Kutyamesék 2022. szept. 12-18.

A heti blogom bevezetője a végére csusszant, mert ott éreztem helyén valónak új kutyáink történetének kifejtését. Hogy mi, emberek, mennyire máshogy viszonyulunk a kutyákhoz, és mennyire máshogy kötődünk, az a kutyás meséim végén jól látható. Csak sajnos ezek a történetek nem mesék...

Hétfő
Amióta beléptünk a szeptemberbe, mintha elvágták volna a nyarat. Hűvös reggelek, borongós nappalok ismétlődnek egymás után. Pár hete még esőért, enyhülésért imádkoztunk, most meg nem győzzük magunkra venni reggelente a melegebb pulóvert. Már a kutyák sem az árnyékot, hanem a napsütést keresik, hogy még tél előtt egy picit fel tudjanak töltődni. Imádom az ilyen pillanatokat elkapni, mert olyan jól szemléltetik, hogy ők mennyire mások, mint mi, emberek. A pillanatnak élnek, minden apró dolognak örülnek.
Berti például kiválasztotta magának az udvar legnapsütöttebb szegletét, és senkitől nem zavartatva kezdett napozni. Amikor úgy érezte, hogy a hátának már elég volt a napfürdőből, akkor egész egyszerűen megfordult, és a hasát kezdte el süttetni.

Kedd
Épp Berti napfürdőjéről írtam a tegnapi napon, és ma ismét Bertivel folytatom a blogomat. Pontosabban Bertivel, valamint kis pajtijával, Hapcival. Tudniilik ők ketten barátok, már elég rég több társukkal együtt a hatalmas nagyudvaron osztoznak.
Bertinek és Hapcinak azonban ez volt vélhetően az utolsó nap, amit a nagyudvaron töltöttek, ugyanis önkéntesünk, Tamás ma mindkettejüket magához vette szegedi otthonába. Tamás mellett azonban nem csak móka és játék lesz az élet, bizony sok mindent fognak tanulni is.

Szerda
Dr. Tímár Endréhez indult ma öt kutyusunk ivartalanításra, szívféregtesztre.
Az ivartalanítottak névosa: Jessie, Tekla, Demóna, Fux és Viktor.
Sajnos Tekla és Viktor tesztje pozitív lett, ráadásul Teklát meg is viselte az ivartalanítás, legalábbis jobban, mint azt megszokhattuk. A rendelőben jelezték, hogy nehezen is ébredt. Szerencsére azonban kora délután már semmi jelét nem mutatta annak, hogy az átlagostól kicsit nehezebben viselte a beavatkozást.

Eközben a menhelyre egymás után érkeztek a kutyák.

Artúr például gazdától érkezett. A leadás pontos okát nem tudjuk.

A következő segítségre szoruló kutya pedig Kiskundorozsmáról érkezett. Ő talált kutyus, akit chip hiányában nem tudtak hazajuttatni. Rémusz lett a neve.

Szifon szép hosszú orráról kapta a találó nevet a kolléganőmtöl. Megjegyzem, mindig szuper neveket talál ki. Szifon gondolt egyet és Bordányban bement az egyik tanyára, mintha segítséget kért volna. Tele volt bolhával, bogánccsal a szőre. Az igazi meglepetést azonban másnapra tartogatta: nem tudjuk mióta kóborolt, de iszonyatosan durva hasmenése volt Szifonnak. Valamiféle faggyút ehetett meg, amit vélhetően nem tudott megemészteni. Az egész kennelt beterítette vele, és úgy nézett ki mintha meszet meg építési törmeléket öntöttek volna ki a padló teljes felületére. Mi is láttunk már sokfélét, de ilyet még nem. Nehéz szavakkal leírni, megmutatni pedig inkább nem szeretnénk.

Csütörtök
Egész nyáron szenvedtünk az eső hiányától. Ma azért kaptunk a nyakunkba rendesen, szinte egész nap esett az eső. A kutyák ki sem dugták az orrukat, sokan inkább a napi rohangálást és játékot is kihagyták.
Ezen az esős napon azonban Mentára ráragyogott a szerencse. Ő ma epindt Ausztriába, hogy gazdis kutyaként folytathassa tovább életét.
Köszönjük állandó önkéntesünknek, Melindának a mai segítséget. Mint mindog, most is sok terhet levett a vállunkról.
Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila is ellátogatott hozzánk, hogy a heti vakcinázásokat is letudjuk.

Péntek
Talán néhány héttel ezelőtt már említettem, hogy Szultán és társai nem épp a legjobb barátok. Bármennyire is egy helyről érkeztek, az együttlét mindenkit hátrányosan befolyásol. Kugliék tartanak Szultántól, ő pedig egyszerűen neheten nyit az emberek felé. Épp emiatt úgy döntöttünk, hogy Szultán átköltözik Yellow mellé, aki talán előnyére változik az új helyen. Annyi biztos, hogy azóta Kugliék sokkal felszabadultabbak, de Szultán is rengeteget változott. Yellow és ő remek párost alkotnak, és kezdenek egyre szorosabb barátságba kerülni egymással.

Szombat és Vasárnap
A mostani blogom is kicsit rendhagyó lesz, hiszen a bevezető helyet inkább zárszót mondanék a héten.

A hétvégén újabb három kutyus költözött a menhelyre, akik közül ketten gazdától érkeztek. Az ő történetüket hagyom utoljára. Nem tanulságként, már régen tanulságot keresek a történetekben, pusztán tényeket közlök, és talán valamennyi véleményt formálok.

Ez a vélemény pusztán az én véleményem, olyan emberé, aki találkozott, vagy nem találkozott a beköltöző kutya gazdájával. Nézzék el nekem, hogy ködösen fogalmazom, a blog végére minden kiderül.

Egyik önkéntesünk, Viki vigyázott néhány napig arra a félős kis szukára, akit a sándorfalvi úton elütöttek, illetve elsodortak. Állítólag egy kocsi "megközölte" a kiskutyát, akit a légáramlat tovább görgetett az út közepére, ahol négy lábbal felfelé, mozdulatlanul feküdt a kiskutya. Többen kikerülték, egy állatvarát férfi azonban megállt. Ekkor derült ki, hogy a kutya él, ő pedig orvoshoz vitte.
Szerencsére az ijedtségen kívül más baj nem lett. Mivel nem volt chipes, így került előbb Vikihez, majd hozzánk. A félős kutyusnak a Cidri nevet adtuk.

A másik két, frissen beköltöző kutyus gazdától érkezett.
Soma első ránézésre fajtatiszta vizsla. Aki most az gondolja, hogy egy leselejtezett vadászkutya, az rosszul gondolja: Soma egész életében nem vadászott, ugyanis világgá szaladna minden zajtól.
Épp ez volt a probléma. Vagyis a félelem a zajoktól még önmagában nem nagy gond egy hobbicélra tartott vizslánál, de Soma félelme sajnos az átlagoson kissé túlmutatott:
Vihar idején mindent szétszedett az udvaron, amit csak talált. Még a parkoló autót is megrongálta. Gazdája próbált úrrá lenni a problémán, volt, hogy kinn aludt vele a kocsiban. Sajnos nem sikerült semmi megoldást találnia, így a leadás mellett döntött. Próbált gazdit is keresni, de mindkétszer meggondolta végül magát, amikor volt jelentkező. Egyértelmű, hogy a döntése mögött rengeteg vívódás állt. Szerette Somát, semmi kétség, az egyértelmű volt. Foglalkozott is vele, az is jól látszódik. Egy kutyákkal, emberekkel egyaránt barátságos vizslát láthattunk, és egy elgyötört gazdát.

A következő leadott kutya története merőben más, mint Somáé.
Buksi gazdája ki sem jött a menhelyre, hogy elhozza a kutyát, csak kiküldte a lemondó nyilatkozatot.
A kocsiba sem ő rakta be a kutyát, hanem az a hölgy, aki kihozta a kutyát.

A gazda elmindása szerint azért válik meg Buksitól, mert elköltözik. Buksi társa, egy idősebb szuka kutya azonban nem jött a menhelyre, ő a háznál maradt. Elmondása szerint már túl öreg az a kutya, őt viszi magával. Hát, érdekes fordulat...

De térjünk vissza Buksira, aki eléggé meg van ijedve. Az ijedségétől már csak a kinézete riasztóbb. A fénykép ugyan nem adja vissza, de a szőre helyenként igen-igen össze van filcesedve.
A lemondó nyilatkozat alspján Buksinak túl sok tulajdona a nevén, meg a loncsos szőrén kívül nincsen.
Sem oltási könyv, sem oltás, de még csak mikrochipje sincsen.
És hohy mióta létezik ő ezen a földön? Vagy körülbelül mikor került a gazdájához? Régen, ki emlékszik már?
Talán úgy öt éve, amikor még kicsi volt...

Buksi tehát oltások, könyv és chip nélkül érkezett a menhelyre, akárcsak egy egész életét kóborlással töltő kutya.
Szerintünk megérdemelné, hogy új életéhez egy új nevet is kapjon, hogy ne legyen olyan könnyen összekeverhető más Buksikkal, akik legalább mikrochippel érkeztek.
Éppen ezért ünnepélyesen Buksit a hozzá sokkal jobban passzoló Gubacs névre kereszteltük.

Reméljük az új név szerencsét is hoz neki, mert sajnos abból eddig az élet nem mért rá túl sokat!