Kutyamesék 2022.jan. 31.- febr. 6.

Milyen a jó állatvédő?
Nem iszik, nem eszik, nem alszik nem beszél (vissza). Reggeltől reggelig (!) dolgozik, sohasem pihen, a telefont mindig azonnal felveszi.

Minden körülmények között rohan segíteni, akkor is, ha éppen kutyát ápol. Kimegy a helyszínre, miközben a benn élő állatokat ezzel egy időben ellátja.
Mindig kedves, mindig együttműködő, sohasincs rossz napja, és még azt is megköszöni, ha segíthet a nem kívánt szaporulatot eltüntetni. De miért is ne így volna? Hiszen ingyen elhozhatja a szebbnél szebb kiskutyákat, nagykutyákat. Mert igenis örülhetünk, ha ingyen és bérmentve felajánlják nekünk a feleslegessé vált kutyákat.

Az örökbefogadókat, akik fel vannak háborodva, hogy fizetni kell, nagy örömmel fogadjuk, szívesen látjuk őket! Hiszen örüljünk, hogy a mentett kutyáinkat ezentúl nem mi etetjük, hanem más, és nem nekünk van velük gondunk.
Hogy oltást nem adatna neki? Hogy állatorvos nem látná? Csak kerti tartozék, minek is?

Na ilyen a jó állatvédő. Mi nem ilyenek vagyunk!
Mi folyamatosan kekeckedünk azokkal, akinek "csak" kellenne egy házőrző. Tudálékoskodunk, kérdezősködünk, és még kutyát sem adunk! Milyen az állatvédő az ilyen?! Inkább itt "tárolgatjuk" őket, meg gyűjtünk a semmire...

Nem rohanunk mindenhova kutyát elvinni, pedig jól tudjuk, hogy nagyon elkél a segítség. Csakhogy mindenek előtt a benn élő több, mint kettőszáz állat ellátása a fontos a számunkra.

Nem köszönjük meg, ha felajánlanak feleslegessé vált szapurolatot ingyen, sőt! Még szemtelenül meg is jegyezzük, hogy ivartalanítással meg tudták volna előzni a kedves felajánlást.

Nem vagyunk hibátlanok, képtelenek vagyunk 0-24 órában menteni. Mert szükségünk van alvásra, pihenésre, és a családunkkal, saját kutyáinkkal is szeretnénk időt tölteni. Viszont azt az időt, amit itt töltünk, azt szívből töltjük itt. Ketté, hárommá szakadni azonban nem tudunk.

Ez nem csak ránk igaz, másokra is, akik küzdenek, segítenek, de tisztában vannak a korlátaikkal. Mert korlátai mindenkinek vannak.
Persze egy ideális világban midig, minden körülmények között elérhetőek az állatvédők. És mennek, mindenhol ott vannak, intézkednek, koboznak. De ez a világ azért tőlünk még nagyon messze van. És azt sem szabad elfelejteni, hogy jogaink nekünk sincsenek. Elvenni senkitől nem tudjuk elvenni az állatát, bármennyire is vannak olyanok, akik ezt szeretnék elhitetni.

Nem tudunk intézkedni, mert nincs jogunk hozzá. Ahhoz van jogunk, hogy a feleslegessé vált állatokat átvegyük, de azt minél hamarabb, és minél kedvesebben. Tehát kizárólag a tulajdonos hozzájárulásával hozható el állat bárhonnan is.

Erőt meríteni a sikeresek mentésekből, és a pozitív visszajelzésekből tudunk.
Ezek a visszajelzések olyan emberektől jönnek, akik időt és energiát szánnak arra, hogy egy mentett kutyát a családjukba illesszenek. Akik nem sajnálják ráfordítani az időt arra, hogy többször meglátogassák a leendő kedvencüket. Akik megértik, hogy miért fontos, hogy a már meglévő kedvencük is részt vegyen a menhelyi ismerkedésen.

Akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi. Akik nem azt látják, hogy ezekkel a szabályokkal az örökbeadást akadályozzuk, hanem hogy segítjük a kutya beilleszkedését.
Számunkra fontos, hogy a leendő gazdi is megismerhesse valamennyire a leendő kedvencét, még mielőtt valóban az otthonába fogadja.

Igen, tudjuk! Egy udvari kutyának, akinek fő feladata a házőrzés, az semmilyen... a jó kutya védi a gazdát, a gazda tulajdonát az élete árán. Természetesen az élete egy fabatkát sem ér. Nem ássa fel a kertet, nem kártékonykodik, elviseli ha az unoka nyúzza, nem eszik sokat, és jelez ha valaki jön.

Ne csináljunk úgy, mintha a kutya ember lenne. A kutya azért van, hogy az embert szolgálja. Nincs is lelke, nem is tud semmilyen lenni. Szeretem ha megvédi a házat. Jó kutyának tartom, ha védi a tulajdonomat, de úgy él, mintha nem is létezne. Nincs láb alatt, nem szed szét semmit, nem kaparja ki a virágot, nem rohangál a veteményesben. Csak van, csak azért, hogy használjam amire kell.

Mert nagyon sok embernek még mindig ennyit ér a kutya. Morzsi kileheli a lelkét szombat délután, vasárnap reggel már a gazdik a menhely előtt követelik az új kutyát, mert anélkül nem maradhat a tanya. Mindegy milyen ( mert ugye tudjuk, hogy semmilyen!). Csak ugasson, legyen jó nagy, fiatal és egészséges.
Kijövök a menhelyre, negyed óra alatt kiválasztom, amelyik kell, rámutatok, kihozzák, feldobom az utánfutó hátuljára, és már viszem is haza.

De jönnek olyan igényekkel is, hogy a nem ugatós kutyát cseréljük el ugatósra. Mint az ajándékba vett piros nadrág, amit inkább kékre cserélnénk.
Mert sokaknak még mindig ennyit ér egy élet. Azt gondolom, hogy nincs lelke, nincs személyisége, mert nem látom.
De hogyan is láthatnám, ha esélyt nem adok neki, hogy megismerjük egymást?!

Csak egy kutyát látok a kertben, aki attól jó kutya, mert megvéd és nem rongál. De nem tudom, hogy valójában milyen, mert nincs időm és nem is érdekel.
Nem tudom, hogy imádna labdázni, mert sohasem volt labdája. Nem tudom, hogy a kedvence étele valójában a nyúlhús lenne, de sohasem kóstolhatta.
A legjobb barátja a nyolc házzal mellettünk élő Buksi volna, de sohasem találkozhattak.
A kedvenc helye a kanapé mellett lenne, és a játékait mindig az ágyába hordaná, ha valaha átléphette volna a küszöböt.

De ő csak egy kutya, aki nem lehet semmilyen. Mi pedig emberek vagyunk. Mindannyian másmilyenek. Mi például ostoba, bürokratikus állatvédők vagyunk, akik azt hiszik, hogy a kutyának lelke van.

Hétfő
Szegény Havas bekerülése óta úgy jár orvoshoz, mintha haza járna. Még az oltási programja sincs teljesen készen, mert az állandó gyógyszeres kezelések nem tették lehetővé, hogy tartsuk az oltási programot.
Többször volt már vérvizsgálaton, immár a második szteroidos kúrát visszük vele végig, és talán most, hosszú hónapok után, mintha látnánk az alagút végét. Csontsoványan érkezett hozzánk, és hiába az extra figyelem, jó minőségű tápok, jó étvágy, mégsem hízott. A nyálkahártyái teljesen halvány volt, ezért küldük orvoshoz, de a rengeteg vizsgálat nem hozott eredményt. Az látható, hogy a vérképzésével vannak gondok, de az okára több hónap után sem derült fény. Már a vérparaziták szűrésén is túl van.
Gazdija is lett volna már, de ilyen vérképpel, egyelőre felderítetlen betegséggel nem adhattuk ki, nem lett volna tisztességes.
Már az is szóba került, hogy talán így kell leélnie az egész életét, viszont mintha most, több hónap után felcsillant volna egy újabb reménysugár: Havas elkezdte végre összeszedni magát!
Messze még az út vége, és daginak még most sem nevezhető, de végre valahára egy reménysugár felcsillant! És ez nekünk nagyon sokat jelent!

Kedd
Bodri pár héttel ezelőtt került a mnehelyünkre, mert idős gazdája elhunyt, és a gazdi felesége nem bírt vele. Ráadásul Bodri nem fiatal, az egészsége már nem olyan, sokat fogyott az utóbbi időben. Próbáltak ugyan hozzá állatorvost hívni, de csak olyan jöhetett szóba, aki házhoz ki tud menni, így meg a vizsgálatoi lehetőség nem teljes. Ha ez még nem volna elég, Bodri elég izgága, így nem is tudta a hölgy normálisan megfogni vizsgálatra. Akkor az orvos csak vitaminokat írt fel.
Bodri nálunk a megfigyelés után a nagyudvarba került, ahol kiválóan érzi magát, rögtön összebarátkozott mindenkivel. Boldog, hogy nincs egyedül, és mindig történik valami. Úgy tűnik, hogy a fogyása időskori leépülés következménye, de azért bízunk benne, hogy ha megszokja az új helyét, akkor a többiektől a jó étvágyat is eltanulja...

Szerda
Néhány hete, hogy Katyt visszahoztuk a menhelyre, mert a gazdi, aki elvitte őt, nem a szerződésben foglaltak szerint tartotta. Természetesen mint minden kutya, ő is először egy megfigyelésen esett át, majd visszaköltözött korábbi tásához, Oleghez. Ugyan nagyon nehéz róluk jó képet készíteni, mert elég érzékenyek arra, amikor figyelik őket, de Oleg és Kathy nagyon jó társak. Oleghez egyébként legendásan nehéz megfelelő pajtást választani, de Katy pont ilyen. Amikor csak tehetik húzzák-nyúzzák egymást.
Amióta ismét társak lettek, azóta Olegnek is nagyot változott a világ. Ha lehet ilyet mondani, hogy két ivartalanított kutya szerelmes, akkor azt gondolom, hogy ők azok.

Csütörtök
Ha már a kutyaszerelemnél, meg a sokszínűségnél tartunk. nem csak Kathy és Oleg rajong egymásért. Van nekünk egy másik nagyon szép, de elég furcsa párocskánk. Max és Bodri ugyan mindketten fiúk, mindketten ivartalanítottak, de közöttük is szemmel látható az összhang. Ők mindketten az előkészítő lakói. Max balesetes kutyaként érkezett, mellső lábát amputálni kellett, ráadásul nagyon félénk, ezért úgy dönöttünk, hogy az előkészítőbe helyezzük át az állandó helyét.
Bodri pedig nagyon nehezen nyitott mindenki felé: sem kutyákkal, sem emberekkel nem barátkozott. Mindentől félt, sőt emberekkel szemben agresszió problémái is voltak, de ezt a félelem táplálta.
Hát ez a két sérült lelkű exfiú is nagyon szépen összemelegedett az előkészítőben, és amikor csak tehetik együtt játszanak, bár őket is könnyű zavarba hozni.

Persze a hét ezen napja sohasem elég vidám és felhőtlen, hiszen ma is, ahogy minden héten, érkezett a fő ellenség a menhelyre, az állatorvosunk, dr. Farkas Attila képében. A "bántós bácsi" most 4 veszettségi oltás mellett 7 veszettségi-kombinált oltást, 3 kombinált oltást, valamint két mikrochipet osztott ki.

Péntek
Némiképp át kellett rendeznünk a növendék kutyák életét. Brúnó, Bella, Kata és Zsófi beköltöztek a "Nyóckerbe", mert már túl vannak azon, hogy növendék kölyköknek hívjuk őket. Ráadásul a helyükre szükség volt, ugyanis Borcsa növendék kölykei a kölykös kennelben nem voltak jó helyen, hiszen az kimondottan pici kutyusok igényeinek lett kivitelezve, Borcsa kölykei pedig már igencsak kinőtték azt. Így ők ma elfoglalták Brúnóék helyét a Tini udvarban. A kölykös kennel sem maradt sokáig üres, hiszen Bizsu kölykei azonnal el is foglalták azt.

Ma Barbi és Mázli életében is gyökeres változás állt be, ugyanis mindkettejük elhagyták ma a menhelyet, hogy új életet kezdhessenek:
Barbi Budapestre költözött, Mázli pedig Hódmezővásárhelyre.

Szombat és Vasárnap
Ahogyan tegnap Barbi és Mázli élete változott meg teljesen, úgy ma tizenöt menhelyi kutya is lemondhatja magáról, hogy ettől a naptól kezdve új életet kezdhetnek. Ma gazdihoz költözött a messzi Németországba Mokka, Fürtös, Tris, Moha, Monti, Indra, Írisz, Akela, Védő, Baley, Indigó, Izabell, Panka, Döme és Dalos.

Itt aztán minden nap történik valami.... Ma éppen szegény Roti kezdte el fájlalni a lábát. Ha valaki nyomon követi a blogot, akkor az tudja, hogy Roti balesetes kutyaként került hozzánk, és nagyon sok komplikáció volt az egészségével, még akkor is, ha a balesettől teljesen elvonatkoztatunk. Hosszú ideig éppen ezért nem lehetett megműteni, kivenni a vasat a lábából. Most, mire egészségileg már helyrejött, nem tanácsolják, mert teljesen összeforrt a csonttal. Eddig gyönyörűen mozgott, ugrándozott játszott, egészen ma délelőttig, amikor elkezdte húzni ismét a lábát. Észrevehetően nagy fájdalma nincs, de ismét el fogjuk küldeni orvoshoz, tekintve a múltját, nem biztos, hogy csak meghúzódott. Ennek ellenére ő vidámkodik, mintha mi sem történt volna. Persze leginkább az extra figyelemnek örül....