Kutyamesék 2021. szept. 20-26.

Azt már többször leírtam a blogomban, hogy még mindig értetlenül állok a tény előtt, hogy az emberek a közösségi oldalon azon képesek összerúgni a port, hogy a citrom valóban savanyú-e.
És ami az állatvédelmet illeti, hát ott sem más a helyzet. Ki egyik, ki másik szervezetet támogat, és az emberek, támogatók gyakran egymásnak feszülnek.

Sajnos sok esetben az emberek mindent elhisznek amit a facebookon látnak, anélkül, hogy saját maguk megbizonyosodnának róla, hogy valóban igaz-e a történet. Itt van erre rögtön ékes példa a tanárnő esete, akit meggyanúsítottak, hogy olyannyira bántalmazta a kis tacskó kölyköt, hogy eltörött a lába.

A szervezetek mindannyian a túlélésért, fennmaradásért küzdenek. Akik szívből teszik sokszor megfeszülnek a munkában, de mi tagadás, nehéz megbízni bárkiben is, mert állatvédők között is vannak szemfényvesztők, akik a valóban dolgozó szervezet hitelességét rontják.

Rengeteg segítségkérő telefont kapunk, több vonalunk is van, munka, állatgondozás mellett vesszük fel a telefont. Nem egyszer beteg kutyát ápolunk, míg a fülünkön van a telefon, vagy karmot vágunk, kötözünk, beteget etetünk. Közben folyamatosan próbálunk segíteni: fogadunk beteg kutyát, balesetes kutyát, megunt kutyát, kóbor kutyát, mikor mire van igény.

Ezek mind előkészületet igényelnek. A bekerülő kutyák helyeit ki kell takarítani, fertőtleníteni, annak meg kell száradnia, tiszta edényeket kell kapnia. Főleg ha egyszerre több kutya érkezik, hiszen mostanában több olyan eset is volt, hogy kisebb falkák érkeztek. Példásul a nyolc csivava, akit újabb három követett.

Sok esetben a megörökölt állatok sem egyedül érkeznek, hiszen előfordul, hogy egy tanán egyszerre három-négy kutya is él, akik nagytestűek. Egyetlen családnak segítettünk, mégis négy helyet foglalnak a kutyák.

Csak sajnos közben másik száz hívás érkezik, mindenhol kutya, mindenkinek a saját dolga a legsürgősebb. Sokan pedig "csak" egy épp kóborló, szaladó kutyát jelentenek be, hogy menjünk érte, de most azonnal. Erre sokszor ugrottunk, és nagyon sok esetben üres kézzel tértünk vissza, hiszen a kutyával senki ott nem marad, mi pedig már hűlt helyét találjuk.

Már ha egyáltalán ki tudunk menni, erre nem mindig van lehetőség. Ahogy befogadni sem mindig van lehetőség, mert nincs hely. Mert Laci bácsi éppen hat kutyáját juttatta be a menhelyre, aztán pedig Pista bácsi megunt kutyája került sorra, miközben egy talált kutyát is befogadtunk, de a következő húsz telefonálót már sajnos nem tudjuk azon nyomban kiszolgálni, mert megteltek a helyek. Ilyenkor sajnos várni kell. És a húsz elégedetlen telefonáló világgá kürtöli, hogy a Tappancs nem segít.

De segít, csak épp sem Pista bácsi, sem Gyuri bácsi nem reklámozza, hogy most helyezett el itt hat kutyát. Őt nem érdekli, csak megszabadult a tehertől. Mi meg csendben tesszük a dolgunkat, és halljuk, látjuk a sértő megnyilvánulásokat: a Tappancs megint nem segít, minek vannak?

Azért, hogy a már benn élő kutyákat ellásuk, gazdát keressünk nekik egy egész életre. És ha ez megvan, akkor következik a többi. Idén már több, mint kettőszáz kutya került a gondozásunkba. Ők hol lennének, ha mi nem lennénk?

Csak néhány jelzőt emelnék ki amivel az elmúlt időben minket illettek olyan telefonálók, akik nem voltak elégedettek a "szolgáltatásainkkal". Mert sokak szemében a menhely egy szolgáltató.

Íme: szenny, semmirekellő, mihaszna. Még erősen tudnám fokozni, de az már nem ide illő volna. Illetve azok sehová sem illő szavak.

Persze tudom, nem ezekkel a dolgokkal kell foglalkozni, hanem örülni annak, hogy nagyon sokan mellettünk állnak, hogy újra bizalmat szavaztak nekünk, hogy rengeteg pozitív visszajelzést is kapunk, hogy jó amit teszünk. Ezek feltöltenek energiával, új erőt adnak.

Mégis nehéz a bántó, lekicsinylő szavak után tovább menni. Pedig kell. Mert valószínűleg az ilyen emberek sohasem látták a menhelyet, vagy sohasem érdekelte őket a munkánk. Mert nem tartották elég jónak, vagy elég értékesnek. Valószínűleg sohasem támogattak minket, vagy sohasem fognak. Talán akkor sem, ha éppen neki, vagy épp egy családtagjának segítettünk.

Hétfő
Minden egyes nap tanulunk valami újat, történik olyan, ami még nem volt. Két gazdás kutyát vártunk, akik nagytestűek. A leadás indoka: a helyük nem megoldott, bármit is jelentsen ez. Eddig egy udvarban éltek, Molly 6 éves, Csámpás 10, chippel rendelkeznek. Hogy hirtelen mitől nem lehetett megoldani az elhelyezését az egyébként évek óta ott élő kutyáknak, az rejtély. Amikor megérkeztek, rögtön feltűnt a dolgozóknak, hogy Molly vemhes, de gazdái szerint meddő. Aztán nem sokkal azután, hogy elfoglalták a helyüket, Molly szülni is kezdett. Öt kiskutyájából három alig néhány órát élt.

Kedd
Reggel a friss anyukához, Mollyhoz vezetett az utunk, ugyanis aggódtunk a két megmaradt kicsi miatt. Sajnos reggelre még egy picúrka távozott, így Molly kölykei közül már csak egyetlen apróság van életben. Reméljük, hogy vele minden rendben lesz, ha már világra kellett jönnie.
Addig szót ejtenék a másik kutyusról, Molly társáról, Csámpásról. Neki is van ám gondja, nagyon erős fülgyulladása van, ami fájdalmas is, így naponta többször mosni, takarítani kell neki.

Szerda
Ma délelőtt dr. Sebő Ottó rendelőjében jártunk Apaccsal, Melivel és Almával. Meli és Alma szívultrahangon járt a pozitív szívféregtesztjük miatt. Az ultrahang egyikük szívében sem mutatott férget. Apacs pedig gazdijelöltje kérésére ment PCR resztre, hogy meggyőződjön róla, hogy valóban szívféreggel, avagy bőrféreggel állunk szemben. Azóta már kiderült, hogy a gyorstesztet igazolta a PCR teszt is, így Apacs hoppon maradt. A gazdijelöltet lebeszélte a saját állatorvosa az örökbefogadásról, vagy legalábbis elriasztotta. Így aztán Apacsunk ismét aktív gazdikereső lett.

Csütörtök
Szorgos kezű önkéntesünk, Melinda menetrend szerint érkezett a menhelyre, és sürgött-forgott-takarított, ahogy azt már tőle megszokhattuk.
Ahogyan Melinda segíteni jön minden héten ezen a napon, úgy menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila is érkezik hétről hétre, hogy az oltásokat beadja. Most 14 veszettségi oltás mellett 9 kombinált oltást, valamint 1 mikrochipet osztott ki.

Péntek
Dolgozónk-önkéntesünk Lili, és önkéntes kozmetikusunk, Vanda összefogott ma, és közös erővel Raszta bundájának estek neki. Ő az a kutyus aki néhány napja érkezett Dorozsmáról igen elhanyagolt állapotban. Sajnos az étvágya és a közérzete is igen változó, így jelenleg orvosi kezelés alatt is áll. A kozmetika ténye nem tette nagyon boldoggá, de utána nagyon felszabadulttá vált. Raszta természetesen este fűthető helyen tartózkodik, hogy meg ne fázzon. A lányoknak nem volt más választása, kénytelenek voltak ilyen rövid bundát vágni neki. Mintha teljesen más kutyus volna...

Mára gondozóinknak kijutott a pakolásból. Osztrák és német partnerszervezetünk egyaránt gondolt ránk, kutya és cicaeledelt kaptunk, ami több hétre elegendő lesz.
Ahogy már korábban írtam, az idei 1% összegét, amit Önök adtak nekünk, már tudjuk, de sajnos kézhez még nem kaptuk. Az összeg megérkezését várjuk, azonban korgó gyomorral nem maradhat addig sem senki.

Szombat és Vasárnap
Ahogy azt mindig írom, a hétvége nálunk mindig nagyon rohanós. Ez most sem volt másként. Ilyenkor a telefon sokszor szinte el sem hallgat, mert sokan mások ilyenkor nem elérhetőek. Mentésre váró kutya azonban mindig van.
Most éppen egy idős kis mamó keveredett bajba, mindenki azt gondolta, aki látta, hogy balesetes, de mivel a kutyus eléggé morcos volt, így senki nem vállalkozott arra, hogy hozzáérjen.
Munkatársunk ment ki az egyébként balesetesnek hitt kutyusért, akiről kiderült, hogy nem esett baja, csupán nagyon rozoga. Chipet nem találtunk benne, de néhány óra elteltével előkerült a gazdi, aki imádja a kutyusát. Kölyök kora óta a gazdi szíve csücske, benti kutyus.
És hogy miként lehetséges, hogy nincs benne mikrochip?
A gazdi nagyon sajnálta, ezért nem chippeltette be. Ez bizony nagy hiba, hiszen így a hatósági állatorvos csak két hét múlva, a megfigyelés után engedélyezi, hogy hazakerülhessen, itt meg fogja kapni az oltást és a chipet. Én soha nem tudtam elfogadni, ha valaki elmulasztja ezt az egyébként kötelező beavatkozást, de azt kell mondanom, hogy ebben az egy esetben egy picit talán meg tudom érteni. A kutyus kölyök kora ilyen, ahogy most mi rátaláltunk. Hendikepes minden szempontból. Ennek ellenére egy cuki, tüneményes kiskutyus, de ha kölyökkorban látom, bizony azt mondtam volna, hogy nem fogja megérni a felnőttkort, és lám, megérte.
Úgyhogy most két hétig mi vigyázunk Mancira, amíg aggódó gazdája várja, hogy lassan teljen az idő. A történet tanulsága pedig az, hogy nem minenki rossz gazdi, aki elmulasztja a chipezést. Ennek ellenére azonban igenis kötelező, és a chippel, oltással el lett volna látva, akkor nem kellene 2 hetet várnia a kutyusnak, hogy imádott gazdija újra magához ölelhesse...