Amióta az eszemet tudom, mindig voltak otthon kutyáink, persze akkor még más szemmel láttam az állattartást. Nekünk mindig keverékeink voltak, de egyszer volt egy dalmata jellegű kutyus is, akkoriban meg voltam bolondulva a 101 kiskutyáért.
Amikor Szegedre költöztem, és elkezdtem a menhelyen önkénteskedni, akkor már tisztán láttam, hogy számomra mennyire jelentéktelen a kutya fajtája. Ami számított, az a jelleme, semmi más. Na, nem mintha olyan sok fajtatiszta kutyával találkoztam volna a menhelyen.
Aztán amikor elkezdtem itt dolgozni, még zöldfülű koromban, akkor egyik ámulatból estem a másikba, el is mondom miért.
Egyszer 7 kölyökvizslát rakott ki valaki a menhely melletti erdőbe, az egyik fa mellett fagyoskodtak. Éppen akkor érkezett 7 kis keverék, szálkás szőrű kutyus a menhelyre, őket is kirakták valahová, úgy kerültek be. Ők voltak Jágóék, a mai napig emlékszem rájuk, ugyanis többen ott nőttek fel a menhelyen, mert mindenki a kisvizslákat akarta, Jágóékra rá sem néztek.
A vizslákra óriási túljelentkezés volt, nekik külön táblázatot vezettünk, egész nap csörgött a telefon, jöttek az emailek. Egy idő után már nem tudtunk több gazdijelöltet felírni, mert értelmetlen volt.
Akkor jelentkezett egy férfi gazdinak, aki nagyon intelligens, szimpatikus volt elsőre. Elmondta, hogy nagyon megérintette a kiskutyák története, és hogy milyen ember az, aki ilyet tesz. A sorsuk annyira szomorú, hogy ő egyet magához venne. Én elmondtam, hogy rájuk már nem tud jelentkezni, annyira sokan akarják őket. Ellenben Jágóék gazdira várnak mind a heten, egy idősek, ugyanaz a sorsuk. A telefonáló ekkor hangnemet váltott, és a lehető legocsmányabb módon küldött el melegebb éghajlatra a szálkás szőrű kiskutyákkal együtt. Akkoriban nagyon megdöbbentem ezen, annyira, hogy még most is emlékszem rá.
Aztán ezen a héten egy fajtatiszta spániel érkezett hozzánk, akit a gazdája már nem tud ellátni. Mivel korábban már nagyon sok bántást kaptunk, így megkértük a kutya pártfogóját, hogy először a fajtamentést keresse fel, hátha ők segítenek.
Teltházra hivatkozva Frédit nem tudták befogadni, nálunk pedig sorra került a várólistán, így meg is érkezett hozzánk. Mint minden kutya, két hét veszettségi megfigyeléssel kezdi a pályafutását. Úgy, ahogyan mások is, az erre kialakított karantén részlegen.
Persze tudjuk jól, hogy ez nem a legoptimálisabb, de sajnos ez a szabály. De nem csak nálunk, hanem minden normális, legálisan működő menhelynél is.
Ilyen létszám mellett persze nincsenek benn a kutyák, a legrászorulóbbakat tudjuk fűtött helyre elhelyezni. Az olyanokat, mint Pedró, akit nem olyan régen műtöttek porckorongsérvvel, vagy épp Cingár, akinek a súlya nagyjából egy nyolc hetes kiskutyáéval egyezik meg.
És akkor jött a spánieles poszt, és visszamentünk az időben. Rengetegen jelentkeztek rá, és csupa-csupa jó család, de ugye egy kutyát nem oszthatunk szét igazságosan minden jó jelentkező között...
Aztán megjelent egy levél a közösségi oldalunkon, ahol megint talált alkalmat valaki, hogy nekünk essen. A stílusa is bicskanyitogató, de amit ír, az olyan mértékben felháborító, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette.
A hölgy először számon kért, hogy miért nem kerestük meg a fajtamentést. Majd amikor erre választ kapott, akkor kérdőre vont, hogy miért van kennelben az a kutya, hiszen ő egy spániel.
Erre mi tájékoztattuk, hogy számunkra minden kutya egyenlő, és ez teljesen független a fajtájától, illetve nem számít, hogy fajtatiszta-e.
A hölgy szerint egy ilyen fajtatiszta kutyát, akikből egyre kevesebb van, nem teszi ki az ember kennelbe. És miért nem vittük haza mi magunk, az lett volna az emberséges...
Köszönjük! Ez ám az állatszeretet! A rövidszőrű, fekete 8 kilós keverék kiskutya megfagyhat nyugodtan, neki ezek szerint nincs értéke.
Nyilvánvaló, hogy minden kutyát hazahoznánk, és a kanapéra fektetnénk fajtától függetlenül, de ez sajnos lehetetlen. És micsoda állatmentők lennénk, ha kiválasztanánk a fajtatiszta kutyákat saját magunknak, és egymás között elosztanánk.
Esetleg az otthoni négy keverék kutyámat ne tegyem ki a kertbe, hogy az ő óhaja szerint eljárjak? Mondjam meg a 13 éves kutyámnak, meg a bélbeteg, meg az allergiás kutyámnak, hogy ezentúl ide olyan kutyák jönnek, akiknek mások szerint több joguk van az életre, vagy a jó helyre? Hihetetlen, hogy egy ilyen levél megszülethetett....
Hétfő
Jól indult a hetünk. Igazából nem csak nekünk, hanem Havernek is, aki végre valahára családra lelt. Ő is egészen pici kora óta itt van nálunk, és bizony most, fél éves kora után, ivartalanítás után mosolygott rá végre a szerencse! Nagyon sok boldog gazdis éveket.
Kedd
Talán már múlt heti blogomban megemlítettem, hogy Cingár milyen szépen alakul. Még ha külsőre továbbra is nagyon rozoga, azért a kedve egyre jobb, és már kijár sétálni. Az első napok bizonytalansága után mostanra már farka felvágva megy a pórázon, pedig gyanítom, hogy életében sohasem sétált. Sőt, már visszamenni sem akar, mert akkora élményt jelent neki a mozgás, a szimatolás. Óriásit fejlődött, és a járása is egészen magabiztossá vált. Az étvágya hihetetlen jó, már csak híznia kellene!
Szerda
Egy sima egyszerű napnak indult ez a mai, de a feje tetejére állt a világ egy pillanat alatt.
Várólistáról érkezett Zsömi, a tacskó jellegű cuki lány, akivel a gazdája nem nagyon boldogult. Aztán kiderült, hogy nem is annyira Zsömivel van a gond, hanem azzal, hogy akkora bazinagy hasa van, hogy a földön húzza, mert olyan vemhes...
Aztán szépen kiderült, hogy ez a leadás oka is kérem! Hát azt hittem, hogy nem jól hallom!
Zsöminek mennie kellett az idős gazdájától, mert amikor tüzel, akkor a kan kutyák állandóan szétszedik a kerítést, és a gazdasszonynak ebből elege lett. Hiába mondta neki a család az ivartalanítást, ő arra egész egyszerűen nem volt hajlandó, úgyhogy Zsömi hatalmas pocakkal érkezett is a menhelyre.
Mondanom sem kell, hogy a jelenleg is zajló ivartalanítási kampány sem hatotta meg a gazdát. Ő nem ivartalanít! És pont! Értjük!
Aztán még szépen emésztgettük a hallottakat, amikor is megbeszéltük az orvosunkkal, hogy ő holnap ránéz erre a Zsömi kutyára, mert azért ilyen hasat ritkán lát az ember. Biztos, ami biztos.
Erre érkezik a következő autó egy elég rosszarcú emberrel. Az Isten háta mögül érkezett, bejelentkezés nélkül, bár ő azt mondta, hogy
"haverom szólt reggel emailben, hogy jönni fogok!"
Köszi, nem szólt! De egyébként sem így mennek itt a dolgok.
Aztán kiderült, hogy hősünk hajléktalan, és 4 igen rossz állapotú kiskutyával állított ki a menhelyre. Elmondása szerint reggel kettőt már "elpasszolt" a piacon. A kölykök alultápláltak, iszonyúan férgesek, bolhásak, töredezett a szőrük. Nem volt más választás, mint betenni megint egy olyan kutya helyére, akit vártunk, hogy érkezzen...
A férfi nem vitte volna vissza magával, és egyébként is mit kezdett volna velük?
Elmondása szerint a sátra elé voltak kirakva. Köztünk legyen szólva, én inkább azt gondolom, hogy nála születhettek. Persze az én véleményem a tényeken nem változtat, ezeknek a kiskutyáknak a halálos ítéletét írtam volna alá, ha nem kerítünk nekik tüstént helyet.
Csütörtök
Dr. Tímár Endre rendelőjébe készülődtünk Málnával, Zsófival, Somával, Lionnal ivartalanításra, valamint Zsömivel a vemhes, abnormálisan nagy hasú kutyával,
Hát, jól éreztük, hogy bizony Zsömi vemhessége nem normális. Az ő méretéhez képest óriási kölykök voltak benne, akiket teljesen biztosan nem tudott volna megszülni, így átesett az ivartalanításon.
Úgyhogy ha ő nem kerül be hozzánk, akkor a korábbi gazdájának nem kellett volna aggódnia Zsömi következő tüzelésénél, hogy szétszedik a kan kutyák a kerítést, ugyanis arra már nem került volna sor. Zsöminek az lett volna az utolsó vemhessége. Így is az volt, de a végkimenetel nem mindegy. Ezen a vemhességen neki az élete múlt.
Természetesen menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila is menetrend szerint érkezett a menhelyi állatok ellátására.
Péntek
Szifon nagyjából egy hete gazdisodott, de tiszavirág életűre sikerült a gazdival a kapcsolat, ugyanis egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogy mi azt a menhelyen megismertük. Mivel a gazdinak cicái is voltak, így készítettünk cicatesztet, ahol Szifon fantasztikusan viselkedett. Ezzel szemben új otthonában az volt a legnagyobb elfoglaltsága, hogy jól megkergette őket, és minden vágya az volt, hogy valakit elkaphasson. Így Szifon visszakerült a menhelyre.
A blogom bevezetőjében külön figyelmet szenteltem Frédinek, vagyis inkább arra, hogy mekkora felhajtás kerekedett szegény körül. Nem is szaporítanám a szót, inkább bemutatnám a következő beköltöző kutyánkat, Dömét.
Neki sem szívderítőbb a sorsa cseppet sem, mint amilyen Frédié, sőt, majdnem meg is egyezik vele. Döme idős gazdája ugyanis elhalálozott, az örökösök pedig nem tudtak vele mit kezdeni.
Döme ráadásul azért is van nehezebb helyzetben, mert nagyon fél, és emiatt kapkod is az ember keze után. Így a menhelyi környezettel, emberekkel egyaránt nehezebb lesz megbarátkozni, ezáltal a gazdikeresés is nehezebb az ő számára.
Szombat és Vasárnap
A héten ugyan elmaradt a kutyasétáltatás, de nagy-nagy köszönetet szeretnék mondani önkénteseinknek, Tominak és Józsinak, akik hétről hétre teszik könnyebbé a munkánkat! Tényleg óriási dolog amit tesztek a kutyákért! Tomi és Józsi leginkább a menhelyi fizikai munkából veszik ki a részüket, óriási lelkesedéssel. Mindenben számíthatunk rájuk, és ez a segítség felbecsülhetetlen!
Köszönjük a 171 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Hozzászólások