Cupák

Adatok
Státusz
Gazdira talált
Befogadás dátuma
Elvihető (előreláthatóan)
Keverék
keverék
Kora
8 éves
Ivar
Leírás

Frissítés: Cupák 2016 elején sikeresen gazdisodott, és Budapestre költözött. Néhány napja Cupákot az utcán találták, ezért bekerült az Illatos úti menhelyre Pesten. A chipje nem volt átiratva, így értesültünk az esetről, kollégánk pedig másnap indult is a kutyusért. Ezért került vissza gondozásunkba. Sajnos ivartalanítva sem lett, ami az örökbefogadás egyik igen fontos feltétele, és nem az első eset volt, hogy felügyelet nélkül volt az utcán.

Cupák anyukája, Cinke egy domaszéki tanyához szegődött ott kölykedzett le. A Domaszéki Önkormányzat hozta be őket Cipóval és Cafival együtt. Nagyon nyitott, játékos, érdeklődő kutya. Egy olyan családot keres, aki ért a fajtához, nagy teret, sok mozgást biztosít neki, és sokat tud foglalkozni vele.

Küllem, egészségi állapot
Ivartalanított
igen
Szín
barna-fehér
Szőr
közepes
Szívféregteszt
negatív
Viselkedés
Javasolt tartás
lakásban és kertben
Embereket szereti
igen

Történetem a Tappancsnál

Dátum Állapot Megjegyzés
2018-10-22 Gazdit keres
2018-12-02 Gazdira talált