Keserűen, kicsit megfáradva kezdek neki a bevezetőmnek. Kicsit ugrálok a jelen és múlt között, de azt gondolom, hogy így kaphatnak pontos képet arról, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk néha. Múlt héten érkezett hozzánk Béni Szatymazról, aki egy hófehér szőrmók. Oltás és mikrochip híján a veszettségi megfigyelés után gazdikeresésbe kezdtünk volna, majd folytattuk volna az oltási sorozatot, valamint az ivartalanítást, de nem így történt. Jelentkezett Béni családja, akik haza akarták őt vinni, azonnal. Ez persze nem lehetséges a megfigyelés miatt, így gazdijelöltnek vettem fel őket, de felhívtam a figyelmüket, hogy Béniben nincsen mikrochip, de hamarosan lesz, és jelenleg az alapítványunk gondozásában álló kutyáknak mi keresünk gazdit. Ebben a pillanatban a kapcsolatom a telefonálóval más dimenzióba került, hiszen ellent mondtam neki,és bizonyára ezt nem szokta meg. Később megjelentek a menhelyen is, ahol nyomatékosították örökbefogadási szándékukat, sőt már-már megfenyegettek, hogy ügyvédhez fordulnak, mert tehetősek. Tökéletesen tisztában voltak a törvény adta kiskapukkal, mint ahogy azzal is, hogy mikrochip nem igazol tulajdonjogot, és két tanú, vagy pár fénykép elég ahhoz, hogy mint tulajdonosok igényt tartsanak a kutyára.
Két hét kálvária következett, és engedjék meg, hogy időben előre szaladjak: Március 22-én, szerdán haza is vihették őt, a költségeink meg nem térítésével. Most utolsó alkalommal beszélek erről a történetről, mert rengeteg energiánkat vette el, és nagyon keserű szájízzel adtuk át Bénit a gazdájának, akinek egy év nem volt elég, hogy az oltást és mikrochipet beadassa neki. Ismerték a jogaikat, de elutasították a kötelezettségeiket, és a törvény mégis mellettük áll. Ha Bénit nem adjuk vissza, akkor sem adhatjuk senkinek örökbe, hiszen a gazda nem hajlandó lemondani róla, de a felmerülő költségeket sem fizeti. Így Béni akár hónapokig, évekig a menhelyen lehetett volna, és a patthelyzetből nem tudtunk volna kijönni. Tartjuk a helyét, emelkednek a költségeink, de gazdit nem kereshetünk neki, így úgy döntöttünk, visszaadjuk a gazdájának, hogy segíthessünk más kutyákon, akik az utcán várják a bejutást, minthogy akár évekig pereskedve is, de ugyanide jussunk. Nem a fenyegetőzéstől félünk, hanem a rengeteg, feleslegesen elvesztegetett energiától, időtől, amit a kutyáktól vonunk meg.
A veszettségi megfigyelésre érkező gazdás kutyákat a tulajdonos 2 hét elteltével oltva viheti haza, az örökbefogadási adomány összegét szoktuk elkérni, nem napi tartásdíjat, ami sokkal költségesebb lenne. Béni gazdái ezt sem voltak hajlandóak kifizetni, bizonyára azt gondolták, hogy nekik ez jár. Megjegyzéseket tettek a többi kutya élőhelyére, és kijelentették, hogy miért fizetnének napi tartásdíjat, amikor ez egyáltalán nem kutyapanzió, de az örökbefogadási díjat is soknak tartották, mert a többi menhelyi kutya enni pénzért ivartalanítva, szűrve, plusz oltásokkal vihető, ő miért érné be kevesebbel?
Alapítványunk nonprofit szervezet, adományokból tartjuk fenn magunkat, amit jóérzésű, állatbarát emberek adnak minden évben, hogy a bajba jutott állatokon segíthessünk. A pénzt nem arra kapjuk, hogy ingyen, vagy háromezer forintért oltsuk, chipezzünk felelőtlen, tehetős emberek otthonról megszökött kutyáit, úgy hogy közben csak szitokszavakat és megjegyzéseket kell hogy végighallgassunk, úgy hogy törvény szerint vissza kell adnunk a kutyát. Kérem nézzék el nekem a szokásosnál is indulatosabb blogom, de nem tudtam szó nélkül elmenni a történtek előtt. Béni tehát otthon van, és remélem, hogy neki valóban az az otthon, és jól érzi ott magát. Sajnálom, hogy csak ennyit tudtunk érte tenni. Remélem, hogy már jobban fognak rá vigyázni.
A blogomban több említést nem teszek erről az esetről, csak egy későbbi blogomban megemlítem, hogy a tulajdonosok hazavitték Bénit. Ennek az az oka, hogy mérhetetlen mennyiségű időt, energiát veszítettünk úgy, hogy közben szitkozódást, átkozódást, becsmérlő szavakat, lenéző megjegyzéseket kaptunk. Az adományokból tartjuk fenn a menhelyet, etetjük, ivartalanítjuk, gyógykezeljük, szűrjük a bent élő állatokat. Azokból az adományokból, amit Önök adnak, és mi a menhelyre fordítjuk. Azt a pénzt is, amit adományként, a bent élő kutyák ellátására adnak az örökbefogadók. Azt a pénzt, kedves gazdi, amit Ön sajnált a szeme által oly nyomorult körülmények között élő kutyáktól.
Hétfő
Élelmiszer raktárainkat töltöttük fel fagyasztott hússal. Egyik gondozónk ma kizárólag ezzel foglalkozott: adományért ment, felpakolt, lepakolt, bepakolt, és elindította a fagyasztókat, és takarított maga után.
Kedd
Verőfényes napsütés volt a menhelyen, így mindenki napfürdőzött. Egyúttal a kutyákon mintha a tavaszi fáradtság jelei mutatkoztak volna (nem tudom van-e náluk ilyen!), de nem a megszokott módon viselkedtek. Kiengedtük a csapatot az udvarra, és nem a játékkal, ásással, rohangálással voltak elfoglalva, hanem mindenki feküdt a napon és aludt. Látogatók is voltak, de a kutyák még csak meg sem ugatták az idegeneket. Fel sem tűnt nekik, hogy valaki jött, annyira el voltak foglalva a semmittevéssel.
Szerda
A tegnapi naphoz hasonlóan zajlott a forgatókönyv: a kutyák aludtak, a látogatók pedig szinte egymásnak adták a kilincset. Nagyon sokan csak szétnézni, informálódni jönnek, de a tavasz a kerti munkák szerelmeseit is a szabadba vonzza, akik gyakran nem szeretik egyedül tölteni a napot a hobbikertben, kell nekik egy társ, aki minden nap várja őket, akihez szólhatnak. Ugyanez az igénye a kutyának is, hogy minden nap legyen valaki, aki hozzászól. De mi történik ősszel, és télen, amikor a hobbikert kiürül, vége a kerti munkáknak, és az emberek visszahúzódnak a házakba? Mi történik akkor, amikor a hobbikert valóban csak kert, és a tulajdonosok nem is laknak kint? A kutya minden napját azzal tölti, hogy vár a gazdira, aki nyáron szinte minden nap eljön, majd magára hagyja. Ősszel és télen pedig a kutya, kihez jó volt szólni, már inkább teher, mint társaság. Gyakran csak 2-3 naponta látogatják, a hideget pedig egyedül, magányosan, friss víz nélkül, kevés élelemmel vészelik át, már ha átvészeli. Ha nem, akkor tavasszal jön az új kiskutya. Az internet pedig tele van feleslegessé vált almokkal, akik gazdái csak az alkalomra várnak, hogy ingyen elpasszolhassák a nyakukon maradt kölyköket. Az, hogy lehet, hogy egy év múlva már nem él a kutya, az senkinek sem számít. Hiába küzdünk a szemléletformálásért, ha a másik oldalon felelőtlenül ontják a kölyköket, és kontroll nélkül, bárkinek odaadják őket.
Csütörtök
A megszokottnál kicsit sűrűbbre, és stresszesebbre sikerült a mai napunk: Béni gazdája felvette velünk a kapcsolatot, és követelte vissza a kutyáját, később pedig a menhelyre érkezett, és nyomatékosította a szándékait.
Emellett persze nekünk ott voltak a napi rutinfeladatok, illetve az állatorvosunk is megérkezett később. Kiosztott 4 veszettség elleni védőoltást, 8 kombinált oltást, 6 mikrochipet és egy parvó elleni vakcinát.
Péntek
Úgy látszik, hogy ez egy ilyen hét: egy meglehetősen erőszakos, mi több, kicsit agresszívebb hölgy keresett fel bennünket előbb emailben, később telefonon, hogy kutyát szeretne. A kritérium mindössze annyi, hogy idős édesanyját megvédhesse a betörőktől, mert korábbi kutyájuk ezt nem volt képes megtenni, és egy betörés alkalmával elmenekült. Már nagyon régen nem adunk örökbe házőrzés céljára kutyát, és ezt az emberek nagy része nem érti meg, de elfogadja. Ez a hölgy azonban nem tette, így az egész délutánunk a hölggyel való beszélgetésben merült ki, mert nem volt hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy házőrzés céljából nem fogadhat tőlünk örökbe. Ezt ő képtelen volt megérteni, és a szenvedő alanyai a történetnek ilyenkor is a kutyák. Mégpedig azok a nálunk élő kutyák, akik elől elveszi az időt azzal, hogy az ott dolgozókkal veszekszik, akár személyes, akár telefonon. Ezeket a történeteket eddig azért nem tettem a blogba, mert nem gondoltam, hogy fontosak, hogy az olvasókat érdeklik. Sajnos ezen a héten azonban rá kellett jönnöm, hogy mennyi időnket, és energiánkat veszik el ezek a szélmalomharcok, és tartozom annyival a támogatóknak, olvasóknak, munkatársaknak, és a menhelyi kutyáknak, hogy beszámoljak arról is, hogy nem mindig hasznos, kétkezi munkával telik el a dolgozók napja. A nap végére sokszor frusztráltak, keserűek, fáradtak, és nagyon erőtlenek vagyunk, hiszen a célunk az állatvédelem, hogy minden kutyának jó sora lehessen, mégis rengeteg támadásnak vagyunk kitéve.
Szombat és Vasárnap
A hétvégén egy régi Tappancsos kutya, Polett lett újra menhelyi lakó, mert gazdája elköltözött otthonról,a hölgy, akire rábízta őt nem tudott tovább gondoskodni róla. Polett nagyon közvetlen volt az első pillanattól kezdve, bár lehet ebben közrejátszott az is, hogy épp féreghajtózás volt a karanténban, és minden kutya nagyon izgatott lett a májas osztástól. Polett pedig rájött, hogy itt valami nagyon jó dolog fog történni, így rögtön rokonszenvesnek találta a menhelyi gondozókat.
A beszámolóm végére pedig engedjék meg, hogy bemutassam menhelyünk új, de annál nagyobb tapasztalattal rendelkező, lelkes önkéntesét, Szonját, aki ezentúl a kutyák hétvégi programfelelőse lesz: Szonja a kutyasétáltatás menhelyi koordinátora, aki felügyeli, hogy a kutyáink egy kis szeletet kapjanak a külső környezetből. Hogy pórázhoz szokjanak, hogy kicsit kiránduljanak, hogy ismerkedhessenek a menhelyen kívüli környezettel is. Reméljük, hogy hamarosan Szonja segítségére lesznek olyan önkéntesek, akik annyira elkötelezettek, mint ő, és ezáltal még több kutya tudja élvezni a hétvégi kirándulások élményét.
Köszönjük a 157 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.
Linda
Hozzászólások