Talán nem is menhelyi blog a helyes megfogalmazás arra, amit hetente próbálok visszaadni az olvasóknak, hanem inkább folyóírat. Az egyik hét olyan szorsan kapcsolódik a másikhoz, hogy annak ismerete nélkül elég nehéz bekapcsolódni a történetekbe, vagy átélni azokat. Ráadásul a naptári hét hiába zárul a vasárnappal, van akinek az élete története nálunk ott kezdődik, mert mondjuk akkor kerül be a menhelyünkre. Vagy itt van például Nikó, aki előző blogom végén szerepelt azzal, hogy ügyeletre kellett vinnünk,mert rosszul lett.
Ezek élettörténetek, kinek hosszabb, kinek rövidebb, amit nagyon nehéz beszorítani a határok közé. heteket ível át,és sok életesemény találkozik egymással.. Ezen a héten sem szeretném bő lére ereszteni a bevezetőt,mert nem annyira ez a lényeg. Inább megélni minden egyes napot. Most ezt próbálom átadni egy kicsit az olvasóknak.
Hétfő
A múlt heti blogomat azzal zártam, hogy Nikót valamiféle,vélhetően idegrendszeri problémák miatt ügyeletre kellett vinni. Azért fogalmazok ennyire óvatosan, mert a tünetek mindenképpen valami agyi folyamatra utalnak,de ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem sikerült az ügyeleten. Abban maradtunk, hogy a véreredményre várunk.
Nikó állapota nem meglepő módon egyelőre változatlan, nem éppen lélekemelő gomorideggel benyitni hozzá, hogy mi vár ránk. Persze az emberi oldala, a mi aggódásunk nem túl sokat jelent, itt Ő a lényeg, ezeket a dolgokat neki kell megélni. Mi csak mellékszereplők vagyunk a küzdelmében, akiknek egyelőre fogalmuk sincs, hogy hogy segítsenek.
Mondhatnám,hogy bíztató jel, hogy jól eszik,de ha összességében nézzük a képet,akkor ez elég sovány vígasz.
A lényeg, hogy ő küzd, mi aggódunk, és várjuk az eredményeket. Lélekölő.
Azért voltak pozitívumok is a mai napban. Fülest például átvette tőlünk a fajtamentés, aminek azért örülünk, mert Robi kollégánktól továbbra is első kézből tudunk értesülni a hogyléte felől.
Egy kétségbeesett telefonhívás érkezett Makóról, egy fiatalember az egyik utcában egy alom kölyköt talált. Noha valaki dobozban rakta ki őket, a kicsik gyorsan feltalálták magukat és kimásztak. Azután meg elindultak a szélrózsa minden irányába. Kértem, hogy elsősorban próbáljon meg ott helyben segítséget kérni, mert ugye itt is van bőven kin segíteni, de azt mondta, hogy a környék összes szervezetét megkereste. Vagy nem elérhetőek, vagy elutasítást kapott mindenhonnan. Némi átszervezést követően sikerült egy nagyobb kennelt felszabadítani a számukra, a fiatalember pedig abban segített nekünk, hogy beszállította a kölyköket.
Mit is mondhatnék? A kicsik kellőképpen férgesek, hemzsegnek bennük a bolhák, és azért látszik, hogy a "gondos" gazda nem fektetett túl sok energiát ezekbe a kicsikbe. Ellenben esznek, mint a sáskák. Sok esetben a kutyák az első napon kihagyják a menüt, mert félnek. Ők köszönik szépen, rávetették rögtön magukat az ételre, aztán teleitták magukat, mert szomjasak is voltak, aztán meg szépen eldőltek és aludtak. Mi csak örülünk, hogy ilyen gyorsan feltalálták magukat!
Egyelőre csoportképet rakok fel a kis gézengúzokról, később a honlapon egyenként, névvel ellátva is fel fognak kerülni, hogy gazdit keressünk nekik. Ez az út azonban még egy hosszú folyamat lesz. Egyébként mindenkinek "H" kezdőbetűvel választottunk nevet, hiszen a beérkezés pillanatában névvel látjuk el a beérkezőket.
Kedd
Én igyekszem mellőzni a blogomban a részletes beszámolót a kutya végtermékkel és egyéb dolgokkal kapcsolatban, de azért megemlíteném, hogy a "H" kölykök hozták a
tőlük vártat... Maradjunk annyiban, hogy a féreghajózás szemmel láthatóan eredményes volt.
Mint egy jó telefonos zaklató, már délelőtt nekifogtam hívogatni az állatorvosi rendelőt Nik vérképével kapcsolatban, de sajnos azt a választ kaptam, hogy egyelőre részeredmények vannak, amire nem lehet alapozni, estére fel fognak hívni, ha van teljes eredmény. Nikó állapota továbbra is ingatag, ráadásul a tegnapi étvágya is jelentően csökkent. Kijár sétálni, de egykedvű, és nem az a Nikó, akit mi ismerünk. Árnyéka önmagának.
Gizella kutyánk a bekerülése óta rengeteg egészséügyi problémával küzd. Részben ezért is adták le, mert megfelelően nem tudták őt ellátni. Amikor beérkezett, jelezte a gazdi, hogy bőrférges, vaamint egy jóindulatú kis képlet lett eltávolítve az emlőjéből, de van még egy másik, amit szintén el kell távolítani.
Azóta Gizivel nálunk sokminden történt. Kiderült, hogy tüdő és szívproblémái vannak, ráadásul hiába volt negatív a szívféregtesztje, mégis szívférges. A gerincs el van meszesedve, emiatt fájdalomcsillapítót is kap, továbbá gyógyszereket a tüdejére.
Aki ismeri Gizit, az tudja, hogy nem egyszerű fából faragták. Ahhoz kedves, akihez akar, az unszimpátiát is rögtön kifejezi, nem rejti véka alá. Akit szeret, és elfogad, azokkal egy tündéri kis mama, aki imád sétálni, enni, a középpontban lenni. Ellenben ki nem állja,ha kényszerítik valamire, olyankor előjön a rosszabbik énje, Gizella! Olyankor morog, kapkod, hisztizik. Ez olyankor szokott előfordulni, ha valamit tüzetesen meg akarunk rajta nézni, vagy ha orvoshoz kell mennie. Hát most kellett!
Ma szívultrahangon járt, egyrészt a szívférgessége miatt, másrészt, hogy műthető-e, ugyanis mint kiderült, két oldali komlett emlősort kell neki eltávolítani, már amennyiben az egészsége ezt megengedi. Szegény Gizi, ahhoz képest, hogy 9 éves, rengeteg megpróbáltatáson kell keresztül mennie! Jó hír azonban, hogy a szívultrahang alapján altatható, így tudunk neki időpontot egyeztetni a műtétre, ami sajnos nem egy felvonásos lesz. A másik jó hír, hogy a szívében nem találtak férget, ettől függetlenül természetesen a tüdőben még lehet.
A változatosság kedvéért ma Üllésről vártunk egy kutyacsaládot. Mamakutya 4-5 kölyökkel. A rúzsai út szélén találták őket. Igencsak megleépődtünk, amikor 3 kis cuki kölyköt hoztak. Fogalmunk sincs, sőt senki sem tudja, hogy mi történt az anyakutyával és a többi kölyökkel, a helyszínen csak őket találták. Most a teljesség igénye nélkül, pusztán egyetlen kiskutyát teszek ki, ugyanis ő volt a névadó a tesóknak is. A kiskutya tőlünk a Mosoly nevet kapta, ugyanis úgy nézett ki, mint akinek fülig ér a szája, amikor kivettük a szállítóboxból. A másik két tesó a Menő és Masni nevet kepta. Ők is gyönyörűek, és nagyon kedvesek. Mondhatnám, hogy biztos hamar akad nekik gazdi, de általában ez úgy szokott lenni, hogy mindenki a friss kölykökből akar válogatni, hemzsegnek a jelentkezők, van aki még ki is jön a menhelyre, hogy most azonnal viszi. Aztán amikor kiderül, hogy az oltási progam bizony mindenkinek ugyanannyi idő, akkor már a lelkesedés alábbhagy,érkeznek a reklamációk, hogy mi az, hogy nem adjuk?! Aztán egyszercsak, amikor az oltási program véget ér, a kutyus elvihető, akkor már egy-két valóban lelkes gazdijelölt marad, de van úgy, hogy senki sem. Persze előbb-utóbb az ilyen kicsik gazdira lelnek, de hihetetlen, hogy micsoda kontraszt tud kialakulni. Néhány beérkező kutyára érdeklődő sem akad, míg másokat szablyosan megrohamoznak a jelentkezők.
Estére már nagyon vártam a telefonhívást az orvosi rendelőből,mert Nikó hullámzó étvágya, stagnáló állapota minden, csak nem bíztató.
A telefonbeszélgetés után úgy éreztem magam, mint akit leöntöttek egy vödör vízzel. Nem találtak nála semmi olyan kirívót, ami indokolná az állapotát. Tehát eltelt két nap, és a megoldáshoz nem lettünk közelebb. A további vizsgálatokhoz bódítani kellene, ami az ő állapotában egyelőre nem kivitelezhető. Egyelőre abban maradtunk, hogy kapja tovább a gyógyszereket, és beszéljünk később.
Szerda
Reggel sajnos szembesülnünk kellett azzal, hogy Nikó állapota jelentősen romlott, még a tegnapihoz képest is. Hiába próbál, nem tud felállni, a sarokban fekszik, és láthatóan szédül,vagy legalábbis nem tudja felmérni, hogy mi történik körülötte. Ez volt az a pont, amikor eldöntöttük, hogy nem várunk semmiféle csodára, vagy hogy a gyógyszerek majd talán segítenek, itt egyértelmű, hogy nincs tovább. Ma kértük Nikónak az eutanáziát. Nikó a menhelyen ment el, kijött hozzá az állatorvosunk, hogy ne kelljen még egy utat megtennie,és hogy azokkal lehessen, akiket ismer, ott ahol élt.
Nikó 2021 áprilisában került gondozásunkba. Akkor még egy ereje teljében lévő, erős jellemű, impozáns méretű kutya volt. Ha jobban meggondolom, egészen múlt hétig az volt...
Ő gazdától érkezett, elsősorban problémás viselkedése miatt. Egészen pontosan a család hölgy tagjával nem jött ki, morgott rá, és féltették a leendő gyereket is tőle. Mondhatnánk, hogy régi jó, klasszikus sztori, de az a helyzet, hogy ebben tényleg volt valami. Nikó nem volt az a könnyen barátkozó típus, ráadásul a kisugárzásában is volt valami, ami miatt jobb volt távolságot tartani. Egyébként szépen sétált, de csak néhány emberrel, meg voltak a maga kis szabályai. Nem volt az a típus, akit felnyakörvez egy önkéntes és már viszi is. Ettől eltekintve ő nem volt az a harapós fajta. De elég erőteljesen figyelmeztetett, ha valami nem tetszett neki, így tudtuk hol a határ, ahogyan ő is. Lány kutyákkal nagyon jól kijött, sőt, problémásabb lányok is beköltözhettek hozzá, mert hagyta, hogy főnökösködjenek a kennelben. Sok társa volt az évek alatt. Ő mindig maradt. Bár az az igazság, hogy nem is akadt rá sok jelentkező. Aki pedig érdeklődött, az első találkozás után rájött, hogy Nikónak megvannak a saját világnézetei, amin már nemigen fog változtatni.
Ő nem volt az a tipikus családi kutya,aki boldogan feszít a gyerekek mellett, akiket az élete árán is megvédene. Nikó egy más világ volt. Ő egy dacos, erejének tudatában lévő kutya, akinek valószínűleg sokszor kellett önálló döntéseket hozni.
Hiszek benne, szeretnék hinni benne, hogy jól érezte magát nálunk, amíg a menhely volt az otthona.Ugyan élete legjavát gazdánál töltötte, de azért három év jelentős idő az életünkben. Főleg a kutyákéban. Nagyon nehéz elhinni, hogy egy életnek milyen könnyen vége szakadhat, főleg ilyen hirtelen.
Annyira kontrasztos volt látni, hogy amikor beteg volt, amikor nem jól érezte magát, mennyire nem esett nehezére megmutatni a sebezhető oldalát. Az orvosnál belebújt a dolgozónk ölébe, és amíg ápolásra szorult egy végtelenül együttműködő kutya volt. Akkor nem volt gond hosszan simogatni, vagy masszírozni a buksiját. Talán azért,mert amikor betegek vagyunk jól esik a törődés, egy kicsit kimutatni, hogy sebezhetőek vagyunk,és segítségre van szükségünk.
Sajnos most csak ennyit tehettünk, vele voltunk amikor sebezhető volt. Bár segíteni nem tudtunk,megtettük érte, amit lehetett, addig amíg láttuk értelmét a küzdelemnek. Sajnáljuk,hogy csak ennyit tehettünk. Ég Veled, Nikó!
Csütörtök
Azt már jól megtanultuk, hogy a menhelyen egy pillanatra nem áll meg az élet,menni kell előre. Mi még ugyan a tegnapi napot emészgettük, addig Rusty kutyánk most kezdi az igazi nagybetűs életet a gazdi mellett.
Nem csak Rustynak volt nagy változás az életében a mai nap, hanem Mátyásnak, és Bátornak, akik mindketten a szegedi ebrendészeti telepen voltak gazdikeresők, eddig ott éltek. Született azonban időközben egy együttműködés közöttünk, így mindketten beköltöztek a mehelyre. Reményeink szerint a jövőben több másik kutyus is át fog költözni.
Briós és Bizsu Bordányból érkezett hozzánk. Gazdájuk meghalt, a telken pedig ott maradt ez a két kutyus, akinek a gondozását a távol élő rokonok az egyik szomszédra bízták,aki egyszercsak abbahagyta a kutyák ellátását és magukra hagyta őket. Bizsu nyakában volt egy jókora láncdarab, valószínűleg megkötve élhettek, csak elszabadultak. Beszállítani is hosszadalmas kergetőzés után sikerült a két megvadult kutyát, és még ezután kellett Bizsu nyakából leszedni a láncot. Minden létező módon ellenálltak.
A mai nap nem lett volna teljes Melinda önkéntesünk nélkül, aki a szabadidejét ma is a menhelyi állatokra áldozta.
Péntek
Csak hogy mára is legyen valami izgalom: holnap telne le Samsara két hét megfigyelése, tehát vasárnap utazhatna haza,ha nem lenne a hosszúhétvége. Így hát leghamarabb kedden mehet haza, ha megkapta a veszettségi oltását. A gazdái is alig várják, hogy hazavihessék,de még azért mára intézett nekünk a kisasszony egy kis plussz feladatot. Már megint széttörte a fején lávő gallért, ami arra hivatott, hogy a lábát ne tudja nyalni, piszkálni, a kötést leszedni. Természetesen még búcsúzóul reggelre leszerelte magáról a gallért, leszedte a kötést,és szétnyalt lábbal vigyorogva várt a kennelnél minket. Nagyon boldogok voltunk! Az eddigi munkánkat dobhattuk ki az ablakon. Most új gallért kapott, és bízunk benne, hogy ez már még egyszer nem fog mgismétlődni. Nem vagyunk róla meggyőződve!
Szombat és Vasárnap
A hétvége a nálunk szokásos tempóban zajlott. Egész nap jöttek-mentek a gazdijelöltek. Zsiga kutyánk közben gazdira is lelt, ő mától Kiskassán fog élni.
A kutyasétáltatás mellett kozmetikus lányaink ismét kitettek magukért. Most Tinát szabadították meg a csimbókoktól,mert szegénykém ő is gyalázatos állapotban érkezett hozzánk. Így megkozmetikázva ugyan gyönyörű,de az is nagyon látszik, hogy mennyire nagyon vékonyka.
Tina mellett ma Bubu kutyánk szépült meg, de ő nem volt egyszerű. Egyrészt, mert ő is olyan típusú kutya, aki nem tolerál mindent, másrészról pedig olyan tetemes mennyiségű aljszőre volt, hogy órákon át fésülték a lányok. A kiszedett szőrből simán összerakhattak volna még egy kutyát.
Köszönjük a 170 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások