Néha felháborodott hozzászólások érkeznek a blogomra, mert a beérkező kutyák volt gazdijai, vagy azok rokonai sérelmezik, hogy őszintén leírom a véleményem. Mások telekürtölik a közösségi oldalakat azzal, hogy nem tudtak tanyára, ridegtartásra kutyát elhozni tőlünk, és felháborítónak tartják a hozzáállásunkat.
Mindkét esetben jogos az emberek felháborodása a saját szemszögükből nézve. Nekem is igazam van, mert az én szemszögemből az az igazság, amit én látok. És én csak azt tudom megosztani olvasókkal. Az én véleményem szerint egyik kutya sem való ridegtartásra, arra, hogy más állatoktól óvja a tanyát, akár az élete árán is. Nem tudnék nyugodtan aludni, ha megtenném ezt a mentett kutyáinkkal, akiket egyszer már ki kellett ásni a hó alól. Miért tenném őket ki hasonló veszélynek? Az emberek egy része több száz kilométert utazik, hogy ismerkedhessen a leendő kutyájával, és reményekkel teli levelet ír, hogy egyszer talán őt választjuk gazdinak. Minden kérdésre örömmel felel, és ha a volt kutyájáról kérdezzük, gyakran még el is pityergi magát. Örömmel fogadja az örökbefogadási feltételeket, és egyetért velük, mert ő is tudja sok a rossz sorsú kutya.
Az emberek másik része a menhelyi kutyában azonban az olcsó, ivartalanított, oltott kutya lehetőségét látja. Ha már az előző úgyis "megdöglött", vagy "feldobta a pacskert", akkor miért is ne szerezhetne a még ki nem hűlt helyére egy méltó utódot. Nála lenne a legjobb helyen, és még jót is cselekedne, hiszen megment egyet a sok "szerencsétlen" közül. Ha nem jár sikerrel felháborodik, szitkozódik, vagy telekürtöli az internetet, hogy az állatvédők hogy elbántak vele. Gyakorta hangsúlyozza hogy nála a kutya olyan, mint a gyerek. Ebbe nem is szeretnék mélyebben belegondolni, hiszen az ember a gyerekével is megosztja az otthonát, akkor miért hangsúlyozzák, hogy a kutyának kint a helye. A többszöri kilátogatás ugyancsak szokta borzolni a kedélyeket, ilyenkor csak legyintenek, hogy ne csináljunk úgy, mintha legalábbis gyereket akarnánk örökbeadni. Holott épp az ilyen emberek hangsúlyozzák, hogy náluk a kutya olyan, mint a gyerek...
Végezetül pedig engedjék meg, hogy Kispók történetével zárjam a soraimat, ami egyben önigazolás is. Ő 2006(!) januárjában költözött a menhelyre, vagyis 12 évet élt nálunk. Sohasem akadt gazdája annak ellenére, hogy nagyszerű kutya volt. Jól kijött a társaival, szépen sétált pórázon, és nagyon szerette az embereket. Mégis 12 évet élt a menhelyen (de mégsem ő a legrégebbi lakónk). Sokszor próbálkoztunk gazdikereséssel, rendezvényre is rendszeresen járt, hiszen kiválóan irányítható, szófogadó kutya volt, aki bármilyen nemű, életkorú emberhez őszinte szeretettel fordult. Csendes volt, soha nem ugatott, csillogó, bizakodó tekintetével hívta fel magára a figyelmet. Mostanában kezdett ízületessé válni, ugyanakkor kaptuk a hírt, hogy ha Kispók kijön a cicákkal, akkor egy álom valóra válhat, és gazdihoz kerülhet: egy német család nézte ki magának. Külföldön jó eséllyel találnak gazdira azok a kutyák, akik itt Magyarországon senkinek nem kellettek. Természetesen Kispók nagyon könnyen megtalálta a hangot a cicákkal is, így a héten már utazott is a családjához Németországba, ahonnan rengeteg visszajelzés érkezik. Az első néhány nap nagyon nehéz volt neki, sokat lihegett, ideges volt, de néhány nap alatt a rengeteg törődés hatására elkezdett beilleszkedni. Ő, aki 12 évet élt a menhelyen.
A hétvégén másik két igen idős kutyánk is Németországba költözött. Pemzlinek fiatalon egyszer volt gazdija, de visszakerült hozzánk, és azóta töretlenül várt. Idős Rozinkat pedig olyan rossz állapotban hozták a menhelyre, hogy mi is csodálkoztunk, hogy életben maradt, sőt még a szívférgességet is legyőzte.
Mára mindketten Németországban élnek, ráadásul Rozi egy korábbi kutyánknak, Rominak lett társa. Senkit sem ridegtartásra fogadtak örökbe...
Hétfő
Fogkőeltávolításra utaztak a hétvégén németországi gazdihoz költöző öregek: Kispók, Dodó, Rozi és Pemzli. Kispóknak ráadásul el kellett távolítani egy fogát is, ugyanis az már rossz állapotban volt.
Szívbeteg Csöpinket is újra vizsgálatra küldtük, ugyanis egyre aggasztóbb állapotba került. Ma dr. Farkas Attila vizet távolított el a hasából, mert a vízhajtó sajnos már nem hat neki. Ha a víz újra felgyülemlik, akkor az azt jelenti, hogy a gyógyszerek már nem használnak, felkészítettek arra az eshetőségre is minket, hogy Csöpi talán már nem is lesz jobban.
Kedd
Matyi és Andor készülődött ivartalanításra, és persze szívféregtesztre dr. Sebő Ottó rendelőjébe. A műtét mindenkinek jól sikerült.
Sajnos Csöpi állapota semmit nem javult, így újra orvoshoz küldtük. Állatorvosunk megerősített abban, amitől már tegnap is tartottunk: Csöpin már csak úgy lehet segíteni, ha megóvjuk őt a további szenvedéseitől. Nem volt más lehetőség, mint az eutanázia. Mindig nehéz döntés egy ilyet meghozni, de jól tudjuk, hogy minden más esetben csak Csöpi szenvedését nyújtottuk volna meg.
A pár hete leadott Totót megfigyelésre elkülönítettük, mert rengeteget ivott, valamint láthatóan nincs jó állapotban. Sajnos gyanúnk nem volt alaptalan: egy újabb szívbeteg kutyával bővült a menhelyi gyógyszerezésre szorulók száma. Szívbetegsége mellett azonban vesebetegsége is van, ezért iszik rengeteg folyadékot. Ha nem kerül menhelyre, talán ki sem derültek volna a problémái...
Szerda
Lelkes új önkéntesünk, Orsi segített ma a napi feladatokban, ami nagyon megkönnyítette a dolgunkat.
Ez a nedves, esős idő, és a magas páratartalom egyáltalán nem kedvez a beteg kutyák állapotának. Alig pár napja veszítettük el Csöpit, ma estére pedig a másik szívbetegünk, Duda is elkezdett gyengélkedni. Nagyon reméljük, hogy ez csak átmeneti, az időjárásnak felróható tünet.
Hihetetlen, de Duda és Csöpi sorsa nagyon összefonódik. Menhelyre kerülésük után egy udvarba kerültek, ahol nagyon hamar megtalálták a közös összhangot. Mindketten nagyon szerettek nyáron fürdeni, és közel egy időben derült fényt a szívbetegségükre is. Ez a kép idén nyáron készült a vidámkodó Csöpiékkel, akiknek sorsa eddig kéz a kézben járt.
Csütörtök
Szerencsére reggelre Duda sokkal jobban érezte magát, így hatalmas kő esett le a szívünkről.
Megérkezett a menhelyre dr. Farkas Attila is, aki hat veszettség elleni védőoltást, egy mikrochipét, valamint hat kombinált oltást osztott szét a soron következő kutyáknak.
A mai vizit azonban hosszúra nyúlt, a külföldi kutyákat egy speciális teszttel kellett leszűrni négyfelé betegségre, ami sok időt igényelt. Szerencsére az összes kiutazó kutya tesztje negatív lett.
A mi rekorderünk, Kispók 12 menhelyi lét után ma elindult egy számára teljesen új, gazdis élet felé. Ég veled Kispók, legyen boldog hátralévő életed minden perce! Nagyon megérdemled.
Péntek
Reggel Dudát nagyon rossz állapotban találtuk, így azonnal telefonáltunk dr. Farkas Attilának, hogy amint lehet fogadja őt, hiszen nagyon nehezen vesz levegőt. Már az indulásra készülődtünk, amikor Duda összeesett, és pár pillanattal később már csak halott testét tartottam a kezemben. Potyogtak a könnyeim, hiszen Duda egy jobb sorsra érdemes, végtelenül kedves kutya volt, akinek az élet nem osztott jó lapokat. Kölyökként került a menhelyre, majd örökbefogadták, később pedig költözés miatt visszajutott hozzánk. Fiatal, mindössze hét éves kora ellenére igen súlyos szívbetegséget állapítottak meg nála, de a gyógyszeres kezelésnek hála állapota javulni kezdett. Halálával Csöpi és az ő sorsa végleg összefonódott. Nyugodjatok békében!
A menhelyen gyakorta egy perc megállásunk sincs. Ma hazajutattunk egy balesetesnek vélt, de valójában csak bőrig ázott, kimerült kutyát, akit az algyői útról hozott be egy állatbarát család. Buksi chipes volt, és a hatósági állatorvos engedélyével ki is adhattuk őt a gazdinak, aki azon nyomban rohant is az elveszett blökiért. Buksi hazakerült, mindenki boldog! Bár minden ilyen egyszerű volna!
Kora délután Kispók lakótársait összeköltöztettük más idős kutyákkal, így Totó és Rudi közelebb költözhetett az előkészítőhöz, így könnyebben szemmel tudjuk tartani a beteg kisöreget, és a gyógyszereivel kell sem kell annyit sétálni.
A két idős öregúr majdnem kibújt a bőréből a nagy szabadság miatt. Totó is egészen elfeledkezett a gondjairól.
Ismét köszönettel tartozunk Orsinak, aki a mai napját ismét a menhelyi állatokra áldozta!
Szombat és Vasárnap
A hétvégén Karcsi, Harmadik Bobi, Petra, Panna, Pemzli és Rozi útnak indult, hogy új életet kezdhessenek Németországban, gazdis kutyaként. Az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen Pemzli és Rozi szintén nem most kezdték pályafutásukat a Tappancsnál. Boldog életet kívánunk nektek!
Köszönettel tartozunk kitartó sétáltatós önkénteseinknek, akik ezúttal szárnyaltak, és újabb saját rekordot döntöttek meg: 81 kutyánk sétálhatott 11 önkéntessel. Köszönjük!
Köszönjük a 149 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk s legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások