Nagyon nehezen szántam rá magam a heti bevezetőm megírására. Ha lehet ilyet mondani, akkor a menhelyen könnyebben feldolgozzuk egy fiatal kutya halálát, mint egy öregét, aki évekig velünk élt. Talán azért, mert mindannyian tudjuk, hogy a kölykökre ezernyi veszély leselkedik, és anya nélkül, vagy legyengült anyával sokkal nehezebb túlélni. Lehet, hogy ez furcsa az olvasók számára, de emberek vagyunk, nehezebben engedjük el azt, akit jobban ismertünk. A kölykök kevés időt töltenek viszonylag a menhelyen, és nincs mód egyenként megismerni őket. Kedvesek, hevesek, aranyosak, de sokszor "elvesznek" a kölykös kennelben, hiszen verseny van a figyelemért. Felnőttek esetében ez más, ők általában tovább, vagy életük végéig maradnak, érettek, érzékenyebben kommunikálnak. Kevesebben vannak egy kennelben, sokat tapasztaltak, nagy barátságok, szoros szövetségek köttetnek kutya és gondozó között. Aztán van az úgy, hogy néha haza kell vinni egy-egy almot, és néhány nap, vagy hét alatt az ember jobban megismeri ezeket a kölyköket, és közelebb állnak a szívéhez, mint a többiek. Nem azért, mert ők aranyosabbak, szebbek, vagy különlegesebbek, mint a többi. Pont ugyanolyanok, csak éppen több időt töltünk velük, mert erre volt szükségük.
Irigylem az olyan embereket, akik tudatosan ideiglenes befogadói a kutyáknak, és nem kötnek velük szorosabb kapcsolatot, mert képesek kontrollálni az érzéseiket. Én annyira nem tudom. Mindössze egy hétig voltak nálam a zákányszéki kicsik, amíg megtanultak tálból enni, és picit megerősödtek. Amikor visszakerültek a menhelyre, akkor tudatosan igyekeztem tartani a távolságot, hiszen elég közel kerültem hozzájuk egy hét alatt. Eddig rendben is történt minden, elkezdődött az oltási sorozatuk, de a menhelyen a kölykök lebetegedtek parvóban, és hiába minden, az én kicsikéimet is elérte. Zákány egy nap alatt elment, a vírus nagyon agresszív, könyörtelen volt. Én pedig ott álltam döbbenten, hatalmas bűntudattal a hátam mögött, hogy talán megmenthettem volna őt, ha végig nálam maradnak, vagy legalább néhány oltás erejéig. A beteges Sziporka és Csuporka miatt azonban nem mertem kockáztatni, hiszen ők annyira érzékenyek, hogy hetente élet-halál harcot vívtak valami miatt. Nem mentegetem magam, képtelen lettem volna még négy kölyökkel együtt élni munka mellett. Az az egy hét is nagyon nehéz volt.
De most elveszítettem Zákányt, aki egy hétig az életem része volt, kicsit megtörtem. Én, aki leginkább a felnőtt kutyákat érzem magamhoz közel, most romokban heverek, mert elveszítettem egy kölyköt, hiába vagyok erre jobban felkészülve. Nem akarom elhinni, pedig ez nagyon is a valóság része, és hihetetlen bűntudat gyötör, hiába érzem azt, hogy nem hibáztam.
Nem azért írom le ezeket az érzéseket, mert bárkitől is felmentést várnék, inkább azért, hogy a történetemen keresztül elmondjam, hogy mi, akik minden nap a menhelyen dolgozunk, és igyekszünk minden kutyának ugyanazt nyújtani, mi is ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más: vannak kutyák, akik közelebb állnak hozzánk, és vannak akik nem. Az élet attól szép, hogy mindannyian különbözünk. Mégis megpróbálunk minden kutyának egyformát nyújtani: ugyanannyi simogatást, törődést, azoknak is akik közelebb állnak hozzánk, és azoknak is, akik kevésbé. De mégis, emberek vagyunk, érzésekkel, vannak dolgok, amiket nagyon nehezen kezelünk, vagy dolgozunk fel, pedig már sokszor szembesültünk a halállal. Az emberek, akik látogatóba jönnek, az ismerősök, akikkel találkozunk, a barátaink, vagy éppen azok, akik nem kedvelnek minket, nem mindig látják ezeket a belső harcokat, amiket nap, mint nap vívunk. A magunk igazságáért, hogy mit miért teszünk. Csak döntéseket látnak, hogy van aki örökbefogadhat, és van, aki nem. Van aki elégedett az itt dolgozókkal, és van, aki nem. Van aki kedvel minket, és van olyan, aki a világ végére küldene. Azért, mert máshogy látunk dolgokat, és ezek a dolgok formálnak minket. Valójában nem látunk bele a másik ember érzéseibe, pusztán a cselekedeteit látjuk, és ez alapján döntünk, hogy jó vagy rossz ember.
Én azt a döntést hoztam, hogy Zákányék a menhelyen kezdjék el az oltási programot, mert azt gondoltam, hogy elég erősek ehhez. Lehet, hogy tévedtem, és a jó döntés az lett volna, ha még nálam maradnak, de lehet, hogy akkor a nálam élő másik két kölyök életét teszem kockára, illetve a magam egészségét az alváshiány miatt. Ezt már sohasem tudom meg, és ezzel a bűntudattal egyedül én tudok elszámolni saját magam felé. A külvilág a bennem dúló harcból nem sokat lát, csak amennyit én engedek. Sokan csak annyit látnak, hogy sok kutya beteg, és sokan sajnos meg is halnak. A napi harcot csak mi látjuk, a keserű érzéseket, és hogy mi az, amit megteszünk értük.Sohasem tudhatjuk, hogy a döntés, amit meghozunk az jó döntés-e. Lehet, hogy nem, de akkor az a döntés tűnik a helyesnek. Hogy mi lett volna a jó döntés, azt sohasem tudom meg. Lehet, hogy az, ahogy én cselekedtem helyes volt, de az is lehet, hogy nem. Azt hiszem, hogy minden ember számára az a helyes döntés, amin később sem változtatna. Én sokszor gondolkodom, hogy mi lett volna, ha... de mindig ugyanoda térek vissza: ma is úgy cselekednék, ahogy akkor. Mert a mai napig úgy érzem, hogy így volt a helyes.
Hétfő
A múlt hétvégén Zsami életéért küzdöttünk, és hogy megfékezzük a parvót. Sajnos egyelőre kudarcot vallottunk, újabb kölök betegedett meg, miközben Zsami távozott. Elkeseredett harc ez, és nem látjuk a kiutat.
Nem elég a heves küzdelem, az állandó ketrecfertőtlenítés, nem kímél minket a sors. Hoffman délelőtt elkezdett sántítani, és folyamatosan nyalja a lábát, így a holnapi ivartalanításos kutyák mellé protekciót kérünk Hofinak is.
Kedd
Délelőtt egy szép, szigetelt kutyaházért ment az autó, amit adományba kaptak a kutyáink, délután pedig fordultával indultunk is dr. Sebő Ottóhoz:
Brigi és Lakja ivartalanításra utazott. Hoffman, Csuporka pedig vizsgálatra. Obinak pedig egy nagyobb beavatkozásra volt szüksége: az egyik heréje nem szállt le, amit most műtéttel eltávolítottak.
Hoffman lábát valami megszúrta, lehet, hogy toklász, de a legnagyobb kárt ő maga csinálta a folytonos nyaldosással. Most pár öltéssel összevarrták neki, gallér használata kötelező, de szerencsére ő jobban bírja, mint a múlt héten bemutatott Gombócunk. Hoffman ezzel az akciójával beköltözött az előkészítőbe, hogy többet legyen szem előtt.
Csuporka kontroll vizsgálaton járt: a csecsemőkori tüdőgyulladása pár hete kiújult, arra kapott gyógyszert. Most minden rendben vele, de a kölyökkori félrenyeléses tüdőgyulladása okán a furcsa huhogó hangja élete végéig megmarad. Ettől ő teljes életet élhet.
Szerda
Amíg a parvós kölykök számlálatlanul vívják a harcukat, addig a menhelynek nem várt problémával is szembesülni kell. Valami szinte 5 percenként csapkodja az áramot, így szinte működésképtelen a menhely. Nagy nehezen sikerült kideríteni a megszakítók egyenkénti lenyomásával, hogy a gond az új kölykös kennelben van, hívtuk a villanyszerelőket. A kölykösben a nagy pára miatt zárlat keletkezett, ez okozott fennakadást (nem kicsit) az áramellátó rendszerben.Kicserélték a kötési dobozt, reméljük, hogy ezzel megoldódott a probléma.
Csütörtök
Újabb kölyök, Zsoké hagyott itt bennünket a parvó miatt. Szinte az egész "Zs" alom beteg, egy kivételével, így tényleg kilátástalan a helyzetünk. Az állatorvosi vizit alkalmával 5 veszettségi, 7 kombinált és 2 mikrochip került beadatásra, valamint tanácskoztunk a parvót illetően. Az összes gyógyszer a rendelkezésünkre áll, csak bizakodhatunk. Megtörten, fáradtan indultunk haza, de a nap itt még nem ért véget. Dorozsmán egy árokba dobott csuromvizes kiskutyát halásztak ki a munkatársaim a félhomályban, és szállásolta el magánál a cicás gondozónk.
Péntek
A tegnapi mentett kiskölyök az éjszakát szépen átvészelte, reggel pedig bekerült a menhelyre. A Dormeó nevet kapta.
Nagy volt a készülődés, az osztrák partnerszervezetünk érkezett hozzánk, hogy a lefoglalt kutyusokat családhoz vihesse. A külföldre utazó kutyák rengeteg papírmunkával, plusz ellenőrzéssel járnak minden alkalommal, hiszen egy állatjóléti szempontból teljesen megfelelő járműben, teljes biztonsággal utazhatnak. Az utazók névsora: Ciklámen, Cipő, Ciklon, Cene, Cudar, Triniti, Tiara, Tessza, Pindúr, Brenda, Szilaj és Álmos.
Ők alig, hogy útnak indultak, a múlt héten Szegedre örökbefogadott Felhőnek kellett helyet csinálni, akit visszahoztak, mert az elmúlt egy hét alatt nem volt képes megtanulni a szobatisztaságot, a gazdi pedig unta, hogy folyton takarítani kell a kölyök után.
Délután Zákány a délelőtti viselkedéséhez képest óriásit változott: csak árnyéka önmagának. A parvó tehát nem állt meg a "Zs" kölyköknél, hanem terjed.
Délután még Sziporkával is jelenésünk volt állatorvosnál: jó szokás szerint ismét gondunk van. Allergiára kapott gyógyszert, amit egy hónapig szednie kell, úgy tűnik allergiás a baromfihúsra, a szőre hullik, ki van vörösödve a bőre. Eddigi életük csak a küzdelemről szólt, mégis vidám, mindig boldog kiskutyák. Csodálom őket!
Szombat és Vasárnap
Ahogy azt a bevezetőmben leírtam, Zákány szervezete feladta a harcot a parvóval szemben, így az egész hétvégém szörnyű és nehéz volt.
A menhely viszont ezen a hétvégén csúcsokat döntögetett. Azt hiszem, hogy ennyi látogatónk még ebben az évben egyik hétvégén sem volt, mint a mostanin. Sajnos örökbefogadás nem történt, viszont sokan iratkoztak fel gazdijelöltnek, ami azt jelenti, hogy az oltási programjuk végén a kutyusoknak nem kell nálunk hosszútávra berendezkedniük, hiszen családhoz költözhetnek.
Köszönjük a 155 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak. Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások