Amikor egy kutyát örökbeadunk külföldre, akkor jól tudjuk, hogy nagy valószínűséggel csak fényképeken látjuk viszont, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ő boldog életet éljen. Persze ki tudja megjósolni, hogy kinek mennyi idő jut.
Különösen az idős kutyákat nehéz elengedni, akik akár évekig élhetnek a menhelyen, hiszen nagyon hozzánk nőnek. Ilyenkor egyik szemünk sír, a másik nevet, mert őszintén szólva a legtöbb gondozónak a szíve csücske mindig egy-egy idősebb kutya. Amikor nagyjából 10 évvel ezelőtt megismertem Bobit, egy centet sem fogadtam volna arra, hogy gazdásodik, tekintve, hogy minden volt, de emberbarát nem. Aztán ahogy öregedett, úgy lett egyre elfogadóbb velünk, végül azt hiszem, hogy meg is szeretett minket, a menhelyen szolgáló új brigádot. Az előkészítőben gyorsan megszokta a kényelmet, a fűtött helyet, és mindig kinézte a legkényelmesebb fekhelyet, ahonnan a létező legdominánsabb kutyát is szó szerint kifeküdte. Ez pontosan azt jelentette, hogy nemes egyszerűséggel ráült bárkire, ha a kiszemelt fekhelyen feküdt.
A többi öreg, bár nem nagy örömmel, megszokta Bobi stílusát, mi pedig egyre gyakrabban Bobeknek kezdtük becézni, és rajta is maradt ez a név. Aztán Bobek egyre szemtelenebb lett, ha valami nem tetszett neki, akkor hangos ugatással, némi orr alatti mérgelődéssel adta tudtunkra, hogy valamit akar. Például új plédet, vagy ki akar menni, be akar jönni, tereljük arrébb a többieket, hogy ő nyugodtan bejöhessen, adjunk kaját, adjunk a mi kajánkból, adjunk jutalomfalatot.
Az nem jó! Adj másikat!
Ne olyat! Halasat!
Mondom halasat!
Minden este külön meghajolva (ahogy régen a komornyikok), szertartásszerűen kellett szólni neki, hogy foglalja el bent a helyét, és mutatni kellett az utat. Ez minden esti mutatvány volt, és ő ezt borzalmasan élvezte, ki tudja miért. Néhányunktól még a simogatást is kérte, jó hangos ugatással, és egy élmény volt a pihe-puha bundáját és fejét megsimogatni.
Ő kívül-belül különleges volt, s én sokáig játszottam a gondolattal, hogy itthon milyen jól ellenne a többiekkel, de leginkább a nagyon eltérő energiaszint miatt ez a "szerelem" plátói maradt.
Aztán jött Bobek nagy lehetősége Németországban, egy olyan család mellett, ahol csak egy idős kutya lenne rajta kívül. Igazi álomotthon. És én elengedtem, mert tudom, hogy így lehet a legboldogabb. Aznap többször zokogtam, ahogyan akkor is, amikor megtudtam, hogy első dolga az volt, amikor megérkezett, hogy jól bevacsorázzon, és hogy a gazdája televásárolt minden halas dolgot neki. És azóta kaptam egy videót, ahogy ugat, mert kaját követel. Vagy százszor megnéztem. Vagy százszor sírtam, de tudom, hogy boldog lesz.
Bobek 2006 óta élt a menhelyen. Januárban tölti be a 16(!). életévét. Sohasem fogom elfelejteni, mert ő megmutatta nekem, hogy milyen fantasztikus, ezerarcú lények tudnak lenni a menhelyen élő kutyák, s hogy milyen mélyen, egyértelműen tudnak kommunikálni, ha esélyt adunk nekik arra, hogy megnyílhassanak. Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy megismerhettem őt, és ezért örökké hálás leszek. A szívem egy darabját magával vitte, és biztos vagyok benne, hogy sohasem fogom őt elfelejteni, de ebben a hivatásban ez a legszebb: felül kell emelkednünk a saját önzőségünkön az ő érdekükben. Ez néha nagyon nehéz, de tudjuk jól, hogy így a helyes! Nagyon sok boldog gazdis éveket kívánok Neked drága Bobekem!
Hétfő
Ma korán reggel elindultak kutyáink Ausztria felé, az utazó szerencsések nevei pedig: Buckó, Tobzos, Pehely, Limó, Lüszi, Lola, Bonbon, Bájos, Bonó, Bronzó, Boróka.
Támogatónk, Marlou pedig matuzsálemi korban lévő Csuli kutyánkat vitte magával otthonába.
Rendszeres olvasóim, Mária és kedves férje, Imre bácsi is kilátogatott a menhelyre örökbefogadott Tappancsos félszemű kutyájukkal, Szemivel, aki mára már szívférgességéből is felgyógyult. Külön köszönet nekik a látogatásért, és az adományokért!
Szívszorító történetből is jutott mára: az idősödő, igen félénk Picúr gazdája otthonba költözése miatt került hozzánk. Gyaníthatóan egész életében láncon élhetett a tanyán, így most minden új dolog félelmet kelt benne, emiatt kapkod. Sajnos egyelőre nem engedi, hogy hozzáérjünk, így nem tudtuk levenni a láncot. Jelen helyzetben erőszakoskodni vele sokkal rosszabb lenne, mint hagyni, hogy megnyugodjon.
Picúrnak egyébként új gazdája akadt volna menhelyre kerülése előtt, de gazdája mégsem adta, mert olyasvalaki tartott rá igényt, akinek arra kellett volna csak, hogy ugasson, ellenkező esetben még enni sem lett volna hajlandó adni neki. Sajnos jól tudom, hogy ez a történet ebben a formában nagyon is valós, mert senkiben sem legyen szemernyi kétség afelől, hogy az illető be is tartotta volna a szavát, és Picúr szépen csendben éhen halt volna...
Ez a történet is nagyon jól igazolja, hogy nem ott véget a felelősségünk, hogy (új) gazdát keresünk a megunt/talált kutyánknak, hanem, hogy megnézzük kinek is adjuk oda...
Kedd
Egy nem mindennapi sikertörténettel kezdődött a napunk, ugyanis problémás kutyánk Barát, aki évek óta a menhelyen él, ma gazdisodott. Gazdija ugyan nem a szomszédban lakik, de mégis vállalta a többszöri látogatást, és a rizikót Baráttal, aki tényleg nem egy hétköznapi kutya.
A következő pillanatban azonban ráfagyott a mosoly az arcunkra, amikor megláttuk az Üllésről érkező Samut. Azt hiszem fényképe beszédesebb bármely szónál...
Kinézete mellett története is sokkoló: Üllésen csatangolt ilyen állapotban, s mindenki megdöbbent, hogy egy ilyen elhanyagolt kutya bizony tartozik valakihez: chipje alapján kiderült, hogy eredeti gazdája halála után a ház új tulajdonosai megörökölték Samut, ők viszont egyáltalán nem foglalkoztak vele.
Ő pedig az utcákat rótta, s ahogy elnézzük őt eddigi élete során túl sok odafigyelést nem kaphatott.
Szerda
Újabb két segítségre szoruló kutyus érkezett hozzánk: Mendi és Csöpi. Ők gazdájuk váratlan halála miatt kerültek hozzánk. Csöpi hosszú évek óta élt gazdijával, Mendit azonban nemrég fogadta be az idős férfi. Ő nem sokáig élvezhette a biztonságot adó otthont.
Csütörtök
Ma a szokásos heti állatorvosi vizitnek volt itt a napja. Menhelyünk állatorvosa 9 kombinált oltást, 4 veszettségi oltást és egy mikrochipet osztott szét.
Péntek
Egy igen eseménydús napon vagyunk túl:
Először is Füles kutyánk túlesett az ivartalanításon és szívféregteszten, ami negatív lett. Külön köszönet Adri önkéntesünknek, aki a szállítást bonyolította!
Szatymazról egy igen szép küllemű, nagytestű kan kutya érkezett, aki a Mambó nevet kapta tőlünk.
Bordányból pedig a chipes Zsömi-Muki érkezett, akiről senki nem tudta, hogy chipes, amíg meg nem érkezett.
Bonyolult történet az övé: megharapott egy kisfiút, aki emiatt orvoshoz került, a kutyát pedig veszettségi megfigyelés alá vonták. Mivel nem találtak alkalmas szervezetet, aki elvállalta volna a megfigyelést, vagy alkalmas lett volna rá, így a megharapott kisfiú családja eszkábált össze egy kennelt, hogy a megfigyelést le tudják bonyolítani. Természetesen a mi menhelyünk erre tökéletesen alkalmas, de nehéz úgy segíteni, ha nem hallunk az esetről.
A megfigyelés után a családot kötelezték arra, hogy oltsák és chipezzék be a kutyát, ellenkező esetben büntetésre kell számítani. Ekkor hívott minket a hölgy, és elképedve hallgattuk a történetet.
Természetesen fogadtuk a kutyust, így a sorsát a továbbiakban mi fogjuk egyengetni. Itt derült ki, hogy a megfigyelt kutya chipes, de sajnos a gazdáját nem sikerült a megadott számon értesíteni. így levélben fogjuk. Veszettségi oltása lejárt, ezt mi fogjuk pótolni. Hogy mi lesz a vége, s hogy a gazdi jelentkezik-e a kutyusért, az a jövő zenéje.
Viki önkéntesünk segítségével két huzamosabb ideig kóborló kutya került be hozzánk. Tami chippel nem rendelkezik, társa, Árgus azonban igen, ráadásul éppen mi voltunk azok, akik családba adtuk hosszú évekkel ezelőtt. Sajnos gazdája nem oltatta, s kóborolni hagyta, így ha igényt tart rá, akkor sem kaphatja vissza. Pontosan ezek a dolgok vezettek ahhoz, hogy ennyit szigorítottunk az örökbefogadási feltételeken.
Szombat és Vasárnap
Ma útnak indult Bobi, Arnold, Akác, Ribizli, Dorka, Mona és Mesi Németország felé, hogy gazdás kutyaként folytassák életüket.
Drazsé kutyánk pedig Marlou otthonába került, bár egyelőre ő alaposan megnehezíti saját beilleszkedését, ugyanis mindenkivel ellenségesen viselkedik.
Sétáltatós önkénteseink ma is alaposan kitettek magukért, hiszen akit lehetett, megsétáltattak. Egyik séta alkalmával azonban eggyel többen érkeztek vissza a menhelyre: egy apró kölyökkutyát találtak az önkénteseink a közeli erdőben. Ki tudja hogy került oda, s hogy hányan voltak...
Önkéntes kozmetikusunk, Vanda alaposan megküzdött a héten érkezett Samuval, akinek a bundája pajzsként ránőtt szinte a bőrére. Samu óriási tehertől szabadult meg, s reméljük az emberekbe vetett bizalma is hamarosan visszatér. Lecsupaszított bundája alatt vált láthatóvá, hogy Samu mennyire egyedül volt eddig: a bunda alatt egy csont és bőr kutyát találtunk...
A következő hetet gombóccal a torkunkban fogjuk megkezdeni, a pár napja érkezett Mambó lebetegedett: hány, és erős hasmenése van, ráadásul elég elesett. Temérdek gyógyszert kapott, s mi remegve várjuk a hétfő reggelt....
Köszönjük a 143 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások