Fél évvel ezelőtt egy szemtelenül fiatal, optimista, pályakezdő tanár jelentkezett hozzánk állatgondozónak, mert a szakmájában még nem talált munkát, és hasznosan szerette volna tölteni az idejét. Én minden erőmmel próbáltam őt lebeszélni, hiszen Hódmezővásárhelyről átjárni korán reggel embert próbáló feladat, másnak is beletört a bicskája, de ez a fiatalember elég makacs volt. Annyit mondott, hogy ő azért megpróbálná...
Másnap legnagyobb meglepetésemre a megbeszélt időben a menhelyen volt, és el is kezdte a próbanapját. Élcelődtünk is rajta mi "öregek", hiszen úgysem bírja majd, meg nagyon korán lesz ez a tanár úrnak, pesti fiú egyébként is, látott már valaha lapátot?! Aztán hirtelen készen volt a munkával, mi meg ott álltunk ledöbbenve, úgyhogy tettem még egy próbát, hogy lebeszéljem erről a kamikaze ötletről, de kötötte az ebet a karóhoz, jönni akar, szereti a kutyákat. Előre szólt, hogy szeretne egy jó iskolában tanítani, így lehet, hogy csak fél évig marad. Mi meg persze gondoltuk, hogy lehet addig se, mert negyedik napján felkelni sem tud. De Máté felkelt, jött, és pár hét leforgása alatt a csapat oszlopos tagja lett. Értette a viccet, és benne volt mindenben, miközben a munkáját is maximális odaadással végezte. Minden értelemben közénk tartozott, megszerettük mi is, és a kutyák is. Mi több, volt olyan kutya, aki valósággal beleszeretett Mátéba, és mindenhová menni akart utána. Nem is tudom miben rejlett a varázsa... Talán abban, hogy mindenkit elfogadott olyannak, amilyen, és mindenkiben meglátta a szépet, legyen az kutya, vagy ember.
Ahogy teltek a hónapok, egyre inkább azt éreztük, hogy megtaláltuk, akit kerestünk, és bizakodtunk, hogy talán mégsem hagy itt minket, pedig egy nagyon kecsegtető állásajánlatot kapott. Vívódott, tudom, de az iskola mellett döntött, hiszen ezért tanult. Szíven döfött mindenkit, hogy elmegy, és nem hagytunk ki egyetlen napot sem, hogy marasztaljuk.
A héten vasárnap dolgozott utoljára, mint menhelyi állatgondozó. Szívből remélem - és ezt mindenki nevében mondhatom -, hogy megtalálja a boldogságát, de közben minket sem felejt el, és önkéntesként továbbra is számíthatunk rá.
Személyre szabott kézműves bögrével búcsúzott el, és mi is készültünk egy apró meglepetéssel. Nem csoda, hogy sokunknál eltörött a mécses. Megemlékeztünk a legszebb pillanatokról, aztán egyszer elfogytak a szavak. Mindenki csendben ült, nem szóltunk semmit. Csodaszép fél év volt, és utódjának nagyon magasra tette a lécet. Megható volt, hogy mennyire összetartó a csapatunk, amit talán azzal az elejtett mondattal tudok a legjobban szemléltetni, amit az önkéntesünk, Alexa mondott: kicsit olyan volt a hangulat, mintha temetés lenne, pedig nem halt meg senki. De azt hiszem egy kicsit meghaltunk mindannyian...
Hétfő
Nagy izgalmakkal vártuk a napot, ugyanis közkívánatra ismét elkezdtük habilitációs kutyakiképzőnkkel, Marcsival a kutyák viselkedését tanulmányozni. Rendszeres támogatónk pedig labdákat küldött ki a kutyáknak, de pénzbeni adománnyal is támogatta menhelyünket. Hálásan köszönjük!
Obi és Olivér gazdijelöltekkel tért haza az Árkádos hétből, ma pedig Obit haza is vitte a gazdi.
Kedd
Pazarul indult ez a hetünk. Tegnap Obi, ma pedig Boghy gazdisodott. Boghyért Akasztóról jött a családja.
Dr. Sebő Ottó rendelőjébe készülődtünk öt kutyával. Hercegnő pár napja étvágytalan, rossz kedvű, túl nyugodt, ezért kértük a kivizsgálását, Tündér és Piszpisz köldöksérv műtétre megy, Pici ivartalanításra, Dzsenit pedig rossz általános állapota miatt. Habár bélgyulladása rendeződött, a kedve még mindig nem jó. Ropognak a csontjai, láthatóan fájdalmai vannak, az emlőjén hatalmas csomót találtunk. Állatorvosunk az emlőjén lévő cisztát el is távolította, az antibiotikum kúra után pedig gyógyszereket kell szednie, hiszen súlyos fokú diszpláziája van.
Délután Vileda végletekig elhanyagolt bundáját raktuk rendbe. A szőrvágó gép szabályosan pattogott elgyötört csontjain, de a legnagyobb békességben tűrt mindent, amit tettünk. A sokat megélt gondozók is döbbenten álltak a soványsága, elhanyagoltsága előtt. Bolhaürülékkel tömött bundája úgy nézett ki, mintha egy vödör mákkal öntöttük volna le.
Szerda
Az etető és tárolóládákra már ráfért egy alapos tisztítás, zsírtalanítás. Hiába öblítjük át minden nap őket, a homok és a zsír valósággal tapad a felületekre, de sajnos alapos forró vizes, zsírtalanítós ládamosásra nincs minden nap lehetőségünk, idő és gondozó hiányában.
Csütörtök
Szinte minden héten biciklivel érkezik hozzánk egy kedves környékbeli hölgy, aki azért jön, hogy hozzájáruljon a kutyák élelmezéséhez. Ezúttal száraztápot és szalámit kaptak a kutyák.
A szokásos állatorvosi vizit alkalmával 5 veszettség elleni vakcina, 5 kombinált és 1 mikrochip került kiosztásra.
A kedden megműtött Dzsenit szabályosan kicserélték. Reggel boldogan pattogva fogadott minket, mintha az emlőműtétjével a fájdalmát is száműzték volna. Fantasztikus volt végre a boldog Dzsenit látni.
Péntek
Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy létszámhiánnyal küzdünk a menhelyen. Ha ez még nem volna elég, egyik gondozónk megbetegedett, így annak a kevés embernek kellett boldogulnia, aki hadra fogható. Én a betegségem, és egyéb teendőim miatt más jellegű munkára kényszerültem, de ma újra olyan volt minden, mint régen. Takarítottam. Másoknak ez nem nagy öröm, de én úsztam a boldogságba, egyrészt mert olyan állapotban vagyok, hogy képes vagyok rá, másrészt pedig teljesen más érzés, ha takarítószerszámmal a kezemben nyalnak körbe a kutyák. Elkapott a régi életérzés... Fantasztikus volt.
Szombat
Lelkes sétáltatós önkénteseink, Csilla és Tünde érkezését már messziről lehet hallani, mert a kutyák külön köszöntik őket. Ők a legnépszerűbb önkénteseink.
Bundi, a problémás komondorunk már nagyon jól kezelhető, így ma őt is sétára vittük. Ez volt az első sétája a menhelyen. Gyorsan elfáradt, de remekül érezte magát, és mi sem tudtunk betelni a látványos javulásával.
Egy menhelyi érdeklődő kapva kapott a menhelyi sétán, és kiválasztott kutyájával, valamint önkénteseinkkel tett egy kört. Vele tartott egy tíz éves gyerek, aki szintén szeretett volna aktívan részt venni a sétában. Önkénteseink Milát bízták rá, és megdöbbenve látták, hogy Mila tökéletesen tisztában volt vele, hogy egy kicsi gyerek fogja a pórázt. Óvatosan, nem húzva, állandóan kommunikált sétáltatójával. Önkénteseink dermedten figyelték, hogy mire képes egy menhelyi kutya, akit ráadásul azért hoztak vissza, mert nem bírtak vele.
Egy újabb örömteli örökbefogadás történt, Hádész kutyánkat ma hódmezővásárhelyi családja hazavitte. Testvérét, Hermészt is ők szerették volna magukhoz venni, de ő korábban elhalálozott. Ma már azt is tudjuk, hogy a halálának oka egy artéria elpattanása volt, ami ugyan ritkán, de minden előzmény nélkül megtörténhet.
Külön köszönet másik állandó önkéntesünknek, Alexának, aki ma is az állatgondozásból vette ki a részét, valamint féreghajtózott.
Vasárnap
Alexa a mai napot is önkénteskedésre szánta, valamint fotósunk, Tomi is megérkezett, és most is fantasztikus képeket készített. A mai nap sírósra, érzelgősre sikerült, hiszen menhelyi dolgozónk, Máté ma utoljára dolgozott nálunk. Sok sikert kívánunk, és várunk vissza önkéntesként! Köszönjük, hogy megismerhettünk!
Köszönjük a 161 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások