Vannak olyan élethelyzetek a menhelyen, amikor komolyan nem találunk szavakat arra, ahogy az emberek viselkednek. Hogy csak a nem is olyan régen visszakerült Hektort említsem, akinek gazdájának állt feljebb, hogy nem virágcsokorral köszöntöttük, mikor arrogánsan közölte, hogy "hoztam a kutyát, mert elköltözök". Arról már nem is beszélnék, hogy a gondos gazdi szívférgesen hozta vissza azt a kutyát, aki negatívként távozott a menhelyről.
Igyekszünk türelmesen, illedelmesen beszélni a látogatókkal, de sajnos gyakran előfordul, hogy a látogatók egész egyszerűen átnéznek rajtunk. Holott mi vagyunk azok, akik egész nap a kutyákkal vagyunk, ismerjük őket, tehát hasznos tanácsokat tudnánk adni, hogy kinek milyen típusú kutyát ajánlunk. Igen ám, csakhogy az emberek nem értik, hogy az örökbefogadás nem egyenlő egy hétvégi hirtelen jött ötlettel, és amikor nem tudunk jó szívvel kutyát ajánlani valakinek, akkor ezt meg is indokoljuk, de ez nem elég!
Mind kutyás, mind cicás látogatóknál előfordult már, hogy nem értették meg, nem fogadták el a nemleges, elutasító választ a részünkről, és felháborodva közlik, hogy azért jöttek, hogy megmentsék őket innen. Ilyenkor eszembe jutnak azok a kutyák, akik csapzottan, csont és bőr élőhalottként jöttek hozzánk, akikben az életet a hemzsegő bolhák képviselték. Azok a kutyák, akik ma már boldogan csóválva várnak minket, parazitamentesen, jóllakottan, hálásan, ahogy Vileda, aki hetekkel ezelőtt még egy roncs volt. Valóban tőlünk kellene megmenteni őket?!
De valahogy a legbántóbb mégsem az, amikor felháborodottan otthagynak, kiabálnak velünk, vagy épp megfenyegetnek, hogy kirúgatnak, vagy épp nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetnek minket (az utóbbi éppen egy kiskorú gyermek volt!), hanem valami más.
Amikor a nemleges válasz után egyszerűen tovább nézelődnek az emberek a kutyák között, mint a piacon. Amikor meg sem hallják, hogy a beszélgetés alapján nem tudunk számukra kutyát biztosítani, és ők mégis mennek szépen a menhelyen tovább, mutogatnak a kutyákra, és beszélgetnek, miközben a gondozót egyszerűen kizárják a beszélgetésből, és mintegy láthatatlan emberként vagyunk tovább jelen, mert nem hajlandók kommunikálni. Ilyenkor pedig megy az időnk, kullogunk az emberek után, miközben tengernyi dolog vár minket. Mégis várunk, és bízunk benne, hogy talán szóba állnak velünk, talán megértik, amit mondani próbálunk. Hogy a házba beengedni a kutyát az nem ördögtől való, hogy a lakásban tartani kutyát, nem állatkínzás, hogy attól, mert mi másképp látjuk a világot, még nem vagyunk őrültek. De talán ezt kár is mondani, hiszen teljesen mindegy, hogy mit mondunk. Ezek az emberek fogvégről még odabökik, hogy náluk biztosan jobb helye lenne a kutyának, mint a menhelyen, és lesajnálóan végignéz a kutyáink átmeneti vagy végleges otthonán. Hiszen ők csak segíteni akartak, csak "venni" akartak egy kutyát, amelyik őrzi a házat, de nem ugat feleslegesen. Vagy "venni" akartak egy macskát, aki fogja az egeret. Vagy egy foxit, aki fogja a pockot, vagy csak egy "korcsot", mert az előző "megdöglött" ki tudja miben. Hiszen mindig volt kutyájuk, eddig ki tudja már hány, mert párat már elütött az autó is, a szomszéd is mérgezett már meg, volt aki elszökött, és nem találták, de olyan is akadt, amelyiket oda kellett adni valakinek, mert megkötötték, és megharapta az unokát. Van tehát kutyás tapasztalat, nekik aztán nem kell magyarázni semmit. "De ha nem kell a segítség, akkor szereznek máshonnan."
Aztán kicsit dühöngve, fortyogva újra a munkába vetjük magunkat, ahol néha végiggondoljuk, ha ilyen egy jó gazdi, akkor milyen lehetett a Viledáé?! Kicsit belekeseredünk, aztán hirtelen jön egy család, aki mindent feledtet. Egy család, akinek az életéből már csak egy kutya hiányzik, akinek megadhatnak mindent, nagy sétát, nyaralást, játékot, puha ágyat a nappaliban. Akivel szemben nincsenek különösebb elvárásaik, akit nem akarnak megváltoztatni, akit elfogadnak olyannak, amilyen. Aki ott élhet mellettük, de velük együtt! És ilyenkor új erőre kapunk.
Hétfő
Dzseni az első oltása után már ki is került a karanténból, de bevallom, jó okkal engedtük ki ennyire hamar. A törvény ugyan 2 hét karanténidőt ír elő, ezt minden esetben be is tartjuk, de sokszor két hétnél jóval több időt kénytelenek a kutyák a karanténban tölteni. Ennek oka a helyhiány, hiszen nem mindig van lehetőségünk azonnal helyet biztosítani a többi kutya között. Dzseni azonban súlyos diszpláziában szenved, így szüksége van a puha talajra. A nagyudvarba került, hasonló korú és problémájú társai közé. Az ivartalanítása később fog következni, most a daganateltávolítás után az első dolga, hogy végre kicsit hízzon, ugyanis roppant leromlott állapotba került hozzánk. Egyelőre nagyon tartózkodó azonnal barátkozó társaival, de nagyon tetszik neki az udvar légköre. Végre igazán boldognak, elégedettnek láthatjuk.
Kedd
Az Árkádos rendezvényről visszatérő Obi és Olivér egy hetes kirándulása nem volt eredménytelen: Obit múlt héten vitte haza a családja, akik korábban kiválasztották, most pedig Olivér is révbe ért. Családja a nyaralásból ért haza, még a csomagok is a kocsiban voltak, de nem bírták tovább Oli nélkül.
A "Zs" kölykök ivartalanítása elkezdődött. Dr. Sebő Ottó rendelőjében járt Zsebi és Zsepi, akik nagyon jól viselték a műtétet. Velük tartott Cecília is, akinek az ivartalanítás mellett emlődaganatát is el kellett távolítani. A szívféregtesztek is lettek végezve, szerencsére mindenki negatív lett.
Szerda
A reggeli ellenőrzés alkalmával észrevettük, hogy a tegnap emlődaganattal műtött Cecília nem érzi jól magát. Orvosi javaslatra gyógyszereket kapott, erős fájdalmai vannak. Nem evett, egész nap csak feküdt.
Sándorfalváról pedig megérkezett a két fiatal, bejelentett kutyus, Lola és Paula. Ők azzal töltötték a napot, hogy feltérképezték az új lakóhelyüket.
Csütörtök
Menhelyünk állatorvosa, dr. Farkas Attila megérkezett a szokásos heti vizitre. Nem volt éppen laza napunk: 14 veszettségi-kombinált oltás mellett 13 kombinált oltást, 2 veszettség elleni oltást, 10 mikrochipet osztottunk ki a soron következő kutyák között.
Cecília a tegnaphoz képest szerencsére sokat javult, fájdalmai enyhültek, ennek ellenére néhány napig még biztosan nagyon sok figyelemre és törődésre lesz szüksége.
Péntek
Munkatársam, Robi a fél délelőttjét pakolással töltötte, hiszen a hűtőket töltötte fel főznivaló finomságokkal a hétvégére. Persze ez nem igazán érintette, és érdekelte a menhelyi kutyákat, akik élvezték a közelgő hétvégét, a nyarat. Játékkal, fürdéssel, kergetőzéssel töltötték az időt.
Szombat és Vasárnap
Állandó önkénteseink, Csilla és Tünde ezúttal nem egyedül érkeztek. Megannyi új önkéntest magukkal vonzottak, így lehetőség volt a menhelyi kutyák többségének egy sétára. Hálás köszönet minden résztvevőnek!
Munkatársnőm, Icu a hétvégén szinte szusszanásnyit nem tudott pihenni annyi látogató érkezett hozzánk. Vasárnap pedig támogatóink érkeztek hozzánk. Magánadományozónk, Femke két hatalmas, extrán szigetelt kutyaházzal ajándékozott meg minket, és temérdek pléddel, valamint a segítségével jutott el hozzánk egy hatalmas mennyiségű kölyöktáp is, amit külföldi partnerszervezetünknek a Tierheimleben in Not-nak köszönhetünk!
Köszönjük a 161 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Hozzászólások