Folytatva a múlt heti gondolatmenetemet a kutyák szocializációjáról, vagy annak hiányáról, sajnos még mindig nagyon kevés olyan ember van, aki a téma iránt érzékeny. Aki az, vélhetően soha nem fogja menhelyre adni a kutyáját, vagy ha igen, annak nagyon nyomós oka lesz.
Sajnos azonban a kutyának sok helyen semmi becsülete, így hiába is a szocializációról beszélni, ha gyakran fogyócikként tekintenek rájuk, így rövidke életük során az emberi szeretetet sem ismerhetik meg, nemhogy egy normális életet. A minap egy idős férfi telefonált, akinek eltűnt az egyébként chipes kutyája, és a menhelyen kereste, ahová persze nem érkezett, mert ha chipes, értesítjük a tulajdonost. De ha már így eltűnt pár napja az a kutya, akkor szerez is gyorsan egy másikat, inkább minthogy energiát fektessen a keresésbe. Mikor megtudta, hogy az ő új kiszemeltje már foglalt, akkor megpróbált mindenféle praktikát bevetni, hogy megszerezhesse: fenyegetőzés, hízelgés, majd ő elintézteti az állatorvossal, hogy az övé legyen, a telefonbeszélgetés végén pedig megjegyezte, hogy nem lesz hálátlan, ha megkapja, amit szeretne. A telefonbeszélgetés után néhány nappal volt szerencsénk személyesen is megismerni az illetőt, aki elmesélte, hogy az utóbbi hónapokban nem volt szerencséje a kutyákkal, persze ez mindenhol megesik, úgyhogy nem is értette, miért akadékoskodunk, és nem adunk kutyát, amikor rögtön kettőt is vinne. Biztos, ami biztos, ha megint történne valami... Szóval történetem hősének két kutyája volt pár hónapja, de nem volt szerencséje. Az egyiket elvitte beoltatni, de az állatorvos biztos valami rossz injekciót adott, vagy ki tudja, mert hazamentek, állt volna be a kocsival, a kutya meg ott ténfergett, egyszer csak idézem: "DÖCC!"... Aztán már csak egy kutya volt. Az meg ugye megszökött (vagy inkább elmenekült). Amikor inkább arra próbáltunk rávilágítani, hogy próbálja még keresni a szökött kutyát, illetve hogy nem is kellene annyira erőltetni egy, vagy két új kutya beszerzését, mindjárt jött a felháborodás. Egyrészt kutya kell a házhoz, és pont. Másrészről meg értem én, az a nézés mindent elárul: nehogy egy fiatal együgyű némber akarja már elmagyarázni neki az állattartás mikéntjét, amikor régen is elvoltak a kutyák ridegtartáson. Teljesen elbeszéltünk egymás mellett, ő kutya nélkül távozott, és biztos vagyok benne, hogy be is záratna, mert komplett örülnek gondolt. Ha a világ nem változik, akkor pár év múlva nálam fiatalabbak fogják rólam azt gondolni, hogy egy dilinyós öregasszony vagyok, akinek agyára ment az állatvédelem, pusztán azért, mert még mindig azt az álmot kergetem, hogy a kutya egyetlen funkciója, hogy családtag legyen. Én még mindig ebben hiszek!
Hétfő
Bella 2 héttel ezelőtti halála nagyon nehéz helyzetbe hozott minket, mert azóta társa, Simi még nem talált megfelelő társra, továbbra sem hajlandó elfogadni senkit maga mellett. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a kutyák korai szocializációja, amellyel elkerülhető mindez. Simi testvérével, anyjával és apjával élt együtt sokáig, bár már akkor rendszeres volt közöttük a nézeteltérés. Mikor menhelyre kerültek épp emiatt kellett egymástól elszeparálni őket. Azóta Matyi és Bobi, akik jobban kommunikáltak, már gazdához kerültek, Bella és Simi pedig menhelyen maradt, de ők ketten együtt éltek. Bella halálával azonban Simi társ nélkül maradt. Hasonlóan szocializálatlan kutyákból persze nincs hiány, és nem kevés fejtörést okoznak. Jelenleg is folyik Liza és Csipetke összeszoktatása, több-kevesebb sikerrel. A nagyobb gondot egyelőre Liza viselkedése okozza. Egyelőre egymás közelében élnek, hogy ismerjék egymás szagát, valamint együtt sétálnak, és alkalmanként össze is szagolnak. Ez a folyamat valószínűleg nem lesz túl gyors, de bizakodóak vagyunk
Kedd
Ma egy idősödő, kicsit tartózkodó kutya, Renzó került sorra a várólistán. Története szokásosnak mondható, a gazdája meghalt, és az örökösöket egyáltalán nem érdekelte a kutya sorsa. Olyannyira nem, hogy segítséget is a szomszéd bácsi kért, aki gondoskodott a kutyáról. Ő intézte a kutya sorsát a gazda halálától. Neki köszönhető, hogy bejuthatott a menhelyre, és hogy addig is volt mit ennie. Renzó nagyon bizalmatlan volt az első pillanatokban, de amint bekerült a helyére és egy kicsit megnyugodhatott, akkor minden ellenségeskedése az irányunkba megszűnt.
Szerda
Ezúttal idős Csatárunk "örvendeztetett" meg bennünket egy kis tennivalóval. Ő a nagyudvarban él más kutyákkal a legnagyobb egyetértésben, és semmi probléma nem szokott vele lenni. Az udvarban van egy régi, nagy tekercs szalmabála, ami fóliával van letakarva. Itt előszeretettel alszanak többen együtt, és ez a szalmabála amolyan íratlan szabály, hogy sátorként funkcionál, ezért nem bontjuk le, hiszen ők szeretik. Az idő vasfoga, és persze a folyamatos használat azért meglátszik rajta, és egy bálakötöző madzag leoldódott róla, ahogy igazgatták a kutyák. Ezt a madzagot Csatár hihetetlen ügyességgel beakasztotta a lábába, illetve a másik vége rátekeredett a bálára. Ahogy Csatár próbált kiszabadulni, úgy még inkább körbetekerte a lábain, mire rájött, hogy még nagyobb gubancot okozott a saját mentőakciójával. Épp arra jártam, amikor Csatár viselkedése gyanús lett: hatalmas boci szemekkel nézett, de amikor hívtam nem jött oda. Akkor már tudtam, hogy valami nem stimmel, és rögtön elkezdtem a kiszabadítását, közben szóltam a munkatársamnak, hogy hozzon ollót, mert ha Csatárról valamit tudni érdemes, az az, hogy nem szereti, ha csak úgy fogdossuk a lábát. Persze nem vártam tétlenül, elkezdtem a mentőakciót, és Csatár hihetetlen együttműködő volt, úgy pakoltam a lábait, ahogy nekem tetszett, így mire az olló megérkezett, már Csatár szabad is volt, így csak a bálán maradt részt kellett levágni. Ez számomra csak megerősítette, amit már régen tudok: a kutyák hihetetlen intelligenciával vannak megáldva! Csatár ugyanis a puszta nézésével képes volt értésemre adni, hogy segítségre van szüksége, és teljesen együttműködő volt, mert valószínűleg tökéletesen tisztában volt vele, hogy segíteni akarok. Szavakba nehéz önteni, hogy milyen csodálatos lények ők, és mennyire sokan kénytelenek szenvedni miattunk.
Csütörtök
Tegnap Csatár, ma már Ábel okozott riadalmat: A kis éhenkórásznak sikerült szert tennie némi plusz kajára, és úgy befalatozott, hogy majd' kipukkadt, így megfigyelésre átvittük a macskaház udvarába, ahol jelenleg Datolya és Gyula lakik nagy egyetértésben. Ábel érkezése azonban alaposan felborította az idillt, ugyanis ez a pár hónapos kölyök maga az ördög. Kifáraszthatatlan, igazi kis Duracell nyuszi, és Gyuláék bármilyen játékosak, néhány óra alatt lefárasztotta őket, pedig pihenni érkezett az udvarba. Miután Gyuláék kinyúltak a nagy játéktól, Ábel kiválóan feltalálta magát: a létező összes játékot kipróbálta, így nap végére szépen le is lapult a hasa. Mivel Gyuláékkal azonban ilyen jól elvan, egyelőre tovább élvezheti a macskaház vendégszeretetét.
Természetesen a heti orvosi vizit sem maradt el. Ezúttal 4 veszettségi-kombinált, 6 veszettség elleni oltás, 8 kombinált, és egy mikrochip talált "gazdára".
Péntek
Ma reggel Herosz útnak indult Németország felé, hogy mától gazdás kutyaként élhesse tovább az életét.
Mások pedig ivartalanításra és szívféregtesztre utaztak: Pici, Buckó, Oli és Zoé ivartalanítása komplikációmentesen zajlott, és a szívféregtesztje is mindenkinek negatív lett.
Két bajba jutott kiskutya is érkezett ma hozzánk, a szatymazi önkormányzat kérte a segítségünket. A két pici az első néhány percben nagyon meg volt ijedve, de a kennelben már biztonságban érezték magukat, így gyorsan feloldódtak.
Szombat és vasárnap
Ma a 19 önkéntesünk köszönhetően minden kutya sétálhatott, aki tudott, és akart, valamint az "F" alom is végre kimozdulhatott, akik időközben megkapták életük harmadik védőoltását is. Ők azok a kis pöttömök, akik hetekkel korábban, nagyon-nagyon fiatalon, anya nélkül érkeztek, és bizony emiatt életbenmaradási esélyeik igen alacsonyak voltak. Hála azonban a vitaminoknak, immunerősítőknek, sikeresen átvészelték ezt az időszakot, és már a pórázon sétálást is gyakorolhatták.
Köszönjük a 143 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások