Vajon mit jelent az állatmentés, hol kezdődik, s hol ér véget? Mi nap mint nap feltesszük magunknak ezt a kérdést, de a válasz egyénenként változó. Sokaknak ott kezdődik és ér véget, hogy megtalál egy állatot az utcán és bejelenti az állatvédőknek. Ha a kutya eltűnik, akkor már minden rendben, a történetnek vége. Hogy mi lesz az állattal, hova kerül, sikerül-e gazdit találni, vagy újra feltűnik-e az utcán, csak valahol máshol, esetleg elütik-e, az lényegtelen. Nekünk ott kezdődik, hogy ránk bízzák, ivartalanítjuk, oltást, chipet adatunk neki szűrjük, gyógyítjuk, és a tőlünk telhető módon a legjobb gazdit keressük neki, s ha úgy alakul, akkor visszafogadjuk. Leírni egyszerű, de ez hosszú hónapok kemény munkáját jelenti, és bizony nem mindenkinek sikerül gazdit találni, ők azok, akik leélik a menhelyen az életüket. Rengeteg a mentésre váró kutya, sok az önsétáltató, így nem csoda, ha a közösségi oldalon csak a fejünket kapkodjuk, egyik kutya jön a másik után, alig nyomon követhető, hogy melyik kutyával mi történt, percenként van új poszt. Csoda hát, ha elsiklunk magánemberként egy-egy kutya felett? Csoda, hogy naivan azt hisszük, hogy azzal, hogy valaki hazavitte már meg is van mentve? Hiszen itt az újabb poszt, újabb bajba jutott, az előző kutyára már nem koncentrálunk. Elmesélek egy történetet. Adott egy népszerű kutyás csoport a közösségi oldalon, ahol ugyan nem vagyok tag, de néha átfutok rajta, hátha valamelyik hozzánk kerülő kutya életéről találok előzményt. Kedden a blogomat írtam, ültem a gép előtt, Sziporkámmal az ölemben böngészek az interneten. Görgetek a képek között, egyik kutya jön a másik után, közben a munkatársnőm telefonál, hogy egy kutyát a Szerb utcában a szeme előtt ütöttek el majdnem, behozza a menhelyre, mellesleg hemzsegnek benne a kullancsok. Nyugtáztam a dolgot. Nézem tovább a csoportot, egy fehér-fekete kutyust látok a képen, egy lány befogadta, cuki képek a lakásban, a kutyust megfürdette,a gazdit keresi, minden oké. Néhányan hozzászólnak, röpködnek a szívecskék, micsoda hétköznapi hősök, újabb poszt... Másnap még itthon voltam, csütörtökön első dolgom, hogy szétnézek a karanténban. Az állam majdnem leesik, amikor meglátom, hogy a munkatársam azt a kutyát hozta be a Szerb utcából kedden kullancsosan, majdnem balesetesen, akiről a csoportban hétfő este egy lány cuki képeket posztolt, hogy hazahozta, megfürdette, és keresi a gazdit. Mit ne mondjak, jó sokáig kereste... úgy másnap reggelig. Egyetlen ember kérdezte meg, hogy meglett-e a kutya gazdija, arra válasz nem érkezett. A munkatársam odaírta, hogy a kutya nálunk van, mert másnap reggel az utcán majdnem elütötte egy autó, de erre már nem volt reakció. Hol fejeződik be az állatmentés? Lezárható azzal egy állat élete, hogy biztonságban van, hazahoztam, megfürdettem, s most keresem a gazdit? Hogy került a szép kis ágyból másnap reggelre majdnem egy autó kereke alá?
Tudom, sok kutya kóborol, nehéz a sorsukat nyomon követni, de néha azért nem árt egy picit a dolgok mögé látni. Egyetlen fotó még nem jelenti azt, hogy a kutya sorsa megoldódott, hiszen a felelős mentés időigényes, nem egyetlen nap alatt történik. Ezért van az, hogy nem tudunk az összes kutyán azonnal segíteni, de ha az emberek időt adnak, akkor segítünk, és a kutya sorsa is nyomon követhető marad...
Hétfő
Úgy látszik, hogy az utóbbi időben sorra megtalálnak minket az idős, halmozottan hátrányos helyzetben lévő kutyák. Először Arnold, az erősen szívférges kisöreg a bevásárlóközpontnál, aztán Drazsé, aki Újszegeden a toronyháznál kóborolt, és szinte teljesen vak, most pedig Papi, akit előző este találtak a Füge soron, így keveredett hozzánk. Papi egyébként úgy tűnik, hogy foltokat sem lát, úgyhogy neki még az is nagy feladat, hogy a közvetlen környezetét feltérképezze. Az ilyen kutyák sokkal több figyelmet igényelnek, mint egészséges társaik, ráadásul őket nem lehet akárhová elhelyezni, egy állandó, stabil környezetre lesz szükségük. Arnold és Drazsé chipes, de Arnoldért nem jelentkezik a tulajdonos, bár azt hiszem így a legjobb. Drazsé gazdájával már egyeztettünk, de nem vagyunk meggyőződve, hogy tudják vállalni a kutyatartással kapcsolatos kötelezettségeket, így gondolkodási időt kértek. Papinak pedig chipje sem volt...
Kedd
Önkéntesünk, Melinda alaposan kiveszi a részét a tennivalókból: kedden, csütörtökön a menhelyi munkában segít, szombatonként sétáltat, úgyhogy igazi oszlopos tagja a csapatnak. Ma a boltokból selejtezett hústermékeket szeletelte, készítette elő főzésre, virslit, szalámit, szalonnát, és két főzetre való össze is jött a kutyáknak. Emellett mosogatott, takarított, úgyhogy nagyon kitett magáért. Közben pedig a bevezetőmben elmesélt történet főszereplője, Gomez érkezett a menhelyre, miután kis híján majdnem elütötték a munkatársam szeme láttára. Az új jövevényt Gomeznek kereszteltük el.
A vasárnap érkezett csontsovány németjuhász, Kuka sajnos babéziás lett, így azonnal megkezdődött a gyógykezelése. Az állapota folyamatosan romlik, a vizelete pedig sötét színű, bár reggel még igen jókedvűen fogadott minket.
Szerda
Legalább ma a folyamatos esőzést pár percre felváltotta a napsütés, így olyankor egy kicsit előbújtak a kutyák is, akik legalább annyira utálják az esőt, mint mi. Pajtás rögtön fel is kapott egy régi, apró seprűt, amit fogalmam sincs, honnan szerzett, és azzal bohóckodott az udvarban. Hiába na, a vizsla már csak ilyen, igazi munkakutya: most épp sepreget!
Persze a menhelyi élet nem csak móka és kacagás, Dió, Tobzos, Morzsa és Brúnó ivartalanításra utaztak dr. Farkas Attila rendelőjébe. Morzsa és Brúnó csak vizsgálaton estek át, így bizonyosságot nyert, hogy őket már korábban ivartalaníttatta a volt gazdájuk. Emellett a szívféregteszten is átestek: Morzsa negatív, Brúnó pozitív lett. Tobzos és Dió is átestek az ivartalanításon, valamint a szívféregszűrésen. Mindketten pozitívak lettek.
Csütörtök
Igazi mozgalmas napnak néztünk elébe, így Melinda önkéntesünk dolgos keze ismét kapóra jött nekünk. Csiki kutyánk ma Németországba utazott, hogy végre saját gazdival ossza meg a mindennapjait.
Addig a menhelyen a szokásos állatorvosi vizitre került sor: ma négy mikrochipet, hat kombinált oltást és három veszettségi oltást osztott ki az állatorvosunk.
Kuka, a babéziával kezelt kutyánk is egyre jobban van, ma már ugrált, és jóízűen evett is.
Dr. Sebő Ottó rendelőjébe is készülődnünk kellett, mert Huszárnak és Filónak ivartalanításra kellett utaznia, Stefinek pedig vizsgálatra, mert állandó vizelési ingere van, pedig már többször átesett antibiotikumos kezelésen, de csak ideig-óráig hatott. Huszár és Filó a szívféregszűrésen is túlesett, Filó negatív, Huszár pedig pozitív lett. Stefiről sajnos rossz híreket kaptunk, neki a vizelési inger hátterében nagy valószínűséggel hólyagdaganat áll, ami nem műthető. Egyelőre gyógyszerekkel normális életet tudunk biztosítani a számára.
Délután levezetésképpen megkozmetikáztuk Bundit és Hubát, akikről nem felejtettünk el előtte-utána képeket készíteni:
Péntek
Végre valahára egész napos napsütésben volt részünk, ezt a kutyák is alaposan kiélvezték: a nagyudvar egy része felvonult napozni a konténer mellé. Beállítani nem lehetett volna szebb képet. Hoffman mellett Stefi alszik, közvetlenül mellette Morgó, előtte pedig Pajtás és Buckó. Egyszerűen zseniálisak!
Üllésről egy igazán vidám, kedves kutyust fogadtunk, akinek a Hélix nevet adtuk. Természetesen nem volt mikrochipje.
Szombat
Nagyon rosszul indult a reggelünk, régen látott ellenségünk, a parvóvírus tette tiszteletét nálunk, s Csöpi szervezetét támadta meg. A korszerű fertőtlenítőszereknek köszönhetően ma már nem általános a jelenléte, de ha találkozunk vele, akkor mindig a félelem lesz úrrá rajtunk. Rengeteg az új kutya a karanténban, sokan igen rossz állapotúak, úgyhogy rettegve várhatjuk, hogy lesz-e új betegünk.
A szokásos havi eledelgyűjtésünkön, a Napfényparkban ezúttal kicsit eredményesebbek voltunk: 200 kg élelmet sikerült összegyűjtenünk. Köszönjük mindenkinek, aki ehhez hozzájárult!
A sétáltatós önkénteseink segítségével ma a kutyák megkapták a sétájuk végén a bolha elleni cseppeket is. Ez időnként némi tömörüléssel járt, de a menhelyi kutyák tudnak viselkedni. Íme Révész, aki ebben a pózban várta a sorát.
Vanda, a kutyakozmetikusunk is megérkezett, és ma ismét varázsolt: Ma Mackó, Dézi, Zara és Zsoltár bundáját hozta rendbe!
Vasárnap
Ezen a héten a megszokotthoz képest jóval több kutya gyengélkedett, vagy betegedett le. Kuka lassan kiheveri a babéziát, és Csöpi is határozottan jól reagál a gyógyszerekre, ellenben a menhely egyik legidősebb kutyája, Demi nagyon nehezen viseli a magas páratartalmat, így egész hétvégén hullámzó egészségi állapotban volt. Ma reggel pedig idős Bobink lett rosszul, ráadásul nem kicsit. Tegnap még a világon semmi baja nem volt, ma pedig erős hányással, hasmenéssel kínlódik, és láthatóan nagyon fáj a hasa, így nagyon sok gyógyszert kapott, hogy enyhüljenek a tünetei. Bobi 2006 óta él a menhelyen, így érthető, hogy mindenki nagyon aggódik érte. Egész nap feküdt, nagyon rosszkedvű, étvágytalan, de estefelé szerencsére kézből hajlandó volt elfogadni néhány falatot. Összeszorult gyomorral, rettegve várjuk a holnapot, amiről legközelebb a következő blogomban olvashatnak.
Köszönjük a 148 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások