Kutyás blog

Minden héten sok-sok szomorú kutyasorsot osztunk meg az olvasóinkkal, és egy-egy történetet ki is szoktunk emelni a többi közül. Ezen a héten nagyon sok ilyen történet lehetne.

A héten nagyon sok olyan került a gondozásunkba, akik sorsukat kizárólag az emberi felelőtlenségnek köszönhetik. Annak, hogy még mindig tárgyként, eldobható használati cikként tekintenek rájuk, nem pedig érző lényként.

Most ezeket a történeteket mutatnám be röviden:

A kiskertekben, tanyákon ilyenkor megélénkül az élet. Habár nagyon sokan már életvitelszerűen élnek kinn a kiskertekben, üdülőkben, azért mégis nyáron indul el az igazi élet.

Minden tavasszal óriási igény van a kiskutyákra, ami a házi szaporítók álma, hiszen megszabadulhatnak a nem kívánt alomtól. A kiskutyák egy nagyobb része kiskertbe költözik, ahol a feladata a ház őrzése és társaság szolgáltatása, hogy az ember ne legyen egyedül. 

Nálunk a távolság definíciója elég megosztó. Sokszor halljuk ugyanis Szeged környéki lakosoktól, hogy a menhely mennyire messze van...

És persze jönnének ők többször látogatni a kutyát, csak hát ugye a nagy távolság, a rossz közlekedés... Meg egyébként is, sok idő az utazás is. 

Meg aztán ott van az is, hogy "ez" mégiscsak egy kutya!
Nem gyereket akarunk örökbefogadni!
Mindegy az, hogy milyen, csak jó hamis legyen!

A menhelyi mindennapok iszonyúan pörgősen telnek. Kutyákat fogadunk be, keresünk nekik gazdit, ismerkednek velük a gazdik, és emellett a mindennapi teendők is ott vannak. 

Sokan kérnek segítséget, nem győzzük a kutyákat befogadni. 
De ehhez idő kell:
Kutyát átvenni, lemondónyilatkozatot kitöltetni, megbeszélni a leadás okát. kutyát átvenni, elhelyezni. Ez sok esetben nem is olyan egyszerű, hiszen nem minden kutya együttműködő.

Véleményem szerint az emberek nagyon kicsi része tájékozott megfelelően a menhelyek működésével kapcsolatban. Persze ennek lehet egyik oka az is, hogy a menhelyek különféle módon működnek, és sajnos nagyon elérőképet mutatnak.

Sokféle szeretet létezik.
És nem minden szeretet jó.
Sokszor ezzel az érzéssel okozunk jóvátehetetlen károkat a másik élőlényben, úgy, hogy közben a legjobbat kívánjuk neki.

A héten a létező összes szabad helyünket felszámoltuk, hogy segíteni tudjunk nyolc kutyának.
Segítséget nem a kutyák gazdája, hanem a gazdi fia kért, aki szabályosan sokkot kapott attól amit rég nem látott rokona házában látott.

Akik közvetlenül a menhelyi vonallal szeretnének beszélni, nem biztos, hogy rögtön sikerrel járnak.
Mivel a menhelyi dolgozók nem kizárólag telefont kezelnek, így rengeteg okból előfordulhat, hogy nem vesszük fel a telefont:
Épp koszos a kezünk, mert kutyát ápolunk, takarítunk, vagy bármi egyéb, kosszal járó tevékenységet végzünk.
Néhány helyen a menhelyen belül egyszerűen nincs térerő és átmenetileg nem kapcsolható a vonal
Épp kutyát fogadunk be, vagy adunk örökbe,
Az állatorvosunkkal dolgozunk,

A kérdőívből nagyon sok kiderül a számunkra.
Az örökbefogadók célja, hozzáállása nagyon különböző. Van akik minden kérdésre szép, bő választ adnak, ilyenkor azért látható, hogy a család tényleg mennyire szeretné a kutyust, és mennyire motiváltak.
Míg vannak olyanok is, akik "csak" egy kutyához szeretnének hozzájutni, nem akarják túlbonyolítani a dolgokat. Ők általában eldöntik, hogy kell egy kutya, aztán pár nap alatt be is szerzik valahonnan a blökit. Aztán majd lesz valahogy.

Sajnos még mindig sokan úgy tudják, hogy egy menhelynek meg kell oldani a kóbor kutya helyzetet az egész megyében, emellett a gazdás kutyákat is fogadnia kell, illetve a gyepmesteri telepről is menteni kell.

Aki belelát a menhely működésébe, az sajnos tudja, hogy kizárt ilyen elvárásoknak eleget tenni. Illetve lehetne, de akkor a benn élő kutyák mentális és testi épsége egyaránt sérülne. Ezt azt hiszem nem kell ecsetelni.

A minap elgondolkodtam, hogy néhány percnyi ismertség után is mennyi mindent megtudhatunk egy kutya-ember alkotta szövetségről.
Leadáskor a volt gazdi és kutyája kapcsolata sok esetben nagyon jól látható, az egymáshoz fűződő viszonyról a testbeszéd mellett a kutya és gazdi reakciója is nagyon sokat elmond.

A héten például egymás után, de egymástól teljesen függetlenül érkezett hozzánk Lili, utána pedig Lecsó.

Soha nem szerettünk más munkájával, tevékenységével foglalkozni, mert bőven akad nekünk is teendőnk, ami maximálisan kitölti a mindennapjainkat. Mindenhol sok a kóbor, gazdátlan, vagy épp gazdás, de segítségre szoruló kutya.

Nálunk az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a gazdás kutyák száma, vagyis az olyan kutyáké, akik menhelyre kerülésük előtt családban éltek. Azt gondolom, hogy ez nem egyedülálló probléma, hanem más menhelyek is szembesülnek ezzel a problémával, ha valóban aktívan mentik a kutyákat.

Néhány napja a közösségi oldalon segítséget kértünk, mert vészesen fogy a menhelyi kutyák élelme. Még mi magunk sem gondoltuk, hogy ekkora segítséget, szeretetet, önzetlenséget kapunk az emberektől, és ekkora összefogás lesz értünk.

Akik követik a menhely munkáját a közösségi oldalon, a honlapon, a blogjainkból egyaránt tájékozódhatnak. Fontosnak tartjuk, hogy leírjuk a bekerülő kutyák körülményeit, hiszen a leendő gazdikeresés szempontjából fontos, hogy miért került be a kutya.

A legtöbb esetben nem kóbor kutyák érkeznek, hanem megunt állatok, ugyanis az utóbbi időben ebből van több. 
A megunt állat nem biztos, hogy minden esetben korrekt megfogalmazás, hiszen valóban előfordulhatnak olyan esetek, amikor nincs más megoldás, mint a menhely. 

Hiába próbálkozunk mindenkinek szépen, érvekkel elmagyarázni, hogy miért fontos, hogy mindenki az életvitelének megfelelő kutyát válasszon, nagyon gyakran süket fülekre talál.
Még mindig nagy divat az idős embernek kölyköt ajándékozni, amit sokszor nem is biztos, hogy ő akar, a gyerekek, unokák egyszerűen ráerőltetik.

Aztán a kutya, korából adódóan túlnő az idősek képességein: ugrál, pattog, harapdál, az ember lába alá szalad, hogy magára vonja a figyelmet. Aztán gyorsan megesik a baj.

Biztosan volt már téma a blogomban, és talán sokan tudják is, hogy mi történik olyan esetben amikor egy kutya a menhelyre kerül.

Szerencsés esetben a kutya rendelkezik érvényes veszettség elleni oltással és mikrochippel. Ez egyébként minden 4 hónapos kort betöltött kutyánál alapkövetelmény. Vagyis kötelező, elmulasztása büntethető, nem opcionális, hogy megcsináltatom ha épp van kedvem!

Néhány héttel ezelőtt írtam arról, hogy egy alomnyi kiskutya érkezett hozzánk, de nem árultam el semmit a részletekről, mert akkor még úgy ítéltük meg, hogy többet tudunk tenni az anyakutyáért.

Sajnos tévedtünk.

Egy önkéntesünk hívta fel a figyelmünket, hogy van egy autó Szegeden, amiben két kutyával él egy férfi. Ő visz a férfinek ételt, cigarettát, és cserébe megetetheti a kutyákat. Akkor a cél az ivartalanítás lett volna, legalább a nőstény kutya esetében.

A menhely elsősorban azért van, hogy segítsünk a kóbor állatokon, hogy menedéket nyújthassunk nekik, amíg gazdira nem találnak. Ki sok, ki kevés időt tölt nálunk.

A kóbor kutyák befogadása mellett, ha van lehetőségünk, helyünk, fogadunk be megunt, örökölt, feleslegessé vált kutyákat. Ilyenkor legalább a költségeink egy részét kérjük a gazditól, hiszen óriási összegeket költünk a bekerült kutyák egészségügyi ellátására, hogy a többit ne említsem.

A heti mesém, ami sajnos a valóság, ez alkalommal arról fog szólni, hogy milyen egy tipikus kerti kutya. Vagy legalábbis milyenek voltak ők, amikor gyerekkoromban találkoztam velük.

Ezzel nem azt állítom, hogy csak ilyen létezik, bizonyára van sok kivétel, de most az átlagos, kertben tartott kutyákról fogok írni, ahogyan én látom, vagy láttam őket.

Sony története már szerepelt a közösségi oldalunkon, illetve a blogomban is írtam már róla, mégis újra és újra előkerül az ő szomorú története.

Sony egy ónémet juhászra felettébb hasonlító kedves, barátságos, nagyon jó természetű kutya, akinek azért akadnak az idegrendszerével problémák, de csak bizonyos körülmények között.

Ő is egy talált kutya, aki igen rossz állapotban kóborolt, de chipes, így mindent megtettünk, hogy értesítsük a gazdát a kutya hollétéről, és persze nagyon érdekelt minket az is, hogy miként került ilyen állapotba.

Egyszer fenn, egyszer lenn. Tartja a mondás, és milyen igaz ez a mondás.
Múlt héten beszámoltam róla, hogy Trampli kutyánk gyengélkedik, aki ráadásul nem egyszerű eset, és a kora miatt igencsak aggódunk érte. Aztán a hét vége felé már egészen jó állapotban volt, Trampli.

Persze ahelyett, hogy megnyugodhattunk volna, a kis Sierra, az újdonsült kölyökcsapat egyik tagja betegedett meg egyik pillanatról a másikra, és itt hagytam abba nagyjából a múlt heti blogomat.