Kutyamesék 2021. aug. 30.- szept. 5.

Úgy látszik idén a nyárral együtt búcsúztatjuk menhelyünk néhány ikonikus alakját. Két hete, hogy Kefét gyászoltuk meg, majd múlt héten Trampli kapott agyvérzést, szerencsére ő azonban napról napra jobban van.

Most pedig egy újabb tragédia ért minket, ezúttal Szélvésztől kellett örök búcsút venni.

Szélvész ugyan nem sokáig élt a menhelyen, mégis ikonikus alakja volt az életünknek. Tavaly decemberben érkezett hozzánk, igen viharos körülmények között, talán sokan emlékeznek is rá.

Akkor 5 személy egy autóból látni vélte, ahogy a kolléga egy kötélen kiráncigálja őt a menhelyi autóból, és szélnek ereszti. Szívből remélem, hogy ezek az emberek azóta már jártak szemésznél, és nem azzal foglalatoskodnak hogy más, számukra nem szimpatikus szervezeteket ócsároljanak.

Ők akkor ezt a rozoga, idős kutyát állítólag nem tudták megfogni a nagy igyekezetükben. Hozzánk került az ominózus eset után néhény nappal. Hozzáteszem, korábban sohasem járt nálunk, az ő állításukkal ellentétben,mezt mindenki gondolhatja! Ekkor mi őt, némi fanyar humorral, elneveztük Szélvésznek.

Már akkor iszonyú lassú mozgású, idős, döcögős kutya volt, aki nemigen tudott volna elmenekülni egy rossz kondícióban lévő embertől sem, nemhogy öt, teljesen egészséges ember elől.

Szélvészt azóta sokszor vizsgálták orvosok, mert étvágya ugyan az kifogástalan volt, de valahogy hízni nem akart. Kiderült, hogy kora miatt már felszívódási zavara, ízületi problémája van.

Szélvész a karanténidő lejárta után a nagyudvarba került, ahol a maga cuki módján szépen elbotorkált.
Napi többször vett magához élelmet, a nevét pillanatok alatt megtanulta, bár volt némi zavar a közlekedésében, ugyanis amikor hívtuk, akkor elkezdett "rohanni" az ellenkező irányba nagy lelkesen.

Persze sok esetben reggelre már annyira megéhezett, hogy toporzékolva várt minket az ajtónál, hogy engedjük be, hogy minél hamarabb ehessen. Természetesen a többiektől elkülönítve etettük, hiszen olyan tempóban evett, ahogy futott, tehát mire rákészült volna az étkezésre, a többiek már régen meg is emésztették volna a neki járó adagot.

Szóval Szélvész sokszor megviccelt minket, és biztos vagyok benne, hogy ezt ő élvezte. Amolyan kicsit demenciás, de jó humorú öregúrnak tudnám lefesteni, akinek igen fontos szerepet töltött be az életében a hasa...

Sajnos ez a küllemén az említett felszívódási zavara miatt nem látszódott. Mindenre kíváncsi volt, így mindenki láthatta aszott kis testét, és döbbenten kérdezte aki hozzánk érkezett, hogy mi történt ezzel a sajnálatra méltó kutyussal?
Nem kap talán eleget enni?
És persze még erre rá is játszott, mert mint mondtam mindene a hasa volt, így aztán ha valaki megszánta és elkezdte etetgetni a kerítésen keresztül (ami egyébként tilos), az jól láthatta, hogy mindent befal...

És ez így volt egészen péntekig, amikor is Szélvész nem toporgott az ajtóban, várva hogy beeresszük reggelizni, és nem szaladt sem hozzánk, sem az ellenkező irányba, amikor meghallotta a nevét...

Akkor már tudtuk, hogy ez a nap más lesz, mint a többi...
Gondozónk, Attila, aki különösen szívén viselte Szélvész sorsát odament hozzá, és fel akarta segíteni, de ebben a pillanatban már tudta, hogy Szélvész többé magától már nem tud felkelni. Azonnal állatorvost kerítettünk, aki segített a mi Szélvészünknek átkelni egy szebb, és jobb világba. Én biztos vagyok benne, hogy ott nagyon sok ennivaló van, és ugyanezen a néven szólítják amikor osztják a reggelit. És biztos vagyok benne, hogy lobogó fülekkel, de furcsa járással rohan mindent megenni. Azt is tudom, hogy ott már nem fáj semmi, és biztos találkozott már Kefével is, akivel két hete még a nagyudvaron élték a mindennapjaikat.

Semmi nem örök, pedig mindent annyira magától értetődőnek gondolunk. Szélvészt másnap is etetni akartuk, hiszen a mindennapjaink fontos része volt, hogy Szélvész reggelizni tudjon. Még most is ott sorakoznak a kedvenc kajái. Nem tudom mikor lesz erőnk felkínálni valaki másnak...

Hétfő
Délelőtt dr. Tímár Endre rendelőjében jártunk ivartalanításon. Fiúk közül Long éss Luiz, lányok közül Suzi, Meli és Zsani volt a soros. A beavatkozást mindenki jól viselte.

Kedd
Mivel a hozzánk kerülő kutyák csak nagyon kis része érkezik hozzánk ivartalanítva, és nem csekély számmal érkeznek hozzánk bajbajutottak, így nagyon örültünk, hogy a héten dr. Tímár Endre még egy napot a mi kutyáinknak szánt. Ma ismét további öt kutyus esett túl az ivartalanításon. Név szerint Dorkó, Alma, Rúfusz, Ödön és Döme.

Ma már újabb kutyát fogadtunk a gondozásunkba, egy 7 éves német vizslát, Welsont, akinek gazdája vadászatra használta őt, az állományát pedig frissíteni szándékozott. Ebbe a képbe pedig nyilvánvalóan nem illet bele a középkorú kutyus, aki egyébként a koránál jóval idősebbnek néz ki.

Szerda
A múlt héten érkezett kis Roti, akit egy állatbarát hölgy hozott ki a menhelyre, miután a szeme láttára elgázolták, szépen javul. Dr. Sebő Ottónak köszönhetően még a múlt héten túl is etett a műtéten, így már "csak" a lábadozásra és a gyógyulásra kell koncentrálnia, nekünk pedig a betegápolásra és kötözésre. Hozzáteszem, hogy a kis pöttöm mindent megtesz, ami tőle telik, hogy minél hamarabb meggyógyulhasson.

Csütörtök
Menhelyünk állatorvosa, dr Farkas Attila érkezett ma hozzánk a szokásos heti kutyaoltásra. Most 7 mikrochipet, 2 veszettségi oltást, valamint 25 kombinált oltást osztott ki.

Egy meglehetősen bonyolult történet közepébe cseppentünk miután megérkezett a Rinaldó névre keresztelt chipes kutya Bordányból. Akinek nem világos a kutya története az ne csodálkozzon, senkinek sem az.
Tehát már korábban, úgy egy hónapja fogták be az önkormányzat dolgozói, és előbb telefonon, majd levélben keresték a kutya gazdáját, aki állítólag elég összefüggéstelenül beszélt. Aztán pedig azt mondta, hogy nem is az övé a kutya. Hogy mi az igazság Rinaldóról, azt valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Főleg így, ha néhány kutya egyszerűen közkézen forog, és azt sem tudják mikor kinek adták oda. Már ha ez egyáltalán valaha is megtörtént...

Péntek
Ma-ahogy a bevezetőmben már megírtam-sajnos végleg búcsút kellett vennünk Szélvészünktől, és ez a tény önmagában már elég is volt ahhoz, hogy az egész napunkat tönkretegye.

Szombat és Vasárnap
Hétvégénk két kutyusunk is gazdisodott: Dorkó és Lóci ma már gazdijaikkal együtt hajthatják álomra a fejüket. Külön öröm, hogy Dorkónak annak ellenére sikerült gazdit találni, hogy egy aktív, szálkás szőrű fekete kutyus, aki valljuk be, nem épp a legnépszerűbb az örökbefogadási listán.
Lóci pedig hírhedt kübekházi határátkelőről mentett testvérkolónia egyik tagja.

Múlt héten egyik önkéntesünk egy chipleolvasás után egy elég érdekes történetbe csöppent, ugyanis a kutya hiába volt gazdis, menhelyre kellett kerülnie. Gazdája ugyanis tartós gyógykezelésben részesül, így nem valószínű, hogy mostanában tud majd a kutyáról megfelelően gondoskodni.
A történetnek, miszerint a kutya nálunk van, gyorsan híre ment a szomszédságban, szerencsére. Az egyik szomszéd értesített minket, hogy a háznak van még egy lakója, aki éhezik. Egy másik kutyus, aki a múlt héten bekerült Kormi társa. Kizárólag a szomszédok jóindulatának köszönhető, hogy szegény nem halt éhen, és tudomást szereztünk róla. Önkénteseink kimentek, az udvarra pedig a gondnok segítségével jutottak be, akinek ki volt írva a száma kapura. Így Zserbónak is sikerült megmenekülnie. Mától ő is az alapítványunk oltalmát élvezi.