Mindig örömmel tölt el bennünket, ha egy volt védencünkről híreket kapunk. Most viszont sokkolt az a levél és a kapcsolódó képek látványa, ami tegnap érkezett a postaládánkba.
A megrendítő levél Babér, az 5 évvel ezelőtt örökbeadott volt védencünk utolsó óráiról szólt.
Kedves Tappancs, Kedves Linda!
Nagyon szomorú apropója van, amiért ismét írok. Szegeden laktam, amikor kihoztam az otthonból BABÉRT. Lassan őt éve lenne szeptemberben.
...
Már két éve elköltöztünk a Babérral egy dunántúli faluba. Nem tudom elmondani, mennyire szerettem Őt. Rengeteg-rengeteg élményünk volt egymással. Mindennap örömet hozott, vidámította az életet. Mások is szerették.
Aztán március 2-án bekövetkezett a szörnyű tragédia. Sétáltatásból hazafelé tartva, hátulról megtámadta egy pitbull. Tizedmásodperc alatt elkapta a Babér száját, amit 2-3 percig erős szorítással fogvatartott. Nem tudtam kihúzni tőle. Kiabáltam, senki nem jött, mert ez egy erdőszéli hely, ahol nyaralók vannak.
Tehetetlen voltam, nem tudtam segíteni. Szörnyű volt látni, hogy ott megöli a Babért. Attól is féltem, hogy a Babér után engem is megtámad. Aztán egyszer csak hirtelen ledobta Babért, és elsomfordált.
Mi pánikszerüen futottunk haza. Nem is értettem, hogyan volt lelkiereje Babérnak is annyira szaladni. A szája vérzett. Azonnal elvittük a közeli állatkorházba. Még ott is legalább egy órát várakozunk kellett. Akkor már sokkos állapotban volt szegény. Csináltak röntgent. Így tudtuk meg a sérüléseit. Az alsó állkapcsa eltörött, és a légcsövéből hiányzott egy 3 cm-es darab. Nem értette a doktornő, az hova tűnt. Ellátták a Babért, és ott kellett maradnia.
...
De én nem tudtam nyugton maradni, és visszamentünk a kórházba, hogy velem legyen éjszaka. Megbeszéltük másnap újra visszük délelőtt. Azon az éjszakán, az utolsón, velem aludt, vagyis csak próbált. Rengetegszer felkelt, próbált inni sokszor, de mind visszafolyt a szájából. Az udvaron is kint voltunk sokszor.
Aztán vittük délelőtt. Az a doktornő volt, aki először látta. Ismét készült röntgen. Ennek eredménye után azt mondta, nem tudja vállalni a műtétet, mert ilyennel még nem találkozott, hogy ekkora darab hiányzik a légcsőből. Javasolta, hogy felveszi egy budapesti kórházzal a kapcsolatot, talán ők vállalják.
Aztán nagysokára délután 3/4 ötkor megjött a válasz. Ebben elmondták, nincs esély a gyógyulásra, mert olyan hegesedéssel gyógyulna, ami fulladást okozna. Ezután hoztuk meg közösen a döntést, az altatást. Nem fogom soha elfelejteni azokat az utolsó pillanatokat.
Hazamentünk. Ez volt március 4-én. Március 6-án reggel arra mentem, ahol történt a támadás. És ott megtaláltam a Babér egy kitörött fogát.
...
Rengeteget sírtunk. Ezt a levelet már meg akartam írni, de valahogy nem sikerült. Viszont holnap lesz 1 hónapja, hogy ez történt, és így, ezzel szeretnék a Babérnak emléket állítani.
Mellékelek fotókat Babérról.
Köszönöm, hogy elolvassa!
Egy ártatlan lélek értelmetlen halála, egy szerető gazdi kálváriája.
Felmerül a kérdés, hogy mi lehet a másik kutyával. Milyen gazdája lehet, milyen élete lehet. Vajon egyedül éli a napjait kint egy erdőszéli üdülőben? Az lehet a dolga, hogy őrizze a házat? Vagy azért van kint, mert a városban lakó gazdáinak terhes a napi sétáltatás? Vagy azért, mert már máskor is előfordult ilyen eset, és egyszerűbb kitenni a kutyát a látókörből? A kutya meg unatkozva tölti a napjait egyedül? Vagy kirakott kóborrá vált kutya? Hol lehet a gazdája? Vajon tudja-e, hogy a kutyája mire szokott rá?
Vajon hányszor fordult már elő ilyen? És vajon hányszor fog még?
Vagy egy felelős gazda kutyája? Most az olvasó lehet, felhördül, hogy ilyen nem fordul elő egy felelős gazda mellett. Biztos? Biztosak lehetünk abban, hogy a nap 24 órájában különös körültekintéssel tarthatunk egy olyan kutyát, aki simán és minden előzmény és ok nélkül rátámadhat egy másik kutyára?
Most nézzünk magunkba. Biztos, hogy mindig, minden helyzetben urai vagyunk az eseményeknek? A legtöbb ember erre azt mondja, hogy ajaj, dehogyis... Csak általában ha hibázunk, akkor annak legtöbbször nincsenek következményei, vagy legalábbis nem ilyen súlyosak. Vajon, ha olyan kutyánk van, aki képes és alkalmas más kutyákat megölni, vajon biztosak lehetünk-e abban, hogy ez soha nem fordulhat elő? Tudunk-e ilyen súlyos felelősséggel élni a mindennapokban? Vajon a magukat felelős gazdának tartó emberek egyáltalán belegondoltak-e abba, hogy mik történhetnek egy pillanatnyi rövidzárlat következtében?
Vajon mikor lesz ennek már vége?
Amikor kértük a levél megjelentetének jóváhagyását, ezt a választ kaptuk:
Nagyon köszönöm együttérzésüket! Köszönöm azon gondolatukat is, hogy Önök is megemlékeznek Babérról a honlapjukon!
Azóta félek az olyan pitbull tipusú kutyáktól. Sőt féltem azokat, akik gyanútlanul, boldogan sétáltatják kisebb termetű kutyáikat.
A támadó kutya a tett helyszínétől két háznyira él. Kiderült, nem ez volt az első kiszökése. Volt, hogy másfél napig nem volt meg, és messzire elkóborolt. És nem is ez volt az első támadása. Babér előtt már két kutyát súlyosan megsebesített, és egy szomszéd macskát is megölt. Az eset után 3 hétig bezárva tartotta gazdája, de most újra kiengedte, és az udvarán van.
Az a rész beletartozott a mindennapi sétánkba. Bár bennem volt egy félelem, hogy egyszer kijön... én már nem is akartam arra sétálni... bár tettem volna azt.
A gazdi önmagát hibáztatja, hogy arra sétáltak, pedig hallotta, hogy ott egy veszélyes kutyát tartanak.
Sajnos agyon sok ember úgy tartja a kutyaját, hogy nem is ismeri, vagy nem foglalkozik azzal, hogy veszélyes. És igen egy ilyen kutyának sohasem egy áldozata van.
Hozzászólások