Kutyamesék 2021. nov. 22-28.

Már jó ideje halasztok egy blogot, ami még csak a fejemben született meg. A nálunk élő puli jellegű kutyákról szeretném írni.

Most viszont ismét egy másik témát kell választanom, ugyanis a héten búcsút kellett vennünk egy olyan kutyánktól, aki nagyon régen a menhelyen élt, és sohasem került családhoz.

Az ilyen kutyák ihlették a heti blogot. Most szeretném bemutatni azokat a menhelyi kutyákat, akik már nagyon régen nálunk élnek, és szinte mindenkinél borítékolható, hogy ez a végleges otthonuk.

Miattuk is szoktuk azt mondani, hogy a menhely nem gyerekeknek való, veszélyes üzem. Ők nem őrjöngő vadállatok, csupán mások.

Az emberek azt gondolják, hogy a menhely tele van olyan kutyákkal, akiknek egyetlen vágya, hogy valakihez tartozzanak, és minden ember után sóvárogva néznek. Igen, a legtöbb kutyának más vágya nincs, csak az, hogy valakihez tartozzon, viszont nem árt, ha az emberek tudják, hogy mindig van egy másik oldal.
Ezek a kutyák a látogatók elöl elvonulnak, vagy éppen nagyon ellenségesen viselkednek. Nem igénylik a szoros emberi kontaktust, vagy ha igen, akkor kizárólag néhány embertől fogadják el.

Amellett, hogy a menhely elsődleges feladata, hogy ellássa, és gazdához juttassa a benn élő állatokat, bizony vannak olyanok is, akiknél más a cél. Ők azok a kutyák, akik itt szeretnének élni, ragaszkodnak a helyhez, az itteni élethez, és nem akarnak, nem tudnak idegen emberekkel kapcsolatba kerülni. Ezt is ugyanúgy tiszteletben kell tartani, és biztosítanunk kell számukra azt, amit ők igényelnek. A mostani blogomban ezeknek a kutyáknak csak egy részét tudom bemutatni, de a következő blogomban szeretném folytatni, hiszen ezek a kutyák ugyanúgy az életünk részei.

Ahogy már korábban írtam, sokszor annyira peregnek nálunk az események, hogy szinte csak a beérkező kutyákat tudjuk bemutatni, illetőleg azokat a kutyákat, akik valamilyen panasz miatt állatorvoshoz mennek, mert ilyen kutyus is mindig akad szép számmal.

A legtöbb kutya szerencsés helyzetben van, az oltási program végére már biztos gazdája van. Amint az utolsó oltást megkapta, már jönnek is érte a gazdik. Vannak olyanok, akik ugyan nem az oltási program végén, de néhány hónapon belül gazdira találnak. Sokaknak azonban erre éveket kell várniuk. Ha ilyen kutya kerül gazdihoz, az számunkra mindig különleges, és hatalmas öröm.

És vannak azok a kutyusok, akik neve, személyisége szinte egybeforr a menhelyi élettel. Akik itt találták meg az otthont, és ha elveszítjük őket, mert átkelnek a szivárványhídon, akkor hatalmas űrt hagynak maguk mögött. Rájuk hosszú évek múlva is ugyanúgy emlékszünk, és nincs akinek ne csalna mosolyt az arcára, ha szóba kerülnek. Ők sohasem merülnek feledésbe.

Ilyen kutya volt például Fürge, aki egy igazi morgós öregúr volt, és rengeteg vicces pillanat köthető hozzá. Ő volt az állatorvosunk, dr. Farkas Attila legnagyobb réme.
Vagy például Gála, aki már hosszú-hosszú évek óta nincs velünk, mégis jól emlékszem, hogy kezdetben micsoda csetepatét levágott, ha valaki bement hozzá a kennelbe. És arra is jól emlékszem, hogy mennyire nagyon kedves tudott lenni, ha valakit megkedvelt.

Csodálatos dolog, hogy ezeknek a nagyszerű kutyáknak beleláthatunk az életükbe, sőt az életük részesei lehetünk. És egyúttal különleges, megtisztelő érzés is, hogy megismerhetjük a mindennapjaikat. Most ebből szeretnék egy kis szeletet átadni.

Hétfő
Nagyon-nagyon szomorúan indult a hetünk, ugyanis idős Rézit holtan találtuk a helyén. Ez azért különösen meglepő, semmi nem utalt arra az elmúlt napokban, hogy bármi problémája is lenne az egészségével. Jóétvágyú, vidám volt.
Rézi még 2012-ben érkezett a menhelyre Röszkéről. Pár napos kölykeivel érkezett hozzánk. Úgy sikerült megfogni, hogy a lölyköket először betették egy élőcsapdába, és Rézi utánuk ment.
Természetesen a kölykök az oltások után gyorsan gazdira találtak, azonban Rézit soha senki meg sem kérdezte. Persze gazdisodásra nem nagyon volt esélye, hiszen teljesen szocializálatlan volt, látszódott, hogy egész addigi életében ember közelében sem nagyon volt. Az elvesztegetett éveket, a szocializáció teljes hiányát nem sikerült pótolni. Habár megkedvelte a menhelyi dolgozókat, de sohasem barátkozott össze senkivel. Mindenkinek örült, hiszen ismert minket, mi voltunk akik ellátták minden np, így természetes, hogy kötődött, de csak a maga vad módján. Oltásnál mindig nagyon nehéz dolgunk volt vele.
Kutyákkal remekül kijött, sőt, borzasztóan igényelte más kutyák társaságát. Voltak kutyabarátai, akik ha új helyre költöztek a menhelyen belül, akkor Rézinek is követnie kellett őket, mert kétségbe volt esve. Ha a pajtásokat örökbefogadták, akkor más barátot keresett magának abban az udvarban, ahol élt. A menhelyhez is nagyon kötődött. Akár nyitott ajtóval is élhetett volna, ő aztán egy tapottat sem mozdult volna a biztonságot adó udvarából.
És ha gazdit sohasem tudtunk neki adni, egy boldog otthont igen. És ő nem is kívánt többet.

Kedd
Mai bemutatott örökös lakónk Rágcsa.
Ő még 2015-ben érkezett a menhelyre, teljesen szocialzálatlanul, sokadmagával. Társai gazdira találtak, de ő annyira rettegett az emberektől, hogy mindig csak a kutyaházból kémlelte az eseményeket. Már ha nem félt attól, hogy kémleljen bármit is, mert amikor az ember ránzézett, akkor legszívesebben a föld alá bújt volna. Az önkénteseken és dolgozókon kívül őt senki nem ismeri, igazi láthatatlan kutyaként viselkedik, ha idegent lát. Mivel jelenleg egy olyan udvarban él, ami nagyon nyugis, és távol van az idegen emberek tekintetétől, így békében, boldogságban él. A dolgozókhoz önkéntesekhez már odaszalad, barátkozik, de bármilyen új helyzettől pánikba esik.
Igen, a menhelyen bizony szükség van olyan udvarokra, ahol az olyan idős, és nagyon félénk kutyák élnek, amilyen Rágcsa. Nekik az jelenti a békét, a kiegyensúlyozottságot, ha nem látják a menhelyre érkező embereket. És mi felelősséget vállaltunk ezekért a kutyákért, tehát meg kell mindent tennünk azért, hogy olyan helyen éljenek, ahol jól érzik magukat. Rágcsának ez egy biztonságot adó belső udvar. Természetesen ő is jól megfér más kutyákkal, sőt felelősnek érzi magát az udvar rendjéért, így az ott hangoskodó kutyákat is egy-kettő helyreigazítja!

Szerda
Egyik dolgozónk ma egész nap állatorvosnál volt. Délelőtt Sebő Ottó MRI vizsgálatra várta Fredit. Sajnos neki mozgáskoordinációs problémái vannak, már többször járt vizsgálaton, ezért javasoltak MRI vizsgálatot. Kiderült, hogy Fredinek porcbetüremkedése van a medencecsontjánál, ami nyomja a gerincvelőt. Jelenleg a panaszaira szteroidot szedett. Most javaslatra ezt abbahagytuk, és ha rosszabbodik az állapota, akkor műteni is kell.
Szuzi egy bőrelváltozás miatt járt vizsgálaton, nála ekcémát állapítottak meg, szteroidot kap.
Boci kontrollvizsgálaton járt, szerencsére ő sokkal jobban van, mint legutóbb.
Szalma szívultrahangra utazott, nem találtak férget a szívében.
Csámpás pedig állandó fülgyulladása miatt járt orvosnál, amivel hosszú ideje küzdünk. A kezelés ideje alatt javul, amint abbahagyjuk, rosszabbodik. Neki gombás-bakeriális fülgyulladása van, így gyógyszereket és fülmosó folyadék mellett fülcseppeket is kapott.

Amint a vizsgálatosok visszatértek, már a menhelyi autó fordult is vissza Rotival, akinek egy nagy műtétje volt. Neki reszeizomsérve van, amit nem volt egyszerű diagnosztizálni, mert korábbi balesetéből adódott, de szépen lassan alakult ki. A műtét nagyon nehéz volt, és veszélyes. Most szegény Rotinak pár hét extra ketrecnyugalomra van szüksége, aminek ő nagyon nem örül. Ráadásul egy óriási gallért is hord, hogy még csak véletlenül se tudja piszkálni a varratát.

Mai bemutatott örökös lakónk Rágcsa egyik társa, Barka. Ő testvérével, Bambusszal került a menhelyre. A "gazdájuk" korábban a két kutyus apját, Jonatánt is leadta. Amikor pedig Barka és Bambusz is felnőtt, és teljesen szocializálatlanok voltak, akkor őket is beköltöztette a menhelyre, mondván hogy az apjuk is itt van. Elnézve a két kutyát ez volt a legjobb dolog az életükben.
Barka évekig rettegett az emberektől, mára már elfogadta a dolgozókat, önkénteseket, sőt meg is kedvelt mindenkit. Ennek ellenére ő egy nehezen kezelhető kutya maradt. Imádja a társait, és mindent megtesz, hogy "megvédje" őket, mondjuk a sétától. Olyankor elkezdi csipkedni az emberi lábakat és zavartan rohangál, hogy hová viszik a társait. Ellenben ő nem engedi, hogy pórázt rakjunk rá. Barka nem tud mit kezdeni az indulataival, örömében is szívesen csíp bele az ember végtagjaiba. Hogy őszinte legyek, mindenki tudja, hogy vele fejben nincs minden rendben, de így szeretjük, így fogadjuk el. Egyébként az arcáról is leolvasható, hogy gyermeki, csodálkozó szemekkel tekint vissza ránk, és sokszor nem tudja értelmezni, hogy mi történik körülötte. Ő egyébként egy nagyon szerethető lélek, aki a bajai ellenére nagyon is boldog és vidám.

Csütörtök
Dr. Tímár Endre rendelőjébe igyekeztünk ivartalanításra, műtétekre. Most Róki, Védő, Tapsi és Írisz volt soron. Az ivartalanítással együtt túlestek a szívféreg szűrésen is. Sajnos Védő pozitív lett.
Az ivartalanítások mellett Bodri is elutazott, ő most köldöksérv műtéten esett át. Felettébb nehezen viselte, hogy műtét után nem térhetett vissza az előkészítőbe, hanem a betegszobába kényszerült pár napra. Mert ugye a nagyságos úrnak bérelt helye van az előkészítőben, pontosabban a kályha melletti széken.

Csütörtöki nap nem múlhat el állatorvos nélkül, dr. Farkas Attila ma 15 veszettségi oltást, 1 veszettségi-kombinált oltást, 15 kombinált oltást, valamint 8 mikrochipet osztott ki.

És akkor, ha már az előkészítőnél tartunk. Itt újabb két lakót szeretnék bemutatni.
Kezdeném Csézivel. Ő aztán egy igazán különleges kutya, leírni is nehéz milyen. Ő 2012 óta él velünk, de a kora és mérete miatt mára már az előkészítőben illegeti hab testét. A hosszú évek bizony meglátszódnak rajta is, szerintem évente egy kilót hízik, így igencsak tekintélyes méretre tett szert. De valahogy ő így Csézi. Egyébként látványra nem eszik sokat, mindig csak csipeget, úgy szép diszkréten.
Ennyi év után, néhány hónapja kezdett el sétálni.
Hogy miért?
Mert a menhely egyik leghisztisebb kutyájáról beszélünk. Imádja a dolgozókat, rajong az önkéntesekért, mindenkihez bújik, amíg egy óvatlan pillanatban felemeli a szép kis nóziján, villan a foga és a kék foltos nyelve, és már kapkod is. Aztán megint kedveskedik. Bár az utóbbi időben egyre tovább hagyja a simogatást.
Igazi kis főnökasszonynak hiszi magát, úgy véli ő a világ közepe. Ehhez hosszátesz sokat, hogy tényleg mindenki imádja, így az önbizalma a méretével együtt növekedett, de már túl is szárnyalta. Egyszóval ő egy jelenség, akinek bájos kis pofija azért mindig rejt egy kis kockázatot...

Péntek
A másik előkészítőben élő nagy öregünk Said. Ő is óriási népszerűségnek örvend önkéntesek, dolgozók körében egyaránt. Először 2010-ben találkoztunk pár hétre Saiddal, mindenkiben nyomott hagyott. Veszettségi megfigyelésre érkezett, mert társával megtámadtak az utcán egy embert. Néhány hét alatt az egyik leghirhedtebb kutyává vált itt. Amikor gazdája hazavitte, mindenki kissé megnyugodott.
Aztán négy év múlva újra a menhelyen kötött ki, mert gazdája féltett tőle mindenkit, és a családja is döntés elé állította. Said azóta él nálunk. Hát nem mondom, az első pár hétben csak úgy kapkodta ki a takarító szerszámokat a kezünkből. Aztán egy kutyaoltás után észrevettük, hogy nagyon érdeklődik a póráz után. Onnan már nem volt megállás, megtaláltuk a gyengepontját, a sétát. Rövid idő alatt beilleszkedett. Már az egyik udvarunkban élt, amikor a gyermektábor idejére felvittük az előkészítőbe. Azóta is ott él.
Azokkal az emberekkel akit kedvel egy igazi tündér, elfekszik, simogattatja magát, bújik. Igazi kis jegesmaci. Viszont idegen ember, vagy olyan, akit ő nem ismer eléggé, nem érhet hozzá, mert jaj annak, ő bizony bedühödik.
Ugyan élt együtt nagytestű, hozzá hasonló méretű kutyákkal, de leginkább a kisebb testű kutyákkal, kölykökkel találja meg a hangot. Said jövőre tölti be a 16. életévét.

Szombat és Vasárnap
Ezen a héten azoké a kutyáké a blog, akik hosszú ideje élnek a menhelyen. Nekik tökéletes ellentétük a kis Kolbász, aki éppenhogy befejezte az oltási programját, a gazdijelöltek másnap már itt is voltak érte. Szerencsére azért ilyen szerencsés kutyusokból is akad bőven! Hosszú boldog életet együtt!

A hétvégére kiválasztott kutya pedig egyik szívem csücske, bár sok szívem csücske él a menhelyen.
Ő Stefán, aki 2013-ban csatlakozott két társával a menhelyünkhöz. Társai barátságosak voltak, könnyen gazdit találtak, de Stefán a kezdetek kezdete óta félős, nagyon távolságtartó volt. Ráadásul éppen ő lett babéziás, sokat ápoltam, akkor indult az azóta is rendíthetetlen barátságunk. Férfiakkal legendásan rossz a kapcsolata, nőkkel kiszámíthatatlanul viselkedik. Nagyon nehezen sikerült hozzászoktatni a sétához, mert gyakran bepánikolt. Azóta már egyre jobban megy neki a séta, de csak tapasztalt önkéntesekkel, fix emberekkel hajlandó menni. Másokkal ellenségesen viselkedik, de ez a bizalmatlanságából fakad. Örök vita a körünkben, hogy van-e valami agyi folyamat a kiszámíthatatlansága hátterében, vagy nincs. Szerintem nincs, csak nagyon nehezen kommunikál, és könnyen félreért mindent, bár tagadhatatlan, hogy nagyon elfogult vagyok vele kapcsolatban.
Mivel nagyon mély barátság köt hozzá, és teljesen megbízunk egymásban, így sokáig hezitáltam évekkel ezelőtt az örökbefogadásán. De győzött a józan ész, hiszen akkoriban hat saját, igen határozott kutyus között egy hetedik labilis már sok lett volna. Azóta sajnos a hat kutyusból kettőt elveszítetettem, de olyan minőségű együttélést nem tudnék neki biztosítani, amilyet megérdemelne.
Ő korábban a pusztában kóborolt, ott próbált fennmaradni, onnan került hozzánk. Stefánnak is a menhely jelenti az egyetlen biztos pontot az életében, talán éppen ezért volt olyan sokáig feszült a séták alkalmával, hiszen akkor attól a helytől kellett eltávolodnia, ami a védelmet adja. Mára már tudja, hogy az út vissza is vezet, csak nem mindegy, hogy ki kíséri...