Kira

Adatok
Státusz
Gazdira talált
Befogadás dátuma
Elvihető (előreláthatóan)
Keverék
keverék
Kora
3 éves
Ivar
Leírás

2023.03.16. Kira új szokást vett fel: ha meglátja egyik kitüntetett gondozóját reggelente, már farokfelvágva toporog irodája ajtaja előtt, és ahogy nyílik már törtet is a pihe-puha meleg ágy felé. Hát nem hiába, vékony alkata, rövid szőre nem erre a kinti időjárásra lett kitalálva. Nagyon-nagyon szeretne egy meleg ágyikót, saját otthont a következő hideg időszak előtt.

2023.02.17. Kira a nagyudvarra költözött, ahol kezdetben imádta a cicákat mozizni, kicsit kezdett is fanatikusnak tűnni, de szerencsére normalizálódott a helyzet. Nem tudni, hogy milyen motiváció áll a bámulás hátterében, de valószínűleg inkább jó kis kergetés, mint a barátkozás. Egyébként nagyon kedves, bújós lett. Ha eljön a sétaidő, akkor ugatással méltatlankodik az önkéntesek lassúsága miatt. Irtó aranyos közben.

Kirát Makón találták, és egyik önkéntesünk ment ki chipet olvasni. Sajnos nem volt benne, így önkéntesünk hazavitte, és elindult az oltási sorozata, kapott chipet és még ivartalanították is, és a menhelyre már így került be.

Küllem, egészségi állapot
Ivartalanított
igen
Szín
fekete
Szőr
rövid
Szívféregteszt
pozitív
Viselkedés
Javasolt tartás
lakásban és kertben
Embereket szereti
igen

Történetem a Tappancsnál

Dátum Állapot Megjegyzés
2022-09-23 Gazdit keres
2023-07-15 Gazdira talált