyan anyukák, apukák, akik Karácsonyra a kisgyereknek élő állatot akarnak adni, és bele sem gondolnak, hogy ez a döntés a következő 15 évet merőben megváltoztatja. Mert minden gyerek odavan a szőrös kis gombócokért (aki nem, ott azért gond van), de a szeretet önmagában nem elég, hiszen nem addig kell egy kutyát szeretni, amíg az Ünnepeket velünk tölti.

A gondoskodás pedig nem csak szeretetről, hanem minden másról, kötelezettségről, lemondásról is szól, aminek egy gyerek aligha tud maradéktalanul eleget tenni. És ha a gyerek megunja a kutyát, akkor vagy a szülők nevelik tovább, vagy útilaput kötnek a talpára, és következő karácsonyra, vagy a szülinapra majd lesz következő, vagy esetleg kipróbálnak egy macskát (mint a piacon, ha nincs eper, akkor veszünk mondjuk szőlőt).

Tehát visszatérve az eredeti mondandómhoz, önkéntes koromban összetalálkoztam a menhelyen egy anyukával és a gyerekével, akik egy igen fiatal, alig egy éves kutyát hoztak. Azt hittem találták, hiszen a gyerek és az anya is fülig érő szájjal kezdte a mondandóját, és én azt gondoltam, hogy azért ilyen boldogok, mert megmentettek egy kutyát. A történet hallatán akkoriban földbe gyökerezett a lábam, és nem is tudtam mit mondani, elrohantam segítségért. A fiatal kutya Karácsonyi ajándék volt a gyereknek (akkor néhány hetes lehetett), de az a helyzet, hogy a gyerek már nagyon unja, mert felugrál, és egyébként sem olyan cuki már, amint akkor, amikor kicsi volt! Úgyhogy ők ketten most azért jöttek, hogy "beváltsák" a kutyát egy kiskölyökre! Az de jó lesz! Lepasszoljuk a neveletlen kamasz kutyánkat, aki a foglalkozás teljes hiánya ellenére is odavan a családért, és helyette "megmentenek" egy kölyköt, aztán majd őt is lepasszolják valahova fél év múlva. Hogy közben összetörik a fél éve náluk élő kutyának a szívét, az mit sem számít, a fontos az, hogy a gyereknek jó legyen, elszórakozik valameddig a kutyával, húzza-nyúzza, addig sem anyukának kell nevelni. És ő ebben szocializálódik, megszokja, hogy az állat egy eszköz, amit használhatunk, fel sem merül benne, hogy szenvedni, érezni képes élőlényről beszélünk. És az ilyen gyerekből jó eséllyel ilyen felnőtt is lesz.

A Karácsony közeledtével, még ha nem is nagy számban, de ismét megjelentek azok az anyukák, apukák, akik a gyereküket szeretnék meglepni kiskutyával, kiscicával.

Erre nálunk nincs lehetőség, viszont ettől máshol még van, és az ilyen családok élnek is vele. Én pedig elmondom a kis mondókámat, hogy a kutya hosszú évekre szól, és micsoda felelősség, de érzem, hogy a vonal túlsó oldalán a nézetem süket fülekre talál. Aztán mikor letesszük a telefont mindig eszembe jut, hogy naiv önkéntes koromban egyszer egy fiatal kutyát hoztak a menhelyre nagy boldogan. És én azt hittem, hogy találták, és segíteni szeretnének rajta. Igen, még mindig érzem, hogy földbe gyökerezik a lábam, pedig azóta eltelt tíz év. Az a találkozás bennem nagyon mély nyomot hagyott. Valószínűleg a gyerek viselkedését, állatokhoz való hozzáállását is nagyban befolyásolta. Talán már annak a gyereknek is vannak gyerekei, és éppen azon gondolkozik, hogy meglepi a kisfiát egy kutyával Karácsonyra. Miért is ne? Hiszen neki is volt...

Hétfő

Az enyhe, tavaszias nappalok után az éjszakák azok, amik kicsit észhez térítenek miket, hogy bizony tél van. A reggelek egyre hűvösebbek, deresebbek. így a friss száraz szalma, az idősebbeknek a fűtött szoba bizony úgy kell, mint éhes embernek egy falat kenyér. Zsemle tavaly óta él a menhelyen, és mivel nem hajlandó használni a kutyaházakat, így az öregekkel együtt lakik a fűtött helyen, mert ő inkább megfagy, minthogy bemenjen egy kutyaházba. Őfelsége beköltözött az egyik székbe, és így tölti a kályha mellett a mindennapjait. Simogatásért, jó falatért hajlandó elhagyni a trónját, de mindössze néhány percre. Így ki lehet bírni...

Kedd

Egy igen furcsa történet megoldásához kérték a segítségünket. A főszereplő egy nagytestű, oltással, chippel nem rendelkező nagyon félénk szuka, akit Lizának hívnak. Liza gazdái információink szerint elváltak, majd a férfi a volt feleség udvarára vitte a kutyát, aki állítólag nagyon félt tőle, ráadásul féltette a beteg gyerekét is, így Lizát becsalta egy istállóba, és be is zárta őt oda. Több helyen is megpróbált segítséget kérni, de elutasítást kapott, illetve olyan javaslatokat, hogy lövesse ki vadásszal a kutyát. A napok csak teltek, Liza pedig bezárva, étlen-szomjan töltötte a mindennapjait. Az istálló ráadásul tele volt mindennel pakolva, így mozgástere sem sok volt. A történet végül úgy ért véget, hogy tőlünk is segítséget kértek, így Liza bejuthatott a menhelyre, ahol új életet kezdhet. Egyelőre nagyon félénk, bizonytalan, de ilyen élettel a háta mögött ezen nem is lehet csodálkozni.

Szerda

A jó öreg Tappancsos autónkkal mára kaptunk időpontot szerelőhöz, és jelentem, sikeresen odaevickéltünk vele. Noha a műhely nagyon közel van, mégis sok idő volt átérni, ugyanis hű társunk a hétvégén tönkrement, hihetetlen lassan, kopácsolva tudunk vele csak elmenni bárhová is, de félő, hogy bármikor darabjaira eshet. Imádkozunk hogy ne legyen költséges a javíttatása, hiszen sajnos nagyon rosszul állunk anyagilag.

Csütörtök

Vindu kutyánk hosszú menhelyi tartózkodása örök talány volt számunkra. Persze, szívférges, és még mellé igazán aktív kutya, de nem ő volt az egyetlen ilyen nálunk, aki hasonló kondíciókkal rendelkezik. Tehát tényleg nem értettük, hogy miért van még válunk. Most azonban rámosolygott a szerencse, és ma elutazott Németországba, hogy neki is saját gazdija legyen.

Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila is megérkezett hozzánk a szokásos vizitre. Ezúttal 12 veszettség elleni védőoltás és 5 kombinált oltás került kiosztásra.

Nagyszájú Bársony kutyánk is bekerült a menhely forgalmasabb részére, mától Cukit és Cimbit fogja boldogítani. Szó szerint, ugyanis Cukiéknak amellett, hogy nagyon tetszik Bársony, még egy kis bátorságot is önt beléjük. Persze a két félénk fiú óriásit fejlődött, de azért sohasem baj, ha egy ha egy talpraesett hölgy gondoskodik arról, hogy minden rendben legyen.

Péntek

Újabb jó hírrel tudok szolgálni, hiszen Masnit is örökbefogadták. Ráadásul gazdija Budapest környékéről járt Masnihoz, akivel rögtön megtalálták az összhangot.

Meg kell mondanom, Flóra kutyánk fura szerzet. Bármennyire is próbálkoznak nála a lányok a menhelyen, egyszerűen nem hajlandó kommunkálni, messziről ugat, mi több, támad!

Egyedül a hétvégi sétáltatáson kegyeskedik megengedni egy nőnemű lénynek, hogy megsétáltassa, de utána közvetlenül visszavált őrült Flórára, aki ki akarja nyírni az udvarába bemerészkedő csajokat. Na de bezzeg a fiúk! Különösképpen Attila gondozónk! Szabályosan repked Flóra, amikor meglátja, és ugrik a nyakába, mi meg értetlenül, tágra nyílt szemekkel figyeljük őket. Ez azért is nagyon meghökkentő, mert talán Flóra az egyedüli kutya a menhelyen, aki sokkal ellenségesebb a nőkkel, mint a férfiakkal, és valljuk be, ez azért ritkaság.

Szombat és Vasárnap

A szokásos hétvégi kutyasétáltatás mellett más, igen örömteli eseményről is beszámolhatok! Csöpi és Mendi bekerülésük óta össze vannak nőve, egy gazdától érkeztek. Vagyis sajnálatos módon a gazdi elhalálozott, így kerültek mindketten hozzánk. Ők azon ritka páros, akik egy helyről jöttek, és végig ragaszkodtak egymáshoz. Mivel a kapcsolatuk ennyire jó, így egy kedves budapesti család úgy döntött, hogy nem is fogja őket szétválasztani: Ma mindketten lakásban élő házikedvenccé váltak, aminek azt hiszem, hogy szívből örülni fognak!

Egy újabb alom bajbajutott kutyacsalád fuvarozásában segítettek önkénteseink, akiknek a tél elől a menekülési útvonalat a menhely jelentette. Az anyakutya egy albérlő család tulajdona volt, akik egyszer csak fogták magukat, és elköltöztek, a kutyát pedig szépen hátrahagyták. Akkor kezdett el kóborolni kutyájuk, Szuzi, aki hamarosan vemhes lett, és egy üres telken vert tanyát, hogy világra hozhassa kölykeit. Egy környéken élő hölgy gondoskodott az egész családról, ő is jelentette be őket, mert kilátástalannak érezte a helyzetet, hiszen hiába hordta tonnaszám a plédeket a kicsiknek, az esős időben pillanatok alatt átnedvesedett. Ráadásul hamarosan el kell utaznia huzamosabb időre, és nagyon féltette a kölyköket, és az anyát, hiszen a tél most már bármikor beköszönthet: az élelem hiánya mellett a hideggel is szembe kell nézniük.

Szuzi és kölykei ma tehát megérkeztek a menhelyre! Ők már biztonságban vannak, az ünnepeket kétségek, bizonytalanság nélkül tölthetik.