Mondhatom, hogy már több mint egy évtizede aktívan tevékenykedem az állatvédelemben. Aki már mentett kutyát, vagy próbált segíteni, az tudja, hogy még a "sima ügyek" sem szoktak annyira simák lenni.
A chipes kutyát látszólag könnyű hazajuttatni, de mégis tele van a történet buktatókkal. A gazda elköltözött, továbbadta, nem akarja, de sorolhatnám napestig.
Tucatszám lehet olvasni kutyákról, akik azért keresnek új gazdát, mert a régi elköltözik, és nem tudja (inkabb nem akarja) magával vinni őket. Rendszerint ez a gazdikeresés meg szokott hiúsulni, mert a gazda túl későn kap észbe, hogy a kutyák élete nincs rendezve.
Ilyenkor hirtelen sürgősen gazdit keresnek, kvázi vigye aki akarja, oda ahova akarja. A menhelyet is ilyenkor hívják, hogy körülbelül másnapra oldjuk meg a problémát. Persze rögtön semmi nem megy, ilyenkor jön a felajánlás, hogy tápot ad, fizet, beoltatja, bármi.
Aztán ez folyamatosan megy át lelki terrorba:
"Szélnek eresztem"
"Elaltattatom"
"Minek vannak maguk?"
A türelmesebb megoldja és vár. És ha bejut a kutyus, akkor kap egy új esélyt. De sok esetben az első jelentkezőre rátukmáljákaz egykori "kedvencet". És hogy milyen élete lesz az új otthonában?
Egykori gazdáját ez már nem szokta érdekelni.
Amikor meglátok ilyen hirdetést, a mai napig összeszorul a gyomrom. Persze vannak kutyák akik jól alkalmazkodnak, de vannak olyanok, akiket a családváltás különösen megvisel.
Vannak kutyák, akik erősen kötődnek a társukhoz, együtt próbálnak nekik új családot keresni. Ha nem megy, akkor kompromisszumot kötnek: inkább menjenek külön-külön, hiszen a házat el kell adni, nincs mese!
Persze vannak olyanok is szép számmal, akik nem vergődnek túl sokat a kutya kérdéssel: szó nélkül otthagyják a kutyát, mint a ház tartozékát, és hallani sem akarnak róla többet.
Sőt! Egyesek még meg is magyarázzák, hogy ez így jó a kutyának, mert a megszokott helyén marad.
Olyankor nagyon gyakran eszembe jut, hogy amikor mi kirándulunk, akkor az idegen helyen is a legnagyobb nyugalomban alszanak a kutyák, hiszen együtt vagyunk. Mindegy hová megyünk, a lényeg, hogy együtt legyünk, így érzik magukat biztonságban.
Aztán eszembe jutnak azok a kutyák, akiknek még biztos helyük, otthonuk sincs. Akik számítottak valakire, aki cserben hagyta őket. Akik nem tudják érezni a biztonságot, csak próbálnak túlélni, és tudják, hogy csak magukra számíthatnak.
És hogy min múlik egy kutya sorsa?
Egy egészen apró dolgon: hogy hová kerül kiskorában...
Hétfő
Még mindig sokan emlékeznek Bronzira, a sérült, többszörös lábtörött, amputált lábú kutyusra, aki hetekkel ezelőtt nagyon rossz állapotban érkezett a gondozásunkba.
Bronzi hihetetlen élni akarásról tett tanúbizonyságot, a súlyos sérülései ellenére nagyon gyorsan kezdett felépülni. Olyannyira, hogy jepenleg már az előkészítőben lakik több másik kutyussal, fizioterápiára jár, illetve hétvégente már a sétákat is gyakorolja.
Mérhetetlen büszkék vagyunk a mi kis hős kutyusunkra!
Kedd
Sissi kutyánkat is legalább akkora-ha nem nagyobb figyelem övezte. Őt egy orvosi rendelő előtt találták elfekvő állapotban volt. Gennyes méhgyulladás miatt került életveszélyes állapotba, műtéttel, vérátömlesztéssel sikerült a hajszálon függő életét megmenteni. Azóta kiderült, hogy korából adódóan egy sor egyéb, időskori betegsége is van, amit kezelni kell, de úgy tűnik, hogy szép lassan, hosszú küzdelem után az ő állapota is stabilizálódik. Jelenleg kolléganőm, Icu otthonában tölti a lábadozási időszakot.
Szerda
Ahogy a blogom elején írtam, rengeteg szívszorító esettel találkozunk. Talán engem még mindig az visel meg a legjobban, amikor a saját gazdája nem tart igényt arra az élőlényre, akinek ő a legfontosabb a világon.
Ilyen történettel érkezett Mira is, akinek az a hölgy adta a nevet aki biztonságba helyezte, amíg nem mentünk érte.
Mira egy fiatal vizsla jellegű kutyus, hasán sérülések, szeme bevérezve, talán egy auró elsodorhatta. Napok óta kóborol Kiskundorozsmán, de mi csak ma szereztünk róla tudomást.
A környéken lakók egy emberként állítják, hogy tudják kié volt. Egy alkoholosta férfié, aki elköltözött és a kutyát pedig kitette az utcára. Mondanom sem kell, Mirában nem találtunk mikrochipet. Mától ő is a menhely lakója
Mira érkezése után nem sokkal egy nagyon rossz állapotú, puli jellegű kutyáért kellett kimennünk. Őt már korábban jelentették, de eddig nem sikerült megfogni. A csontsovány, iszonyúan elhanyagolt pulinak sem volt mikrochipje. Ellenben elhanyagolt loncsos szőre igen, ami ráadásul tele volt királydinnyével. Szerencsére őt nem szúrta a szőrpáncél miatt, de mi alig tudtunk hozzáérni
Ha még ennyi esemény nem lenne elég, ma van a hét kutyaoltásos napja. Most menhelyünk orvosa, dr. Farkas Attila 11 veszettségi-kombinált oltás mellett 6 veszettség elleni oltást, 2 mikrochipet és 2 kombinált oltást osztott ki.
Csütörtök
Menhelyünk állandó önkéntese, Melinda segitette ma a munkánkat. Köszönjük neki a mérhetetlen lelkesedését.
Péntek
Fő a változatosság, ma ismét két magára hagyott kutyát kellett biztonságba helyeznünk. A történet pikantériája, hogy ezeknek a kutyáknak már ezer éve menhelyre kellett volna kerülniük. Ők valamikor négyen éltek egy helyen,de a tulajdonos számára feleegessé vált két kutya, ők akkor menhelyre kerültek. A másik két kutyáról nem voltak hajlandóak lemondani, bármennyire is szerettük volna.
Most azonban mégiscsak kiderült a család számára, hogy Hardin és Tessa is csak púp a hátukon. Főképp azért, mert egy elhagyatott házban éltek a kutyák, és a szomszéd néni jóvoltából ettek, majd pedig egy önkéntesünk járt ki etetni és gondozni őket amíg menhelyünkre nem kerültek.
Szombat és Vasárnap
A hétvégén ismét csak úgy peregtek az események. Lili és Vanda a két elhanyagolt pulit, Gombit és Jimit kozmetikázták meg, mert bundájuk vállalhatatlan volt.
Eközben a szokásos nyílt napunk is zajlott, volt bolhapiac és kutyasimogató is. A látogatók ezúttal Jámborral és a hős Kázmérral találkozhattak, aki hetekkel korábban Sissi életét mentette meg a vérével.
Közben Algyőről telefonáltak, és segítséget kértek, ugyanis a Szent Anna terasz körül kirakott valaki négy kiskutyát. Kettőnek ugyan gyorsan találtak gazdát ott a környéken, de a másik két kiskutya sorsa nem oldódott meg. Természetesen nem mondhattunk nemet a segítségkéresre, fogadtuk a két kiskutyát. Az Ariel és Anna nevet kapták tőlunk a kis pöttömök.
Köszönjük a 168 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások