A heti bevezetőmnek ugyan bőven lehetett volna témája, de időhiányra és alváshiányra hivatkozva az elkövetkezendő hetekben erre sajnos biztos nem kerül sor. A múlt heti blogomat nagyjából vasárnap este fél nyolc körül fejeztem be, miközben a négy kicsinek próbáltuk menteni az életét itthon, mert az ilyen kicsik 24 órás felügyeletet igényelnek. Este 9-fél 10 között azonban már el is veszítettük a kihűlt kicsi kutyák közül a leggyengébbiket, Havast, aki mindössze néhány órát élt nálunk. Három órával később, nagyjából éjfél körül, vasárnap és hétfő határvonalán elveszítettük Helént is, az ő szervezete is feladta a küzdelmet.
Hétfő
Kicsit álmosan, megtörve indultam ma dolgozni, de tudtam, hogy ma is rengeteg feladatunk lesz. Elindult a nyári tábor második turnusa, tehát bemutattuk a menhelyet, illetve sétáltunk egy nagyot a menhely körül, szemléltetve a mindennapi életet.
A karanténban a kutyák féreghajtózását tudtuk le, valamint végre valahára Tináról is sikerült ma egy lemondó nyilatkozatot behajtani, mert két hét után a gazdája kifáradt a menhelyre, és írásban is lemondott róla, tehát megindulhat a gazdikeresés. Ő az a kutyus, akit pár hete Subasa körül az úton rohangálva találtak, és a megtalálók kihozták a menhelyre mielőtt elütik. Akkor értesítettük a gazdit, hogy megfigyelésen van nálunk a kutya, és két hét múlva hazaviheti, de legnagyobb megrökönyödésünkre mindenféle kifogással állt elő a család, és mindenki a másikra mutogatott, hogy kié is volt a kutya, majd rövid időn belül kiderült, hogy senki sem akarja őt hazavinni. Ennek már több, mint két hete, de a lényeg, hogy Tina már valóban gazdikereső kutya.
Kedd
Bundás örökbefogadásával indult a napunk, őt önkéntes sétáltatóink egyik tagja vette magához.
A tábor is tovább folytatódott, ma a kiskutyák sétáltatása volt porondon, akik egyébként Bundásnak a kölykei, akik pár naposan érkeztek az anyakutyával. Nekik az oltási program még nem ért véget, néhány hétig még biztosan a menhely vendégszeretetét fogják élvezni.
Egy igen tetszetős küllemű, látszólag nyugodt, de nagyon barátságos kutyus, Füles érkezett ma hozzánk Üllésről. Természetesen chipje nincs, így gazdáját hiába is keresték, nem akadtak nyomára.
Délután fáradtan estem haza, gondoltam a kicsik etetése és egy forró fürdő után ágyba is bújok, hogy 3 órával későbbi, következő etetésig pihenjek egy kicsit. A sors persze közbeszólt, ugyanis a kicsi Hella nagyon étvágytalannak bizonyult, amit nem is igazán értettem, mert egész nap meg voltam a két pöttömmel elégedve, szépen ettek, látszólag minden rendben volt. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy mennyire sérülékenyek, a kihűlés miatt egy vírus támadta meg őket, ami miatt folyamatosan váladékozik az orruk, nehezen veszik a levegőt, így az antibiotikum mellett orrsprayt is kapnak. Aggódva, forgolódva feküdtem vissza az ágyamba, miközben Sziporka és Csuporka szemrehányóan néztek rám, hogy "megint" nem velük foglalkoztam. Szabályosan lelki terrorban tartanak, míg a két nagytestű kutyusom hatalmas izgalmakkal nézi, ahogy ellátjuk az apróságokat. Aznap éjszaka nem sokat aludtam, nagyjából 2 óránként felkeltem az etetés mellett, hogy ránézzek Hellára külön. Miután az első itthoni etetés alkalmával Hella elutasította a cumit, a második etetésnél még bizakodtam, hogy talán csak túlságosan jól lakott. Sajnos azonban ismét csak pár ml tejet tudtam belediktálni, azt is csak fecskendővel, mert a cumit nem akarta használni. Elképesztő, hogy néhány óra alatt mennyit tud változni a világ az ilyen kicsi kutyák számra.
Úgy két órával később ismét egy etetésen kívüli látogatásra mentem be a fűtött szobácskába, ahol szembesültem a kegyetlen valósággal, Hella is itthagyott.
Szerda
Nyúzottan, fáradtan, rosszkedvűen érkeztem ma dolgozni, az éjszaka történteken emésztettem magam, miközben a táborban ismét programok sokasága várta a gyerekeket. Az örök kedvenc, a kutyasétáltatás mellett ma megismerhették a chipleolvasót, és a kutyák egészségvédelméről is sokat tanultak.
Sajnos a kis Holli étvágya is elég hullámzó, ráadásul a vírusfertőzés átterjedt a könnycsatornáira is, így egyik szeme felpuffadt, és az orra mellett a szeme is nagyon elkezdett váladékozni. Most szemcseppet is kap. A féreghajtózást is el kellett kezdeni állatorvosi javaslatra, igaz nagyon pici, de sajnos az erős bélférgesség akadályozza a székletürítést.
Csütörtök
A szokásos állatorvosi vizitre ezúttal helyettes állatorvosunk, dr. Bárkányi Pál érkezett. A szombaton Németországba utazó kutyák vérparazita tesztjei mellett kiosztott 4 veszettségi oltást, 3 veszettségi-kombinált oltást, 4 kombinált oltást, és egy mikrochipet.
Megvizsgálta a pici Hollit, akinek még tovább kell folytatni az antibiotikum kúrát. Jó hír viszont, hogy a vírus a tüdőt nem támadta meg, a felső légutakra korlátozódnak a tünetek, de úgy tűnik, hogy azokat is sikerül egy kicsit megfékezni.
Ha állatorvosos nap, akkor Fürge és Said, a két öregünk bizony rendesen be van pörögve: őket ilyenkor mindig be kell csukni, mert meg akarnak ölni minden állatorvost. A legegyszerűbb ilyenkor a főzőhelyiségben elszállásolni őket. Onnan kilátnak, ugathatnak, de kárt nem tudnak tenni az orvosban. Miután Said jól megmondta az állatorvosunknak a magáét, egy picit elvonult, és felderítette, hogy van-e valami a konyhában az üstben, vagy mellette, ami ehető. Nyáron nem főzünk, mert az étel könnyen tönkremegy, így ilyenkor száraztápot eszik mindenki. Persze, az ínyenceknek hiányzik ilyenkor a főtt hús, és ha van lehetőség utánanéznek, hogy nem rejtegetünk-e valahol finom falatokat. Said meggyőződött róla, hogy nem rejtegetünk. Az üst alatti keresgélés eredménye pedig...
Péntek
Elérkezett az idei második tábor záró napja, természetesen ma is beütemeztük az elmaradhatatlan kutyasétáltatást, de megismerkedhettek a gyerekek Buckóval, a nagyudvar egyik lakójával, valamint le is fotóztathatták magukat a kedves óriással. Ha már séta, elmesélem, hogy néha milyen emberekkel vagyunk kénytelenek találkozni: a kiskutyákat felnyaláboltuk a gyerekekkel, és megindultunk velük a szokásos körre. A gyerekek jól tudják, hogy ha autót látnak, akkor le kell húzódni kiskutyástól az út mellé. Most a karantén bejáratánál állomásozott egy szürke Mercedes, amiben egy férfi várakozott, meglátta, hogy jövünk, elénk gördült. Fogalmam sem volt, hogy mióta van ott, és mit akar. Odamentem megkérdezni, hogy miben segíthetek, mire enyhén szólva is feldúltan jelezte, hogy végre, hogy idemásztam, hiába dudál össze-vissza senki ide sem jön. Persze ki sem szállt az autóból. Ekkor jeleztem neki normális hangnemben, hogy itt nem ajánlatos dudálni, mert a benn élő kutyákat zavarja vele, viszont a dudálás nem hallatszódik. Kinn a nagy táblán látható a telefonszámunk, azt kellene felhívni, és valaki jönni fog segíteni. A nem éppen jól nevelt férfi ezután elküldött melegebb éghajlatra, és tövig nyomta a gázt, mit sem törődve azzal, hogy nagyjából 20 centin múlott, hogy nem ment át a lábfejemen, és azzal, hogy mellette gyerekek vannak kutyákkal. Ezúton is szeretnék gratulálni még egyszer! A viselkedésének megannyi szem- és fültanúja volt...
Német partnerszervezetünk ismét a segítségünkre sietett, hiszen a száraztáp készletünk vészesen fogy. Ma nagyjából egy hónapra elegendő száraztápot adományoztak nekünk! Köszönjük a kutyusaink nevében is!
Szombat és vasárnap
Ma elindult Fodros és Leó kutyánk Németországba. Nekik ez gazdit, nekünk örömöt, ugyanakkor éjszakai kelést jelent. Munkatársnőm így erre az időre átvállalta Hollit, így nyugodtan indítottuk útnak Leóékat. Persze utána mentünk is a kicsiért rögtön, aki az elmúlt egy hétben a sok megpróbáltatás ellenére is szépen gyarapszik. Sajnos az ürítés továbbra is nagyon problémás nála, a szombat délutáni program a beöntés volt szegény kis Hollinak. Az étvágya azonban egyre jobb, így jóllakva hatalmasat szundikált
Az elmaradhatatlan kutyasétáltatás mellett örömhír, hogy Nógát is hazavitték ma a gazdijelöltek, és valószínűleg a továbbiakban is támogatni fogják a munkánkat.
Szomorú hetet zártunk, és bíztam benne, hogy nem rossz hírrel búcsúzom az olvasóktól, de sajnos az élet írja a történelmet, mi csak sodródunk az árral. Vasárnap reggel Periklész kutyánk itthagyott minket. Ugyan tartós betegségben szenvedett, bekerülése óta tudjuk, hogy autoimmun betegsége van, mégis a halála hirtelen, meglepő és tragikus. Nyugodj békében, drága Periklész!
Köszönjük a 149 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel!
Linda
Hozzászólások