Valami a héten örökre megváltozott a menhelyen: már nem ugynaz, mint régen!
Amikor egy nagy öreg távozik tőlünk, mert lejárt a földi léte, és mindezt nem gazdi mellett teszi, mindig kicsit megszakad a szívünk.
Most egy olyan kutyától búcsúztunk, aki nem volt problémás, mégis szinte az egész életét a menhelyen töltötte. Hogy miért? Kezdetben a természete okozta a legnagyobb gondot, később már csak egyszerűen balszerencsés volt.
Zarával önkéntes koromban ismerkedtem meg, akkor került először a menhelyre. Az utcán találták. Habár emberekkel nagyon barátségos volt, zord ábrázata sokakban keltett félelmet. Akkoriban azért kutyákkal nem volt éppen felhőtlen a kapcsolata, ráadásul felettébb szökős is volt a kisasszony. Így tehát olyan helyet kellett neki keresni, ahol egyedüli kutyaként élhet, vagy maximum más kan kutyával, és a kerítés biztonságos. Sajnos ebben az időben a nagytestű kutyákat nem annyira preferálták az emberek lakásba...
Zara első menhelyi tartózkodása nem volt hosszú, viszonylag gyorsan gazdához került. Sok-sok évvel ezelőtt még mi sem voltunk ilyen szigorúak a leendő örökbefogadóinkkal, így sajnos Zara olyan helyre került, ahol nem kapta meg a kellő figyelmet, amire szüksége volt.
Rövid időn belül kezdődtek is a gondok, ugyanis elkezdett szökdösni, ezért visszakerült hozzánk.
Másodjára már úgy tűnt, hogy sikerül neki egy megfelelő családot találni, és egy ideig nem is volt gond. Több generáció élt együtt, Zarával mindig volt otthon valaki, ilyenkor esze ágában nem volt kerítésen kívüli programot csinálni.
Egyetlen alkalom volt kivétel, amikor a család piacra ment, és Zara addig a szomszéd kistestű kutyához szökött át. Sajnos nem barátkozás lett a vége, hanem összevesztek. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy egyébként is szerettek kekeckedni egymással kerítés mentén.
Ebből aztán érthető módon óriási veszekedés lett a szomszédok között is, Zara így visszakerült a menhelyre.
Ekkor már hosszabb időt töltött nálunk, ennek köszönhetően egyre jobban sikerült összebarátkoznia más kutyákkal is.
Ekkor azonban egészségügyi problémái akadtak.
Szívférgességgel küzdött, emiatt nagyon sokszor vérzett az orra. Voltak napjai, hetei, amikor nagyon levert, rosszkedvű volt.
A kezelés aztán hatni kezdett, Zara egyre jobb kedvű lett, és sikerült teljesen beilleszkednie a menhelyi életbe, elfogadni a társait. Már valahogy beretörődtünk, hogy ő nálunk marad, de jól is érezte magát.
Aztán egyszercsak megtörtént a csoda. Egy férfi kiválasztotta őt, nem számított a szívférgessége, vállalta a további kezelést. Az sem zavarta, hogy Zara már nem egy éves. Mivel a gazdi sportos alkat volt, és közel lakott a Tiszához, Zara pedig imádott fürödni, így igazi egymásra találás volt. Lakásba költözhetett ráadásul, és nagyon élvezte a benti kutya létet. Gazdájával minden nap kirándultak, Zara fürdött a Tiszában, évekig boldog életet éltek, sok önkéntesünkkel össze is futottak.
Aztán egyszercsak történt valami, a férfi elszegényedett, elveszítette lakását, így Zara ismét hozzánk került. Akkor már szívünk mélyén tudtuk, hogy talán itt, a menhelyen fogja leélni az életét.
Ő persze nem szomorkodott, újra felvette a menhely ritmusát, kerestünk neki egy korban hozzá passzoló pajtást, nemrégiben pedig az egyik udvarba költözött, ahol más idős társakkal együtt élhette az életét.
Az elmúlt hetekben azonban többször járt állatorvosnál, fertőzésre gyanakodtunk, ugyanis megnőttek a nyirokcsomói. Kezdetben a kezelés használt, Zara jobban lett, majd hirtelen ismét nőni kezdtek a nyorokcsomói.
Ekkor állatorvosunk, dr. Farkas Attila, aki épp visszatért szabadságról, komolyabb bajt sejtett, így mintát vett a nyirokcsomóból. Sajnos az eredmény az ő gyanúját igazolta, Zara limfómás.
Ezzel együtt persze a kedve is napról-napra hanyatlott, ráadásul a súlyát napok alatt elveszítette. Egyre fáradtabb, kedvetlenebb lett, szinte érdektelenné vált, nem volt más választásunk, mint búcsút venni tőle, és megakadályozni hogy tovább harcoljon egy olyan betegséggel, amivel szemben nem győzhet.
Ígyhát Zarát, az egyik nagy öregünket, aki habár többször gazdisodott, mégis olyan volt nekünk, mintha mindig itt élt volna, vérző szívvel vittük utolsó útjára.
Imádta az önkénteseinket, imádott enni, a nagy sétákat Csovival a pipacsos mezőn. Mindig boldog volt, ha egy picit a középpontba került, de sohasem volt törtető, vagy erőszakos.
Nehéz szavakat találni arra, ha egy ilyen kutyától kell végleg búcsút venni. Nem is tudok igazán. De próbálunk a szép pillanatokra emlékezni. Ég veled, Zara!
Hétfő
Mindig annyit beszélünk az ivartalanításról, és minden évben ivartalanítási akciót is szervezünk, de sajnos csepp a tengerben. Szinte minden héten érkezik a menhelyre egy újabb alom, vagy fél alom kiskutya, akit találnak dobozban, vagy csak úgy a prérin valahol.
Sokan pedig azért kérnek segítséget, mert a megszületett alom nem kell senkinek. Rájönnek, hogy a fekete színű, szálkás szőrű kiskutyák a legkevésbé kelendőek, így aztán a menhelyen, vagy a bozótban landolnak. Jó esetben az anyakutyával, mert akkor legalább nem lesznek többé kölykei.
Most is egy váratlan alom érkezett hozzánk. Gyanítom nem hárman voltak, csak valahogy a többi kiskutyát sikerült elpasszolni a "kedves" tulajdonosnak. A maradék három picit pedig útjára bocsájtotta valahol Székkutas és Hódmezővásárhely között.
Egy állatbarát pár találta meg őket szerencsére, így kerültek hozzánk a menhelyre.
Kedd
Mint arról már korábban beszámoltam, Mimi kutyánk, aki vesebeteg, már egészen jó állapotban van. Sőt, ami azt illeti, már olyan, mint bármelyik egészséges kutya. Ő az előkészítőben lakik jelenleg a többi idős kutyával, és ugyan mérete miatt szinte elveszik közöttük, azért megtalálja a módját, hogy rögtön középpontba kerüljön. Ha valaki leül enni, vagy inni, máris visít és követeli, hogy ölben lehessen...
Szerda
Ivartalanításra utazott dr. Tímár Endre rendelőjébe Maci, Gyopár, Kond, Kázmér, Mici és Betti. Sajnos Betti szívféregtesztje pozitív lett, szerencsére a többiek mindannyian negatívak.
Betti egyébként az átlagoshoz képest jóval gyorsabban került ivartalanításra. Ennek egyik oka, hogy a kisasszony igencsak pörgős, ugrálós, és az ivartalanítás általában egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb kutyát eredményez. Másrészről pedig feltétlenül szükség van a minél hamarabbi szocializációra, hogy megismerhessen más kutyákat, hiszen így könnyebb neki új gazdit keresni. Persze ivartalanítás után még nem kerülhet rögtön társaságban, hiszen a műtét utáni lábadozás nagyon fontos.
Csütörtök
Ma óriási nőtt, de annál jámborabb Gerzson kutyánk kelt útnak Németország felé, hogy végre ő is elkezdhesse gazdis életét.
Eközben mi-szokás szerint- a szokásos állatorvosi vizitre készültünk. Dr. Farkas Attilának ma is akadt bőven. Most 12 veszettségi oltás mellett 8 kombinált oltás, 1 parvó elleni oltás mellett 4 mikrochip került kiosztásra.
Péntek
Ez a mai nap szerencsére sokkal nyugostabban telt, mint ahogy szokott, így volt erőnk felkészülni a mindig pörgős hétvégére.
Szombat és Vasárnap
A hétvége nálunk mindig tele van eseménnyel. A legtöbb gazdi jelölt ilyenkor ér rá a leendő kedvencét meglátogatni, de ilyenkor vannak itt az önkénteseink is.
Örökbefogadások is történtek a hétvégén: Csendes Budapestre költözött, Szandi pedig Szegedre. Kihangsúlyoznám, hogy Szandi kutyánk örökbefogadása tényleg hihetetetlen, hiszen aki ismeri őt, az tudja, hogy borzasztó nehezen barátkozik. Persze a gazdijelöltnek ez nem szegte kedvét, kitartóan látogatta, míg végül Szandi is megenyhült irányukba. Ráadásul Szandi egy idős hölgy, akinek inkontinencia problémái is vannak. Hihetetlen, hogy mégis létezik számára a tündérmese!
Önkéntesünktől érkezett hozzánk Jordan, akit korábban az autófeljárónál találtak, és eddig hiába kerestek neki gazdit, a fekete kutya iránt valahogy senki nem érdeklődött. Most ráadásul Jordan összekülönbözött egy másik kutyával, így bekerült a menhelyre.
Két újabb meglepetés kölyökkel is bővült a létszámunk, akiket a Lomniczi utcában találtak. Érthetetlen, hogy két pici kölyök hogyan került oda a panellakások közé. Gyanítható, hogy valaki együtt szerezte be a két csöppséget, aztán nem meglepő módon rájött, hogy a kölykökkel bizony sok a gond, így gyorsan meg is szabadult tőlük.Persze segítséget nem ő kért, hanem azok az emberek, akik ráakadtak a két kiskutyára.
Rövid tanulsága a történetnek, hogy az embernek teljesen felesleges törnie magát a gazdikereséssel, vagy beismernie, hogy hibázott.
Elég csak sunnyogva megszabadulni a kölyköktől, és azzal számolni, hogy más, jóérzésű emberek majd megoldják helyette a gondjait.
Köszönjük a 181 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások