Ezúttal ismét menhelyi zárszót írtam a bevezető helyett, a heti aktuális problémáinkról, amik sajnos hétről hétre ismétlődnek. Tapasztalat, hogy pont azok az emberek olvassák a blogot, akik maguk is felelős kutyatartók, de ha néhány ember esetleg kíváncsiságból elolvassa, és elgondolkodik, akkor már megérte...
Hétfő
Domaszék utcáit nagyjából egy hétig rótta egy félénk természetű, de kedves, fiatal kan kutyus, aki koromfekete szőrével és világító sárga szemeivel könnyen megbabonáz bárkit. Hihetetlen, hogy a gazdi nem került elő, így nálunk, a menhelyen kötött ki.
Szabályosan füstölt a fejünk, amikor kiderült, hogy Diego ugyan chipes, de lassan már azt mondhatjuk, hogy természetesen regisztrálatlan. Ennek köszönhetően az igazi gazdáját megtalálni nagyon nehéz lesz. Ez azért nagyon dühítő, mert az emberek többsége azt hiszi, hogy a chipezéssel már biztos lehet benne, hogy a kutyája ezáltal hazatalál. És ennek így is kellene lennie, hiszen a szolgáltatás magába foglalja a regisztrációt is, ami garantálja, hogy a kutyához adatokat is társítson a beültető állatorvos.
Kedd
Ma Szatymazról fogadtunk egy idős, de annál önérzetesebb kutyát, Morgót, akinek a gazdája halála miatt kellett menhelyre kerülnie. Az örökösök kértek segítséget, mert ők lakásban laknak, Morgó pedig egész eddigi életében kertben élt, ráadásul nagyobb testű is.
Egy utcán talált kutya, Kokó egy önkéntesünk jóvoltából került hozzánk. Ő szinte kölyök kora óta utcán van, annak ellenére, hogy van gazdája. Állítólag nagyon szökős, a jelenlegi tulajdonosnak pedig családi gondjai vannak, ezért nincs energiája a kutyájával foglalkozni, a szökését megakadályozni, így lemondott róla. Kokónak nincsenek oltásai, sem mikrochipje.
Reméljük, hogy mi találunk neki egy olyan gazdát, amilyet megérdemel!
Szerda
Egy meglehetősen szövevényes történettel érkezett hozzánk egy kutya, akit Cézárnak hívnak. Előzetesen mi úgy tudtuk, hogy ideiglenesen volt a segítségkérőnél a kutya, akinek aktív életmódja nem volt összeegyeztethető a családéval. Aztán kiderült, hogy a kutya végülis egy rokon kutyája, akinek meglehetősen a terhére van, így az eredeti gazdától sem lesz nehéz lemondó nyilatkozatot szerezni. A lemondó nyilatkozat egyébként azért nagyon fontos, mert minden kutyának van vaahol egy gazdája, és ha ez az ember fellelhető, akkor törvény szerint csak ő az, aki lemondhat a tulajdonjogról.
Cézár aztán nagy nehézségek árán került hozzánk, ugyanis első körben úgy tűnt, hogy még a menhelyre szállítást sem sikerül megoldani, aztán végül egy segítőkész szomszéd megoldotta a helyzetet. Némiképp ledöbbentett, hogy a menhelyen a lemondó nyilatkozatra egy munkatársam már azt írta, hogy a gazdi elhunyt...
Nem megyek bele a furcsaságok tömkelegébe, hiszen mindez már nem lényeg. Cézárnak az a lehető legjobb, hogy menhelyre került.
Csütörtök
Dr. Farkas Attila hirtelen jött lebetegedése alaposan felforgatta a tervezett napunkat, hiszen egy szempillantás alatt nehéz másik állatorvost szervezni a menhelyre. Emiatt a szokásos heti kutyaoltás most elmaradt, viszont orvosi segítségre így is szükség volt:
Doroti, a félős kis mudi kölyök a parvó tüneteit mutatja, így azonnal megkezdtük a kezelését. Hihetetlen, hogy ismét a parvó ellen kell küzdenünk, ahogy az is hihetetlen, hogy a mai napig nem divat a kutyáknak oltást beadatni....
Péntek
Reggel Doroti hogyléte volt az első, amit alaposan szemügyre vettünk. Ilyenkor már az is jónak számít, ha nincs változás az állapotában. Ahogy egy kicsit megnyugodtunk, és szétnéztünk, már látszódott is, hogy Doroti után Véder is kezd beleesni a parvóba, bár a tünetei még közel sem olyan egyértelműek, de az biztos, hogy már ő is ellátásra szorul. Nála a tünetek még szerencsére egy kis hasmenésre korlátozódnak, illetve látjuk a viselkedésén, hogy magához képest sokkal nyugodtabb, ráadásul elutasítja a falatot, ami nála eddig teljesen kizárt volt.
Szombat és Vasárnap
A hétvége a betegek ellátásával, folyamatos ellenőrzésével telt. Doroti állapota ingadozó, míg Véder továbbra is viszonylag stabilnak mondható.
Szinte már hagyomány, hogy mindig történik valami szokatlan, váratlan a hétvégén, és ez most sem volt másképp.
Egy nagyon rossz állapotú komondort posztoltak, aki az út mellett feküdt, és meg is keresték a menhelyet segítségkérés céljából. Sajnos az önkéntes chipleolvasós csapatból épp senki nem ért rá. Egyik dolgozónk munka után viszont vállalta, hogy elmegy, és megnézi a kutyust. Mivel chipet nem talált, és senki nem kereste a kutyát, így beszállította a menhelyre.
Tudjuk, hogy hétvégén szinte senki nem elérhető, de hétről hétre sokasodnak az ilyen azonnali megoldást igénylő esetek, és mi egymagunk az egész megye problémáját nem tudjuk megoldani.
Erőn felül próbálunk segíteni, teljesíteni, de ahogy hétről hétre le is írom, a menhelyen is önmagában nagyon sok a probléma. Mindössze egy maroknyi csapat látja el a kutyákat. Ez a csapat jelenleg nagyon fáradt, és képtelenek vagyunk az üres helyeket megbízható dolgozókkal feltölteni. És amíg nincs dolgozónk, addig minden feladat akadozik.
Elvárások viszont vannak minden oldalról, ráadásul óriásiak. Éppen most írtam arról is, hogy micsoda mentális igénybevétel a telefont kezelni, és a rengeteg segítségkérőt megfelelően informálni, segíteni amiben csak tudunk. Viszont minden segítségnyújtásnak van egy vége, amikor már egyszerűen tényleg nem fér bele több.
Képtelenség minden hétvégére kenneleket "hadba" állítani, hogy lehessen hová elhelyezni azokat a kutyákat, akiket a hétvégén találnak, de nem lehet őket hazajuttatni.
Emellett folyamatos az igény a megunt, gazdás kutyák befogadására is, és sok esetben azok az emberek sem túl türelmesek, akik éppen arra várnak, hogy bejusson a feleslegessé vált kutyájuk.
Elsősorban mi még mindig kóbor kutyákat mentünk, természetes, hogy ők élveznek elsőbbséget. Minden más csak utána következik, ez szükségszerű megérteni, elfogadni.
De sajnos ez a mindennapokban nem így néz ki, mindenkinek a saját problémája a legfontosabb, legsürgősebb.
Épp csak egy példát említenék: szinte minden hetes vendégünk, menhelyi látogatónk egy idős bácsi, aki kórházba vonulása előtt szeretne megválni a kutyájától, mert nem talált senkit, aki gondozná.
A segítségkérő egy kicsit problémás is, mert ő maga nem is tudta bejelenteni a kutyát a várólistára, mert elmondása szerint nem tudja kezelni a telefonját, tehát úgy tudtuk felvenni várólistára a kutyát, hogy mi hívtuk fel.
Ez a bácsi azóta módszeresen, amikor neki eszébe jut, kibiciklizik a menhelyre, és méltatlankodik, hogy meddig kell még neki várnia, illetve kilátásba helyezte, hogy ő bizony legközelebb már kutyástól fog érkezni, és itt fogja hagyni.
Mindezt persze úgy, hogy éppen másoktól vettünk át kutyát, akiknek volt szerencséjük végighallgatni a kis nézeteltérést.
Segítünk, ahogy csak tudunk, amikor tudunk. De az nem megoldás, ha egy másik emberre, szervezetre helyezzük a problémánkat. Ha valaki kutyát akar, az az ő döntése, ami felelősséggel jár. Ha megunom, megváltoznak az életkörülményeim, attól még a felelősség az enyém marad.
Zsarolni, fenyegetőzni, a felelősséget áthárítani persze lehet, és ezt nagyon sokan meg is teszik, viszont a tényleges felelősség ettől még az övé, hiszen valamikor ő vállalta azt az állatot.
Fogyasztói társadalomban élünk, és ez nem csak a használati cikkeinken, hanem az emberi kapcsolatainkon, az állatokhoz fűződő viszonyunkon is meglátszik. Persze nem általánosítok, hiszen nagyon sok felelős gazdi van, aki a legvégsőkig elmenne a kis kedvence kedvéért, viszont mi a másik oldalt látjuk.
Ilyen emberekkel mi csak örökbefogadók személyében találkozhatunk, a munkánk zömét épp a másik oldal teszi ki, hiszen még mindig sokkal több a felelőtlen, meggondolatlan állattartó.
És akkor vissza is kanyarodtunk ahhoz a részhez, amit már említettem. A menhely, és minden nagyobb kutyás közösség a melegágya az olyan vírusoknak, melyek kutyáról kutyára terjednek, ráadásul igen gyorsan, miközben nagyon veszélyesek. Ilyen például a szopornyica, vagy akár a parvóvírus, amik kombinált oltással simán megelőzhetőek, így a kutyánkat bátran vihetjük nagyobb kutyás közösségbe, sétálhatunk vele az utcán, nem fog megbetegedni.
De ahogy már mondtam,nem épp a legfelelőssebb állattartók kutyái kerülnek hozzánk a menhelyre, és mi hiába pótoljuk ezeket az oltásokat, nem azonnal kezdenek el hatni. És amíg mi arra várunk, hogy a vakcina hatása meglegyen, sok kutya meg is fertőződik a nagy számok törvénye alapján. Hiába a fertőtlenítés, minden óvintézkedés, az új, még vakcinázatlan kutyák óriáasi veszélynek vannak kitéve.
Ennek köszönhetően mi folyamatosan aggódunk, harcolunk az új kutyák életéért, miközben a sok felelőtlen gazda a menhely ajtajában hagyja az összes felelősségét és gondját. A többségnek még csak eszébe sem jut a leadás után hajdani kutyája, vagy annak a sorsa.
Ezek a fertőző betegségek egyébként a világ minden szegletében jelen vannak, és csak arra várnak, hogy egy gyengébb immunrendszerű, fiatalabb, betegesebb, vagy arra hajlamos kutyát megfertőzzenek. A betegség kimenetele soha nem megjósolható, nagyon sokmindennek a függvénye. De aki már ápolt ilyen beteg kutyát, az biztosan sohasem fogja elmulasztani beadatni ellene a vacinát.
Kölyökkorban (életkor függvényében) két-három ilyen oltás szükséges, majd évente mindössze egyetlen alkalommal kell ismételni, és biztosak lehetünk benne, hogy a kutyánk teljes biztonságban van, és nem fog megbetegedni.
Ugye milyen csekély ár ez a kutya életéért?
Köszönjük a 182 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak. Hamarosan jelentlezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások