Hogy mennyire törékeny az élet, azt most ismét a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg a menhelyen. Mostanában egyébként sem telik el úgy hét, hogy valakivel ne legyen probléma, vagy ne történjen haláleset. Sokszor szóba kerül munka közben is, hogy ez a hónap valahogy nagyon rosszul alakult. Persze ezt a munkát pozitív hozzáállás nélkül nem lehet, és nem is szabad végezni, minden egyes héten bizakodunk, hogy végre véget ér a rossz széria. Bundi, a komondor, aki igen megosztó személyiség a menhelyen, mert valakit vagy kedvel, és azzal cuki, vagy nem kedvel, és akkor khmm... jobb kerülni. Ő múlt héten hétvégén került előtérbe, gyanúsan nagy hasa miatt, ami szívbetegség gyanúját vetette fel. A vízhajtónak köszönhetően egy csapásra jobban lett, újra az a pattogós rosszlány lett, akit tőle megszokhattunk. Persze az ördög nem alszik, kedden megbeszéltük az állatorvossal, hogy azért ránéz, mégis nagytestű, idősebb kutya, jobb az ilyet komolyan venni. Így kedden el is utazott dr. Sebő Ottó rendelőjébe vizsgálatra. Nagy vígan pattant be az autóba, és boldog volt, hogy kedvenc gondozójával, Attilával mehet, akivel nagyon bensőséges kapcsolatot ápolt. Még indulás előtt odaugrott hozzánk is hülyéskedni egy picit, majd indult az autó Makóra, mi meg vissza a táborba. Épp felmentem inni, amikor csörgött a telefon, s akkor már éreztem, hogy a vizsgálat rossz irányt vett, olyankor szoktak telefonálni. Bundinál nem hallottak szívhangot, így csináltak egy röntgent, ultrahangot, és az eredmények hallatán földbegyökerezett lábbal, elcsukló hangon egyeztem bele az orvos által javasolt lehető leghumánusabb megoldásba, az eutanáziába. Bundi szíve és tüdeje pár hét múlva adta volna fel a küzdelmet, ezzel iszonyú kínt és fájdalmat okozva neki, ettől kíméltük meg. Szíve és tüdeje daganatokkal volt tele, ez okozta a hirtelen vizesedést és indokolatlan fogyást. Megtörve, zokogva tettem le a telefont, majd miután munkatársam, Icu szalonképes állapotba hozott, ismét elmentem a táborba segíteni jókora fancsali arckifejezéssel. Szerintem sikerült is magam tartani nagyjából, persze aki ismert, annak rögtön feltűnt, hogy valami nagy baj van. Ez addig a pillanatig működött, amíg be nem gördült a Tappancsos autó, és láttam meg Attila megtört arcát. Akkor újra időre volt szükségem nekem is, neki is. A legnagyobb pofon Bundi esetében, hogy meg sem fordult a fejünkben, hogy ez lesz az utolsó útja. És valószínűleg neki sem, de ez így van jól. Távozásával a menhely egy újabb egyéniséget, egy óriási karaktert veszített, aki nélkül már semmi nem ugyanaz. Hogy milyen volt ő, azt nehéz szavakkal leírni.
Kezdetben egy pökhendi, undok kutya, aki csak morogni tudott. Aztán szépen lassan elkezdett minket megkedvelni, és egy bújós, vicces, mindig pozitív kölyökkutyaként kezdett viselkedni, akinek viselkedését azért nagyban meghatározta, hogy milyen lábbal kelt fel. Volt akivel olyan kedves volt, hogy kenyérre lehetett kenni, és volt olyan, akit megtűrt. Egyeseknek a nyakába ugrált, másokat az udvarból is kizavart. Szívesen sétált, de nem volt mindegy, kivel. Volt olyan gondozó, aki csak az udvarába mehetett be ellátni a szükséges teendőket, de volt olyan is, akit annyira kedvelt, hogy egy pillanatra nem hagyott békén. Nekem ami leginkább megmaradt vele kapcsolatban, hogy amikor sétált, és észrevette, hogy ott vagyok, ha csak tehette, megállt egy simire. Aztán amikor már eléggé megbíztam benne, akkor mindent megtett, hogy felboríthasson, hogy egy kicsit ugrálhasson. Ha nem, akkor a lábamnak dőlt. Mindegy is, egy volt a lényeg, nem lehetett nem észrevenni. Sem termete, sem kisugárzása miatt. És most ott maradt az üres udvar. Társa, Huba azóta magányos, mert régóta együtt éltek, és a reggeli játék a mindennapok része volt. Pedig volt idő, amikor jajj, de ki nem állhatták egymást! De az már régen volt, ki emlékszik rá?! Most egy űr maradt, Bundi hiánya, Huba magányossága, és egy nagy kérdőjel, hogy miként enyhítsük Huba magányát, hiszen ő Bundihoz hasonlóan nem egy egyszerű karakter a menhelyünkön. Ha egy mondattal szeretném kifejezni, akkor a zsák elveszítette a foltját. Mert ők ketten valóban olyanok voltak mint a zsák meg az a bizonyos foltja. Csak nehezen találták meg egymást.
Ahogy mondtam, szavakkal nehéz leírni mit érzek, mert nem lehet. Bundi személyében egy olyan kutyát veszítettünk, aki pótolhatatlan.Őt mindenki ismerte, de személyes kapcsolata csak néhány emberrel volt: akik számára valamiért különlegesek voltak. Nyugodj békében, Bundi!
Hétfő
Azzal a nagyszerű ténnyel indultunk neki a mai napnak, hogy Stefit, akinek húgyhólyagdaganata miatt sajnos nem sok ideje van, valóban örökbefogadták. Ugyan gazdijelöltjei valóban lelkesen kijártak látogatni, ismerkedni, valahogy mégis olyan hihetetlen, hogy itthon is történhetnek csodák. És történtek is!
Stefi örökbefogadása mellett elrajtolt az idei utolsó gyermektáborunk, ami merőben más, mint az eddigiek: a "Kisgazdiképzőben"a gyerekek 12-16 évesek, megismerkednek azzal, hogy ilyen felelősség egy kutya, sőt a tábor ideje alatt "saját" kutyájuk is lehet, akit kutyaoktatók segítségével képeznek, etetnek, itatnak, ápolnak, sétáltatnak, és már komolyabban is belemerülnek az állategészségügy útvesztőibe. A táborban 6 menhelyi kutya, Bogár, Csöpi, Gesztenye, Dió, Tobzos és Ribizli voltak a gyerekek mellett, és már az első nap nagy barátságok szövődtek.
Kicsi Hollink menetrendszerűen dr. Farkas Attila rendelőjébe ment délelőtt, ezúttal furcsa, kattogó hangot hallottunk, ami miatt aggódni kezdtünk. A gyanakvás nem is volt alaptalan: most ismét felső légúti panaszai vannak, úgyhogy újabb antibiotikum kúra elé nézünk. Jó hír azonban, hogy végre elkezdett magától üríteni, ami azért megkönnyíti a dolgunkat.
Kedd
Aidával, Aurórával és Maszattal indultunk útnak ivartalanításra, valamint -gyanútlanul- Bundival egy vizsgálatra, szívbetegség gyanúja miatt. Az ivartalanítás komplikációmentesen lezajlott, a szívféregtesztje mindenkinek negatív lett, Bundit azonban a bevezetőmben taglaltak miatt el kellett engednünk. Egyszer bőven elég volt leírni, hogy mit éreztünk, és ez a tragédia rányomta a bélyegét az egész napunkra.
Mintha egyszerre két dimenzióban, vagyis inkább háromban lennénk, hiszen Bundi eutanáziája mellett a kicsi Hollit is el kell látni, ami merőben más feladat, mint egy felnőtt kutya gondozása, valamint itt van még a tábor is, ahol szintén rengeteg a feladat. Hogy milyen nagyszerű kutyák is vannak a menhelyen, akik ráadásul aktív gazdikeresők, azt képek százai bizonyítják, de a blogba tengernyi képet nem tehetek, így számomra következzen a legbeszédesebb.
Szerda
Révész múlt heti örökbefogadásával megnyílt a lehetőség Drazsé előtt, aki igencsak összebarátkozott a cicás gondozónkkal. Drazsé tehát a cicás udvarba költözött Rézi mellé, és az első nap a terep felderítésével foglalatoskodott. Kora délután pedig annyira elfáradt, hogy a vizestálak mellé leheveredett, és úgy aludt, hogy fel sem ébredt arra, hogy lefotóztam.
Drazsé mellett átmenetileg Bájos is helyett kapott a cicaház udvarában, hogy jobban tudjuk felügyelni az evését, ugyanis testvéreinél jóval kevesebbet eszik, kisebb is, viszont a hasa minden evés után óriási, ugyanis nagy mennyiségű levegőt nyel. Az új környezet rögtön megtetszett Bájosnak, aki azonnal otthon is érezte magát.
Csütörtök
Menhelyünk állatorvosát, dr. Farkas Attilát vártuk a szokásos menhelyi vizitre. Most 8 veszettség elleni védőoltást, 7 kombináltat, és egy mikrochipet osztott ki a soron következő kutyáknak. Megvizsgálta Hollit is, és kapott még szurit is, de napról napra erősebb, és nagyon szépen fejlődik. Már egyre érdeklődőbb, és már a labda is felkeltette a figyelmét. Azért a nap részét természetesen alvással tölti.
A napnak természetesen bőven nincs még vége: Castor, Ramon és Szuzi számára pláne, ők ugyanis ivartalanításra utaztak dr. Sebő Ottó rendelőjébe. Az ivartalanítás komplikációmentesen zajlott, a szívféregtesztje Castornak azonban pozitív lett.
Péntek
Vége szakadt a "Kisgazdiképző" táborunknak is, ami azt hiszem, nagyszerűen sikerült. Kutyák, gyerekek, felnőttek egyaránt nagyon jól érezték magukat, és rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak.
A múlt héten külföldre költözött Révész gazdija egy termetes csomagot küldött a menhelyi kutyáknak, benne mindenféle finom falattal, ami óriási sikert aratott!
Szombat és vasárnap
A hétvége a már megszokott módon, igen pörgősen telt: kutyasétáltatás, sok-sok látogató, kutyakozmetika. A héten szépülők névsora: Arnold, aki múlt héten nem adta magát, így most szájkosárral próbálkoztunk, Aida, Gizmó és Rini.
Gizmó valami álomszép lett az új frizurájával, és határozottan állítom, hogy ő is tetszik saját magának!
És ha már a pörgős hétvégénél tartunk: egyik önkéntesünk, Melinda már hosszú hónapok óta gondolkodik Frankó kutyánk örökbefogadásán, s végre meg is érett a döntés: ma a sétáltatós napot Frankó már nem a menhelyen zárta, hanem ágyban, párnák között. Boldog gazdis éveket kívánunk!
Köszönjük a 146 menhelyi kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások