Megtörve írom a legfrissebb blogomat, mert ismét óriási veszteség ért bennünket. Hogy mi történt, és miért ennyire nehéz feldolgozni, azt a legfrissebb blogbejegyzésemben olvashatják.
Hétfő
Pazarul indult a hétfő reggel, ugyanis legrégebbi menhelyi lakónk, Csézi gyengélkedik, így állatorvoshoz kellett vinni. Aki ismeri őnagyságát, az tudja, hogy meglehetősen önérzetes kutya, aki nem szereti ha csak úgy, engedély nélkül hozzáérnek! Tekintve, hogy már a szépkorúak népes táborát erősíti, így aggódtunk nagyon érte, ugyanis hányt, valamint a mozgása bizonytalanná vált. Teljesen úgy viselkedett, mint egy agyvérzéses kutya. Állatorvosunk meg is vizsgálta, benne is felvetődött az agyvérzés lehetősége, de mivel nem áll rendelkezésre a rendelőben effajta diagnosztikai eszköz, így javasolta, hogy keressünk fel egy jól felszerelt rendelőt.
Tekintve, hogy az ellátás után Csézi sokkal jobban érezte magát, így elkönyveltük magukban, hogy valószínűleg a korával összefüggő problémák jelentkeztek,de minden jel arra utal, hogy komolyabb probléma nélkül átvészeli. Azért délután, amikor visszajött még beerőszakoskodtuk magunkat holnapra dr.Sebő Ottóhoz egy vizsgálatra. Kedden egyébként is mentünk volna hozzájuk.
Kedd
Ma Alexa önkéntesünk volt egész nap a segítségünkre. Ott segített nekünk, ahol csak tudott. Még reggel senki sem tudta, hogy pokoli nap elé nézünk.
Délelőtt megérkezett gondozásunkba Jack, az angol bulldog, akinek jelenlegi gazdái nem tudtak megfelelő új gazdit találni neki. Jack egy ivartalanított, oltott, lakásban tartott, szobatiszta kutyus. Csakhogy egy tank, aki nem néz hová lép, vagy mit tesz, módfelett akaratos, és nem túl figyelmes. Baba is született, akitől elvette az elemózsiáját. Ráadásul az egyik szomszéd lakó építkezik, ami nagy zajjal jár, amit Jack állítólag nehezen visel, ezért kellett elhagynia otthonát. Külön érdekes, hogy a menhelyi hangzavarhoz ugyan mit fog szólni...
Ahogy említettem, ma Wolf kutyánk dr. Sebő Ottó rendelőjébe utazott, keresztszalag műtéte volt. A műtét jól sikerült, de sajnos Wolfnak gallért kell viselnie, és szigorú mozgáskorlátozásra kell fogni úgy három hétig. A baj csak az, hogy Wolf nem kis méretű kutya, az ő testméretével, gallérral egy szűk pihenőboxban nem lesz egy álom...
Amíg Wolf a műtőben volt, addig megvizsgálták Csézit, akinél biztosra vettük, hogy gyengélkedése átmeneti. Közben mi a menhelyen tettük a dolgunkat, épp a kiskutyákat mentünk féreghajtózni, amikor csörgött a telefonom. A kollégám keresett, akkor már éreztem, hogy baj van. A vonalban nem is ő, hanem Csézi orvosa volt, aki néhány műszeres vizsgálat után ugyan finoman, de az arcomba vágta a valóságot.
Csézinek sajnos végzetes problémái vannak. Óriási lépdaganata van, ami nyomja a belső szerveit. Műthető, igen, de valószínűleg még nem látható áttétekkel van tele. Ha eltávolítják a lépét, és esetleg túléli, akkor hosszú, nehéz felépülés várna rá. Talán "nyerne" pár szenvedéssel teli hónapot, ha felébredne. Mindannyian emlékszünk még Lompira, neki pici lépdaganata volt, de mégis feladta, és a "gyógyulása" hosszú hónapokat vett igénybe. Küzdöttünk,de a végén megbántuk, hogy nem engedtük el hamarabb.
Mi azok közé az állatvédők közé tartozunk, akik többre becsülnek egy méltóságos halált, ha már nekik megadatott. Kérjük, hogy ezt is tartsák tiszteletben! Állandó állatorvosi kontroll, hatalmas műtéti hegek, fájdalom, leépülés, emellett állandóan citálni őt orvoshoz, hogy pár hetet, hónapot nyerjen... Nem, nem vállaltuk be!
És nem azért, mert pénz, idő, és energia. Hanem miatta nem. Mi nem szeretnénk posztot készíteni a leépüléséről, a kínjairól, és nem akarjuk felesleges tortúrának kitenni, mert fájdalmai vannak, és szeretjük. És tudjuk jól, mert megmondták, hogy nincs vissza.
Csézi 2012 márciusában költözött a menhelyre. Ma már ő volt az egyetlen kutya, aki hamarabb jött a menhelyre, mint ahogy én itt dolgozni kezdtem. Azzal, hogy elengedtem, elvágtam az utolsó szálat ami a régi időkhöz kapcsolt. Már nincs a menhelyen egyetlen kutya sem a régiek közül. Rengeteg kutyust örökbefogadtak, sokakat elveszítettünk, hiszen öregek voltak. Valami Csézi halálával végleg megváltozott bennem. Vele elment minden, amiért én kezdtem, a régi szerelem...
A régi menhely varázsa, a régi kutyáink, minden. Régen stabilan magas létszám, összeszokott kutyák, kevés örökbefogadás, kiszámítható állandóság volt. Régi rossz kennelek, csúnya kerítés, de mégis borzasztó családias volt. Imádtam kijárni.
Aztán dolgozni kezdtem, és egy idő után megváltozott minden. Ma már a legtöbb helyen szép kerítés, viszonylag modern kennelek várják a látogatókat, akik sokkal többen vannak, mint tizen évvel ezelőtt. Partnerszervezeteink lettek, akik rengeteg segítenek gazdikeresésben, esetleg fejlesztésben.Ahogy felgyorsult a világ, felgyorsult a menhelyi élet, aminek rengeteg előnye van. A kutyák sokkal gyorsabban gazdit találnak, így van lehetőség állandó létszámmal dolgozni, de mégsincs zsúfoltság. A kutyák ne ragadnak a menhelyen, hanem gyorsan gazdit találnak, a helyükre pedig új, mentésre váró kutyák érkeznek. Így többet tudunk segíteni, a menhely élénk, ugyanakkor pezsgő. De nincs egy perc megállásunk sem.
Az előkészítő az egyetlen hely, ahová egy kicsit el lehet rejtőzni a valóság elől. Ott a legidősebb, legrégebbi lakók vannak. Ott minden nyugodt, a régi családias légkör lengi be a kis udvarocskát a fűthető szobával. Régi kályha, rossz kerítések, a legöregebb kutyáink, olyanok, mint Csézi, akiknek a menhely az igazi otthonuk. Viselkedés problémával érkeztek, ezért bent ragadtak, de összeszoktunk mindannyian az évek alatt. Mára már maximum a legjobb helyért harcolnak a kályha mellett. Itt picit megáll az idő, itt minden picit más. De azzal,hogy meghalt Csézi, hiába volt apró kutyus, mintha száz hely lenne szabad ebben az aprócska térben. Kevesen maradtak már csak itt... Pajti, Mufi... ők is nagyon régen érkeztek, de mégis Csézi volt a rangidős. Néha beesik egy-egy új, öreg kutyus ide, de ha kedves, akkor bizony gyorsan gazdisodik.
Sokan talán kérdezhetik, okkal, hogy miért kellett ilyen hirtelen elengedni, ha úgy láttuk, hogy az állapota jobb, mint tegnap. Mert ez egy átmeneti állapot, ami tarthat estig,vagy másnap délutánig, talán egy hétig, vagy a hétvégéig. Fájdalmai vannak, ami egyik pillanatról a másikba átcsaphat haldoklássá. A hatalmasra növő lép feszül, és bármikor kirepedhet. Ha kireped, akkor elvérzik néhány óra alatt, úgy, hogy a kínok kínját éli át. Mi nem ilyen sorsot szántunk neki. Szerettük volna a menhelyen elengedni családias légkörben, a gondozókkal összegyűlve, de ez most nem így alakult. Az ő érdeke felülírta azt, amit mi szerettünk volna. Hát, ennyi egy élet!
Szerda
Ilyenkor annyira utálom leírni, de sajnos a menhelyi élet egy pillanatra nem áll meg. A vonal végén nem tudják, hogy nekünk milyen problémáink vannak, ömlenek a segítségkérések, mindenkinek a saját gondja a legégetőbb.
Ma két új kutya került a gondozásunkba, miközben még ivartalanításra is készülődnünk kellett.
Kezdjük az elején! Wolf nem bírja a bezártságot. Őrjöng, szétszedte a takaróját, felborította a vizet, leszedte,széttörte a gallért. Amíg kitakarítottunk nála, kiengedtük a betegszobába, persze akkor érkeztek, nincs mese, ki kell menni.Mire visszaértünk, Wolf már leamortizált mindent, borított, tépett, ki kellett rámolni a betegszobát, őt pedig ki kellett rakni egy kisebb kennelbe, mert láthatóan csak kárt fog tenni magában ha visszarakjuk. Nem kötözhetjük le.
Közben Mukit is el kellett helyeznünk, akit korábban Zákányszéken találtak, és keresték az eredeti gazdit, aki nem jelentkezett érte. Utána a befogadók próbálkoztak gazdikereséssel,de sajnos ez sem sikerült,így Muki ma beköltözött a menhelyre, és az oltási program után nálunk i szerencsét próbál a
gazdikereséssel.
Üllésről pedig egy fiatal szuka kutyus érkezett, aki ráadásul még chipes is, de amikor értesítették a gazdáját, azt mondta, hogy évekkel korábban odaadta valakinek,de nem tudja kinek. Na, ez aztán kényelmes megoldás! Még ha így is van, felháborító a tény, hogy ha akarom a tulajdonom, ha nem akarom, akkor pedig elég lesz felemelni a kezem, hogy kérem szépen én odaadtam valakinek, valamikor, minden papír nélkül....
Közben dr.Tímár Endre rendelőjében jártunk ivartalanításon Kalival, Gombóccal, Tücsökkel, Hotdoggal és Nokival. oki sajnos szívféreg pozitív lett, és hozta is a formáját: ütött, rúgott, karmolt, harapott, hisztizett, majdnem szétszedte a szállítóboxot, mert Ő tacskósága úgy ítélte meg, hogy másfajta bánásmódot érdemel, mint a többiek.
Eközben a menhelyen ellátó állatorvosunk, dr. Farkas Attilával a kutyákat vakcináztuk.
Csütörtök
Anagy káoszos hét közepén még útlevelet és traces bizonyítványt is kellett intéznünk, bár ezek örömteli dolgok, még akkor is, ha sok munkával járnak. Lipton és Lencsi gazdája ugyanis nem szeretett volna többet várni a kiválasztott kiskutyáira, autóba ült, és Németországból idáig utazott értük. Ha ma éjszaka még nem is, holnap mikor hazaérnek már egy igazi otthonban hajthatják nyugovóra a kis buksijukat.
Péntek
Ma ismét gyarapodott a menhelyi gazdikeresők létszáma, bár nem most lesznek ők valódi gazdikeresők, hiszen oltásokat kell pótolni, ivartalanítani, szűrni.
Pepe és Picike gazdától került a menhelyre. Ők elköltöznek, a kutyáknak pedig megoldást kerestek. Mindkét kutyus oltása lejárt. Kutyataxival utaztak,és szegények teljesen be voltak pánikolva, mert autóban, boxban soha nem utaztak, ráadásul az udvart sem hagyták el eddigi életük során.
A gazdi elmondása alapján Pepe a kedvesebb, barátkozósabb. Ennek ellenére ő volt az aki vicsorgott, támadott, kapkodott.A jóval félősebb Picike már pár kedves szó után jött oda ismerkedni, és csóvált is....
A másik kennelbe egy kutyacsalád költözött, Nusi, az anya, és pár hetes kölykei. Ők Kübekházáról érkeztek. Nusi nagyon védi a kölykeit, ráadásul extra félős, de szerencsére eddigi pártfogóit nagyon megszerette. Hozzáteszem a hölgy sokkal több információt tudott elmondani róla, mint néhány gazda a saját kutyájáról.
Következzen hát Nusi története: Ő Kübekházán kóborolt,és a fenn említett hölgy megsajnálta, etetni kezdte. Magához is vette volna, de saját kutyái nem tűrték, így a mellettük lévő szomszédos telken csináltak neki helyet, és gondoskodtak róla. Nusi ezt úgy hálálta meg, hogy védte a területet és őket, így tarthatatlanná vált a helyzet, az ott élők haragudtak a kutyára. Közben Nusinak kölykei születtek, amitől az agressziója csak tovább nőtt. Megoldás kellett, mert a hölgy féltette a kutyák életét. Így került hát a kutyacsalád a menhelyre. Eddigi pártfogóit, és Nusit is nagyon megviselte az elválás, de sajnos ez volt az egyetlen módja annak, hogy biztonságban legyenek.
Szombat és Vasárnap
A nyugodt hétvégi kutyasétáltatást Lapi balesete zavarta meg, akinek a hímvesszője kiszorult, és bárhogy próbálkoztunk, nem tudtuk visszatenni. Szerencsére dr. Farkas Attila megvárt minket a rendelőjébe, ahová Tomi önkéntesünk szállította Lapit. Hát, olyannyira kiszorult a nagyfiú micsodája,hogy az orvos sem tudta csak úgy visszarakni, bizony be kellett bódítani. Így Lapi lemaradt a menhelyi sétáról, helyette az állatorvosnál aludt, aztán pedig szegény a betegszobában ücsörgött egymaga...
Noha hétvégére vártunk újabb beköltöző kutyusokat a menhelyre, a gazdáik nem hozták őket. Ebben az a szomorú, hogy nem is telefonáltak. Mi pedig az ő helyükre nyugodtan hívhattunk volna be más kutyákat, akik gazdáik szintén arra várnak, hogy egykori kedvencük bekerülhessen. Szomorú, hogy a segítségnyújtást ennyire nem becsülik!
Köszönjük a 166 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel!
Linda
Hozzászólások