Kutyamesék 2021. nov. 29- dec. 1.

Karácsony előtt a megszokottnál többen keresnek meg minket azzal kapcsolatban, hogy mire lenne a legnagyobb szükségünk. Cégek, magánszemélyek is szerveznek gyűjtéseket, hogy átadhassák az adományt az arra érdemesnek vélt szervezetnek. Természetesen nagyon fontos, hogy az adományozók tudjanak azonosulni azzal a szervezettel, akiknek támogatják a munkáját. Talán ez az egyik olyan hónap, hogy ha szerencsések vagyunk, fel tudjuk tölteni a megcsappant raktárainkat.

A létszámunk folyamatosan ingadozik, de átlagban 180-190 kutyáról gondoskodunk egyszerre. A menhelyen azért zömében nagyobb testű, vagy közepes méretekkel rendelkező kutyák élnek.
Természetesen vannak kistestűek is, de ők azért kevesebben. A maximális létszámot sohasem a kutyák fizikai száma, hanem jelleme az, ami meghatározza, hiszen hiába van egy szabad kennel, ha benne élő kutya senkit sem tűr meg maga mellett.

Ennyi bevezető után azért nyilvánvaló, hogy ennyi kutya azért fogyaszt is. Annyi adomány nem érkezik, hogy a napi elfogyasztott mennyiséget pótoljuk, így természetes, hogy minden felajánlást örömmel fogadunk.

Természetesen lehet személyre szabottan is adományozni, ha lehet ilyet mondani. Ha mondjuk valakinek szívügye mondjuk Harcos kutyánkat támogatni, akkor azt is megteheti, mindössze rá kell írni a neki szánt eledelre a nevét, vagy ha valaki utalni szeretne, akkor meg lehet nevezni, hogy melyik kutyust szeretné az adományával támogatni.

A kölyökkutyák ebből a szempontból nagy előnnyel rendelkeznek, valahogy az emberek szívesebben támogatják őket, pedig sokszor a felnőtt kutyáknak sokszor sokkal nagyobb szüksége van a segítségre. Valószínűleg az emberekben kódolva van a gyermekek, kiskutyák, kiscicák iránti együttérzés.

Néhány héttel ezelőtt érkezett a menhelyre a kis Mokka, a pár hónapos puli, és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy minden nap legalább két-három ember telefonált miatta, mert örökbe szeretné fogadni.
Most kicsit úgy érezzük, hogy pulidömping van, egymás után több puli kutyus is érkezett.

Ilyen periódusok mindig vannak, egy időben volt komondor dömping, majd nem is oly régen németjuhász dömping volt nálunk. Ez persze pusztán a véletlennek köszönhető, de sokszor tényleg döbbenetes dolgokat hoz az élet. Persze itt a fajtákat nem kell szó szerint érteni. Küllemre nagyon hasonló, szinte megegyező, fajta jellegű kutyusokról beszélünk.

Szóval Mokka kapcsán kissé megdöbbentünk, hogy micsoda érdeklődés van a pulikra, ezért többeknek bátorkodtunk javasolni, hogy nézzenek még szét a honlapunkon, hiszen Mokka előtt és után is érkezett még puli jellegű kutyus. Nyilván kissé elhanyagoltabb szőrrel, de ez csak ápolás kérdése.

Inkább maradtunk volna csendben! Csak a pár hónapos puli a jó kutya. Nyilván annak még a szőre sem csomós (ellenben gyorsan az lesz, ha csak biodíszletként ki van rakva az udvarra). Az öreg (pár éves) pulit meg vigye aki akarja...

És ha már puli. Talán emlékeznek még Pipacsra, a 10 év körüli elhanyagolt kutyusra, akit önkéntes kozmetikusunk, Vanda vett magához, mert nagyon megkedvelte.
Pipacs azóta a gazdis kutyák gondtalan életét éli, és bizony sokan megjegyzik, amikor látják, hogy nekik is ilyen szép kutya kellene. Pedig érte aztán senki nem jelentkezett, ugyanis 10 éves és elhanyagolt bundával érkezett.

Azóta persze megfiatalodott, és gyönyörű, ápolt kutyává változott. Ehhez azonban rengeteg időt és energiát kell a kutyára szánni.
És még valami: ahhoz, hogy mindig ilyen kifogástalan, ragyogó legyen a bundája, ahhoz elengedhetetlen, hogy a kutya ne az udvaron éljen.

És hogy megszokja-e a benti életet?
Nincs mit megszoknia, a rossz dolgokhoz kell hozzászokni, amit nem szeretünk. A kutyák akkor boldogok, ha ott vannak, ahol a gazdi, ha együtt lehetnek.

Fürtösre eddig egyetlen jelentkező sem akadt, pedig ugyanolyan szép kutya ő is, mint a kis Mokka Persze, kicsit idősebb, de ettől még nem lesz kevésbé hálás. A bundája állapota pedig mindig olyan, amilyen a gazdi hozzáállása a kutyához.

Hétfő
Szeretném folytatni a múlt héten elkezdett blogomat azokról a kutyákról, akik már nagyon rég a menhelyünk lakói, mert megérdemlik, hogy róluk is szóljon a blog!
Néhány blogommal korábban már bemutattam Tramplit, menhelyünk legeslegrégebbi lakóját, aki bizony 2007 óta a menhelyünk lakója. Ő kicsit hamarabb érkezett a menhelyre, mint a legrégebbi dolgozónk, aki 14 éve van nálunk. Szóval Trampli az abszolút rekorder. Mivel őt már korábban bemutattam, így a menhely második legrégebbi kutyájával folytatnám a sort, ő pedig Eper, ő 2008-ban érkezett a menhelyre.
Ő egy kistestű, némi spániel beütéssel (talán) rendelkező kutyus, akinek talán még tizenévvel ezelőtt is könnyebb volt gazdit keresni, de ő mégis maradt. Hogy miért, annak oka van. Eper rendkívül szocializálatlan, még Tramplinál is sokkal nehezebb eset. Kerüli az embereket, és habár a gondozóinknak örül, hiszen mi biztosítjuk a mindennapok biztonságát, azért ő továbbra is teljesen elkerüli a fizikai kontaktust.

Kedd
A mai bemutatott menhelyi kutya neve Simi, és igaz, ami igaz, ő annyira nem régen, 2016-ban érkezett, de jól tudtuk, hogy ez a hely számára a végállomás lesz.
A rendszeres blogolvasók mostanában sokszor láthatták a nevét, szinte minden héten orvosnál járt, Állapota azonban folyamatosan romlott, mindössze egyetlen hét volt, amikor mindannyian hittük, hogy felcsillan a remény.
Siminél felmerült epilepszia, agyvérzés, mindenféle rossz agyi folyamat gyanúja, de annyira ellenállt a célzott kezelésnek a betegsége, hogy végül agydaganat gyanújával a mai napon elengedtük őt. Simi már nem akart sétálni, nem érezte az illatokat, és alig tudta értelmezni azt, ami a környezetében történik. Ilyen életet nem akartunk neki, hát ezért hoztuk meg ezt a nehéz döntést.
De megérdemli, hogy emléket állítsunk neki, ezért elmesélem milyen is volt ő, még ereje teljében.
Simi anyukájával, testvérével és apukájával egy tanyáról érkeztek. Anyukájukkal, Bellával kiváló kapcsolatot ápolt, testvérét Bobit megtűrte maga mellett, apukájával, Matyival viszont annyira rossz volt a kapcsolata, hogy nem tűrte őt. Matyi és Bobi viszonylag hamar gazdira találtak, de Bella és Simi nem. Bellának is a menhelyen kellett meghalnia, nem sikerült neki gazdit találni.
Simi egy hatalmas energiabomba volt, aki egyszerűen odavolt minden emberért, az önkéntesek emiatt gyorsan szívükbe zárták.
Bár sétálni nem volt vele álom, hiszen ment mint a golyó, és hatalmas testét nem volt egyszerű kordában tartani, azért mégis akadt mindig egy erőskezű ember. Siminek egy nagy hibája volt, hogy képtelen volt más kutyát elfogadni. Amikor anyját, Bellát elveszítette, akkor igyekeztünk mellé egy megfelelő társat találni, de egyetlen pillanatra sem volt senki, akit elfogadott volna.
Így aztán Simi haláláig egyedül élt. Ő azonban ezt egyáltalán nem bánta, neki ez így volt természetes, sohasem tudott megváltozni. Simi tíz éves volt.

Szerda
Félénk 2010 óta él a menhelyünkön, ő Eper jó barátja, társa, évek óta együtt élnek. Nem csak ketten, de kimagasló barátságot ápolnak. Jellemre is nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten nagyon bizalmatlanok, de nagyon ragaszkodnak egymáshoz, a menhelyhez. Félénk egyébként minden kutyával nagyon jól kijön, sőt neki szüksége van arra, hogy legyenek olyan kutyák akik helyette megoldják a problémát, akiket követni tud.
Emlékszem egy felújítási munkálat miatt egyszer az egész udvarnak el kellett költöznie, de Eper és Félénk nem sétál pórázon. Mivel stresszelni nem akartuk őket, ezért megbeszéltük, hogy a legegyszerűbb megoldással próbálkozunk: A sétálós kutyákat pórázra vesszük, kinyitjuk az ajtót, és azt vártuk, hogy kövessék azokat a kutyákat, akik velünk sétálnak. Pontosan így történt. Félénk és Eper póráz nélkül követte a csapatot, és átsétáltunk a másik udvarra mindenféle erőfeszítés nélkül.
Kérem, bocsássák meg nekem, hogy nem minden kutyáról prezentálom a legfrissebb fotókat, de nehéz valóban jó minőségű, naprakész fényképekkel készülni. Félénkről ez a kép nyáron készült, ő akkor van igazán elemében, ugyanis imád fürödni.

Csütörtök
Boxos Félénkkel szinte egy időben érkezett a menhelyre, és bizony nála sem a véletlen gonosz játéka, hogy a mai napig itt van.
Boxos elsőre egy nagyon megnyerő, kedves, ugribugri kutyus benyomását kelti. Mi több, szeret pórázon sétálni, abszolút barátságos kutyának látszik. A gondok akkor kezdődnek, ha olyan kutyával találkozik, akit nem kedvel. Ezek a kutyák mindig kanok, szukákkal nincs gondja. Olyankor, ha fiú kutyát lát, elveszti a kontrollt, szinte mindenkinek neki akarna menni. Az évek alatt sokat csitult, de mi azért nem kísértjük a sorsot.
Boxosnak azonban van némi gondja az emberekkel is, pontosabban csak akkor, ha valaki bármi olyat szeretne tenni, ami neki nem tetszik. Például vérvétel, orvosi vizsgálat, vagy akár egy sebet megnézni közelebbről. Nem is olyan régen toklász ment a lábába, és hihetetlen harc volt mire engedte, hogy megnézzük neki. A következő harcot pedig az orvosi rendelőben vívta, amikor a toklász el lett távolítva.
Ő egyébként klasszikus értelemben nem az a típus, akit kizárt örökbeadni. Neki egy olyan gazdira van szüksége, aki nagyon sokat tud vele foglalkozni, az erős. domináns viselkedését tudja kezelni, elfogadja, hogy nem minden kutyával kompatibilis, és idősebb kutya örökbefogadásától sem idegenkedik. Hát, valljuk csak be, ilyen típusú örökbefogadóból azért nincs olyan sok...

És ha már allatorvos, akkor megjegyezném, hogy a szokásos, heti kutyaoltás most sem maradt el. Ez alkalommal menhelyi állatorvosunk egy veszettségi oltás mellett tizenkettő kombinált oltást, valamint négy mikrochipet osztott ki.

Mirkó kutyánkra pedig rámosolygott a szerencse, ugyanis ő ma elutazott Németországba, ahol sikerült neki gazdit találni. Ez azért különösen nagy öröm számunkra, mert Mirkóra eddigi menhelyi élete során túl sok érdeklődő nem akadt.

Péntek
Nagyszerű napot tudhatunk a hátunk mögött: Ma két menhelyi kutyánk is családhoz költözött: Gróf Ásotthalomra került, Zserbó pedig Mórahalomra.

Ma Lompost szeretném bemutatni a kedves olvasóinknak, mint régi menhelyi kutyánkat. Valószínűleg neki is hosszabb időre kell itt berendezkednie. És ami azt illeti, ezt a helyet már megszokta, megszerette, és nem nagyon szereti a változásokat. Semmiféle változást... Ezalatt az új gondozókat is értem, akik rendszeresen panaszkodnak Lompos viselkedésére. Ez addig nem is szokott változni, amíg Lompos el nem fogadja az új dolgozót.
Ő egyébként kölyökként itt élt a menhelyen, de hamar örökbefogadták, és évekig a legnagyobb idillben élt otthon a családdal. A pokol akkor szabadult el, amikor új kutya érkezett, és Lompos rendszeresen verte az új jövevényt, majd egyre gyakrabban a család is elszenvedője lett a bántalmatásnak. Ekkor Lompost hátra csukták, amitől ő egyre agresszívebbé vált. Megtámadta a gazdáját, aki annak köszönheti hogy megúszta a támadást, hogy a szomszéd közbelépett. Igen tapasztalt kollégánk sem boldogult vele, amikor be kellett szállítani, egy másik alkalommal két rutinos kolléga hozta végül vissza őt, de így is küzdelmes volt. Ráadásul Lompi előtte még jól beevett szedalin pasztából is.
Hát ilyen karakteres múlttal nehéz valakinek új családot keresni, főleg, hogy ő nem akarja.
Nálunk szuka kutyákkal teljesen jó viszonyt ápol, és bizony a régi gondozók is a szívéhez nőttek.

Szombat és Vasárnap
A hétvégén Tapsi kutyánk is családba költözhetett végre, ő mától Szegeden fog élni.
Reggel egy pici kölyöknek kellett váratlanul helyet varázsolni. Ő nemes egyszerűséggel fogta magát és bepréselte magát egy kerítésén egy családhoz. Mivel főút mellett laknak, a kicsi kutya pedig ki-be járt a kerítésen, így attól féltek, hogy el fogják ütni.

Egy szépkorú kutyus is érkezett hozzánk a hétvégén, akinek gazdája otthonba költözött, ö pedig így egyedül maradt otthon. Ez a helyzet természetesen sokáig nem tartható, és senkinek sem jó, így Maci mától a menhely lakója lett.

És ha már az öregeknál tarunk, adós vagyok még két régi lakónkkal.
Az egyikük Igor, aki 11 éves pályafutása alatt sokat megélt már.
Az egyik cégnél évekig telepőr kutyaként élt, majd amikor már nem volt szükség rá, akkor bekerült a menhelyre. Mivel nagyon kedves kutya, így egy ott dolgozó erősen hezitált, hogy hazaviszi. Végül szívférgessége miatt visszalépett. A menhelyen valahogy mintha láthatatlan lett volna: mindenki mást választott helyette. Lehet, hogy szívférgessége volt az oka, vagy a megjelenése, ami sok emberben félelmet keltett, vagy egyszerűen csak túl nagynak látták az emberek. Igornak egyetlen hibája, hogy nem szereti a cicákkal. Kutyákkal jól kijön, de a cicák a szemében ősellenségek.
Aztán öt évvel ezelőtt egy fiatal pár szeme megakadt rajta, és persze Igor elbűvölő természete meg is győzte őket, ő az ideális kutya.
Aztán nem is értjük mi történt, Igorral egyre-másra gondok voltak. A gazdik szerint amikor csak tehette, és kinn volt az udvaron, akkor megszökött. Kutyaiskolában is voltak, mivel nem akart nekik szót fogadni. Az iskolában elmondásuk szerint le is beszélték őket Igorról. Egyrészt azért mert nem fogadott szót, ráadásul minden kutyával agresszíven viselkedett.
A menhelyen mi ezt az oldalát nem ismertük, és azóta sem láttuk egyetlen egyszer sem. A mai napig nem találunk magyarázatot arra, amit mondtak. Az idő pedig pörög, és Igor öt éve már, hogy másodjára bekerült hozzánk.
Ő ebben a csapatban az egyetlen kakukktojás, akinek tényleg semmi probléma nincs a viselkedésével, mégis a mai napig várja az igazit...

Elérkeztem blogom végéhez, valamint az utolsó bemutatott régi kutyánkhoz, Zsaruhoz.
Ő 2017-ben érkezett a menhelyre, és azóta is aktív tagja a menhelyi magnak. Kutyákkal változó a viszonya. Elfogadja a többieket, de ő egymaga is teljesen jól el volna. Az emberekhez fűződő viszonyát nehéz szavakba önteni. Kissé kiszámíthatatlan, ha bepánikol. Megtanult pórázon sétálni, és azóta is aktív résztvevője a sétáknak. Önkéntesekkel, gondozókkal kedves, de szüksége van az állandóságra, és arra, hogy biztonságban érezze magát. Ha ez nincs meg, akkor válik nehezen kezelhetővé. Röszkéről került be, és azért kapta ezt a nevet, mert egy neki segíteni akaró rendőrt megharapott.
Pár éve a szájáról egy daganatot kellett eltávolítani, ami maradandó nyomot hagyott az arcán, de ettől teljes életet tud élni.