A heti beszámolómat egy hétvégén készített fotóval nyitnám, ami sokat elmond arról, hogy mit jelent csapatban dolgozni. Sokáig gondolkodtam, mi is lenne a megfelelő kép, de azt hiszem, ennél beszédesebbet nem találhattam volna: Önkéntesünk, Alexa egyik dolgozónkkal, Icuval Barátot és Kalandort simogatja. Barát hosszú ideig agresszióval reagált mindenre: ha beléptünk a területére, ha el akartuk venni az edényét, ha hozzá akartunk érni. Minden más élőlényt az ellenségének tekintett, legyen az ember, vagy kutya. Ma örömmel fogadja a hozzá belépő embereket, csóvál, bújik, miközben elfogadta, hogy társas lényként jobb neki, ha helyét más kutyával is megosztja. Ezekért a pillanatokért dolgozunk, és örülök, hogy végre ezt az olvasókkal is megoszthatom. Amikor a képet készítettem, még nem tudtam, hogy mi lesz a bevezetőm témája. Az élet hozta így.
Nap mint nap hallhatjuk, hogy nem vagyunk jó emberek: megélhetési állatvédők vagyunk, más ingyen csinálja azt, amit mi bérért. Gyakran kering rólunk olyan pletyka, hogy luxusautókkal járunk, olyan összegeket keresünk, hogy a képviselőknek is becsületére válna.
Aztán a következő pillanatban nem a dolgozókat, hanem a Tappancsot, mint munkáltatót szidják: éhbérért dolgoztatják az embereket, kicsavarják a gondozókat, mint a citromot, aztán eldobják. Jönnek a hozzászólások az állásajánlatoknál, hogy ennyi pénzért fel sem kelnének, vagy hogy hogy van az, hogy állandóan dolgozót keresünk.
Évek óta szeretnénk egy összetartó, stabil, erős csapatot építeni, de valahogy eddig az élet úgy hozta, hogy mire egy csapat összeszokott, addigra valaki elment. Volt aki nem értett egyet velünk, szíve joga, így elment. De olyan is volt, akit vérző szívvel engedtünk el, hiszen csapatunk része volt, mint a korábbi blogomban leírtam, Máté, aki a szakmájában talált állást. Aki közénk tartozik, ahogy ő is, az marad! Mint önkéntes, mint segítő. Vagy Csilla, aki a közfoglalkoztatotti állásából a szakmájában tudott elhelyezkedni, és az anyagiak miatt nem tudott nemet mondani az ajánlatra, de azóta is hétről-hétre visszajár önkénteskedni a menhelyre. Most is van olyan gondozónk, aki talán egy, vagy csak fél évig marad, hiszen karriert akar, vagy épp más városba költözik. Most csak az számít, hogy szeresse az állatokat, nem az, hogy meddig fog velünk dolgozni. Éppen ezért keresünk folyamatosan dolgozókat, és nem azért, mert mindenkit csak pár hónapig tartunk.
Valójában nem járunk luxusutazásokra sem, nincsenek vadonatúj autóink, csak egyszerű, hétköznapi emberek vagyunk villanyszámlával, rezsivel, és álmokkal, amiket szeretnénk valóra váltani. Nincsenek szuper képességeink, tehát attól, mert állatvédők vagyunk, nem fognak az elvadult kóbor kutyák beugrani az autónkba pusztán azért, mert ez a szakmánk. Mint dolgozó, úgy érzem meg vagyok becsülve, habár a fizetésem elmarad az imént említett képviselői példától, azért mégsem éhbérért dolgozom. Habár, ki tudja, kinek mi az éhbér...
Úgyhogy azoknak a nagyon jól kereső embertársaimnak üzenem, akik szerint éhbérért dolgozunk, hogy lehet, hogy az ő igényeikhez mérten ez valóban éhbér, de a világra kérem őket, hogy maradjanak akkor a jól fizető állásuknál, és hagyják figyelmen kívül a számukra megalázó hirdetésünket. A munkatársakkal közösen megfogalmaztunk egy kis leírást, hogy milyen számunkra egy ideális csapattag, alatta a tényleges álláshirdetésünkkel. Ezúton köszönjük mindenkinek aki megértette az üzenetünket, aki jelentkezett, és nem felháborodva, hörögve kérte számon az alapítványtól, hogy mit kérnének a dolgozók. A dolgozók, azaz mi, akik egy hozzánk hasonló, kicsit őrült embert keresünk magunk közé. Akinek szívügye az állatok élete, aki nem ijed meg a fizikai munkától, és tisztában van azzal, hogy mit jelent a hivatás szó. Mert aki ezt nem érti, az nem fogja érteni, hogy miről szól a hirdetés.
Hétfő
Támogatónk, állandó segítőnk, Marlou nemcsak a tegnapi, hanem a mai napját is a menhelyi kutyákra szánta. Miközben fényképeztük a gazdikereső kutyákat, észrevettük, hogy Argos, az ételallergiával küzdő shar-pei egyik oldala vörös. Amikor közelebb mentünk, hogy megnézzük, akkor láttuk, hogy vélhetően megvakarta az oldalát, ettől nagyon csúnyán begyulladt. Egyelőre fertőtlenítettük a sebet, és időpontot egyeztettünk egy vizsgálatra is.
Kedd
Argos oldala a tegnapi kezelések hatására sokat javult, de többször megfigyeltük nap közben, hogy intenzíven vakarózik, valamint a szemei is kezdenek begyulladni. Argos egyébként társával, Bubuval együtt speciális, allergiás kutyáknak való tápot eszik, de nemcsak ők ketten, hanem összesen 4 közepes, vagy nagytestű kutya van nálunk külön étrenden. Nekik szigorúan marha és sertéshúsból készült ételek adhatóak, vagy külön a számukra kifejlesztett táp, ami a normál táp árának a többszöröse. Egy zsák táp alsó hangon is 13.000-15.000 Ft körül mozog, persze határ a csillagos ég! Egy zsák pedig nagyjából másfél hétig elég, de csak akkor, ha közben nem jön újabb kutya, akinek mások az igényei.
Szerda
Dr. Sebő Ottó rendelőjébe indult az autónk, vizsgálatra vagy ivartalanításra utaztak a kutyáink. Zsálya, Zserbó, Bogár és Frici túlestek az ivartalanításon, valamint a szívféregteszten is. Bogár tesztje volt egyedül pozitív. Hercegnő kontrollra utazott, az antibiotikum kúra teljesen helyrehozta, újra a régi!
Argost pedig vizsgálatra küldtük, s ahogy az lenni szokott, egy kis ekcémás felülfertőződés okozta a tünetet. Injekciót kapott, napok kérdése és enyhül a viszketése. Allergiás kutyáknál igen gyakori, Pedró is többször átélte már ezt. Hogy tünetei még gyorsabban enyhüljenek, 2 hétig gyógyszert is fog szedni.
A menhelyen közben "az oroszok", avagy az "Sz" kölykök első kimenőjüket élvezték az udvaron. Óriási viháncolás, fenomenális játék jellemezte az első szabadban töltött órákat.
Csütörtök
A szokásos állatorvosi vizit ezúttal nem tartogatott oltás szempontjából túl nagy izgalmakat: egy veszettség elleni és öt kombinált oltás mellett az eseményeket Fürge szolgáltatta, aki nagyon "harapós" kedvében volt. Megfenyítette az állatorvosunkat, így pórázra kellett venni, hogy a pár szál foggal rendelkező kisöreg nehogy megszopogassa az orvosunk nadrágját. Ekkor szabadult el a pokol, ugyanis sétafüggő Saidunk meglátta a pórázt, és tört-zúzott, mert ő menni akart a sétára. Mivel nem csillapodott, így egyik gondozónk elvitte egy rövidet kerülni, mielőtt leamortizálja az egész előkészítőt a nagy izgalmában. Sűrűn emlegettük sétáltatós önkénteseinket, akik miatt félve használhatjuk csak néhány helyen a pórázt...
Péntek
Fantasztikus napot zártunk! Ma két kutyánk is gazdisodott, és remélem, hogy mindketten álmaik otthonát találták meg. Bajnok és Dacos is Szegedre kerültek. Noha egy város, két külön család. Bajnok ugyan viszonylag rövid időt töltött nálunk, viszont Dacos sokáig kereste az igazit. Remélem, hogy révbe ér végre, hiszen megérdemli.
Szombat és Vasárnap
Habár a hétvége nyílt nap, most mégis egy zártkörű rendezvényünk aranyozta be a menhelyi életet. A dolgozók, és a legközelebbi önkéntesek jöttek össze, és ünnepeltünk egy picit. A hétvége így fantasztikus, családias hangulatban telt. Ennek persze örültek a menhelyi kutyák is. Gondozónkból lett önkéntesünk, Máté is beállt a kutyasétáltatók körébe, így a hétvége záróképe egy apró momentum a kis csapatunk életéből. Tünde, Csilla és Máté Saidot, Kuvit és Fürgét sétáltatja.
Köszönjük a 159 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások