Szilánk

Adatok
Státusz
Gazdira talált
Befogadás dátuma
Elvihető (előreláthatóan)
Keverék
keverék
Kora
12 éves
Ivar
Leírás

Szilánk és Szeder átalakulást, fejlődését csodás dolog volt látni, tapasztalni a menhelyen. Ennek köszönhető Szedernek már be is jött az élet, azonban Szilánk még várja az igazit. Bújós, ragaszkodó típus, aki nagyon vágyik az emberi közelségre.

Szilánk és Szeder is az emberi felelőtlenség áldozatai. Állatorvosi segítségkérés által kerültek a menhelyre, ugyanis tartási körülményeik nem voltak kutyához méltó. Kezdetben igen tartózkodóak voltak, nem tudtak mit kezdeni új körülményeikkel, de ma már boldogan várják a gondozókat. Van még mit tanulniuk a boldog kutyás létről, de szerencsére már jó úton haladnak.

Küllem, egészségi állapot
Ivartalanított
igen
Szín
zsemleszín
Szőr
rövid
Szívféregteszt
pozitív

Történetem a Tappancsnál

Dátum Állapot Megjegyzés
2018-06-24 Gazdit keres
2019-11-08 Gazdira talált