Cicás blog

Dr. Sebő Ottó rendelőjében járt Rambó kontrollon. A járása szinte tökéletes, ám a farkát mozgató ideg teljesen megszűnt létezni, ezért az amputálását javasolták. Csak hogy ne legyen útban. Fontos megjegyezni, hogy továbbra sem tudja irányítani az ürítését. Viszont az ingert érzi, többször beleáll az alomba, és várja a csodát. Ahogy vele együtt mi is. Van, amikor sikerül is belepisilnie, akkor aztán nagy az ováció, tűzijáték! De nyilván csak véletlen, vagy kitartóan ácsorog az alomládában.

Lelket megterhelő két hetet tudhatunk magunk mögött. Olyan időszak van mögöttünk, amit nem boldog szívvel idézünk fel magunkban. Jobb szeretnénk magunk mögött tudni, megpróbálni feldolgozni, de az lett volna az igazi, ha meg sem történnek a dolgok...Kezdődött a vasárnap beérkező Manó kálváriájával. A nyelve lila volt továbbra is, ám az élni akarása kellően erős volt ahhoz, hogy a lecsurgó tejcsit nyelje. Üríteni is ügyesen ürített, hangja is volt. Elküldtük Dr. Bárkányi Pálhoz kivizsgálásra. Kapott infúziót, erősítőt, vérkeringés serkentőt.

Elérkezettnek láttuk az időt, hogy kelekótya Szmokink túlessen az ivartalanításon. A rutin műtétet megelőzte egy újabb szemvizsgálat és úgy tűnik, lát a nagyfiú. Mi is figyelgetjük egy ideje, hogy követi a dolgokat a szemével, ha labdát gurítunk, akár ha hangtalan plüss labdát is, ráveti magát. Több apró jel is utalt arra, hogy a látása még ha nem is 100%-os, valamennyire biztos lát. Nem kizárt, hogy a gyulladás okozta a korábbi teljes homályt, annak múlásával a látása is tisztult. Egyelőre most várunk vele és pár hét múlva újra megnézi Dr.

Kedves segítőnk macska ivartalanításra egyeztetett időpontot dr. Tímár Endréhez. Ez azt jelenti, hogy szabadnapját arra áldozza, hogy kijön a cicákért, elviszi, valamint a műtétek után visszahozza őket a menhelyre. Nem győzünk elég hálásak lenni mindezért, mert óriási segítség, hogy tarthatunk "cicás napot" úgy, hogy a maréknyi állatgondozót kímélve lebonyolítja a szállításukat. A vörös fiúk, Gyömbér, Gyapjú és Gyufa, valamint Szamóca és Szilva volt a delikvens. Mindannyiuknál elvégezték a FIV/FeLV gyorstesztet is, ami negatív lett, valamint igény szerint a füleiket is kitakarították.

Pantera és Pandóra felköltözött a nagyszobába. Nagyon sokan érdeklődtek utánuk, de antiszociális kölykök lévén továbbra is a menhelyi lakók táborát erősítik. Most megpróbáljuk előtérbe helyezni őket, hogy minél több emberrel találkozzanak és az ottani felnőtt cicáktól talán ellesnek némi kedvességet. Pantera sokat finomodott és nyílt, ő már simogatható. Nagyon szereti a cicákat és ha a nagyok voltak simogatva, akkor ő is szép lassan becsatlakozott. Ellenben testvérével, Pandórával... A cicákat ő is szereti, ám nem hajlandó semmiféle kontaktusba kerülni még velünk sem.

Csupa-csupa öröm jellemezte az elmúlt két hetet. Régen találkoztunk már ennyi sok mosolygó és boldog szempárral, izgatott férfivel, nővel és gyermekkel. Nem utolsó sorban cicával, akik a kezdeti megdöbbenés után biztosak vagyunk benne, hogy rövidesen el is felejtik a menhelyi létet. Először Penca, a 10 év feletti kacska fülű cicafiúnk gazdisodott. Fiatal gazdija Budapestről érkezett érte, vonattal, busszal, sétálva... Nem tántorította el a távolság, nem volt leküzdhetetlen akadály, Penca szerelem volt számára első látásra, meg a sokadikra is.

Mivel több cica gazdisodása van kilátásban, ezért tudtuk fogadni várólistáról a soron következő öt fős kis családot. Ők még tavaly ősszel, egy idős néni udvarában kezdték pályafutásukat. Igazából a szomszéd cicáinak kölykei, aki átvezette az apróságokat a biztonságosabb és szeretettel telibb udvarba. A néni nem hagyta éhezni az anya cicát és kölykeit, sőt időt fordított a szocializációjukra. Igazából lánya jelezte a kis család jelenlétét, aki vállalta a szomszéd macska ivartalanítását is. A szomszéd természetesen nem tartott igényt a kölykökre, miért is tette volna...

Mint a korábbi bejegyzésben már említettem, Marcikó és Vince együtt fog gazdisodni. Ennek örömére, a fogadott fiai legnagyobb bánatára, Marcikó felköltözött Vince mellé a nagyszobába. Ők voltak azok, akik először üdvözölték egymást, de ez nem is volt kérdéses, hisz mindketten arról voltak híresek a menhelyi cicák körében, hogy ők azok, akik segítik, ápolják társaik lelkét, és végtelen empátiával fordulnak a megszeppent új lakók felé. Most egymásra találtak és ez így van rendjén, hisz hosszú-hosszú éveket kell együtt tölteniük hasonló egyetértésben és szeretetben.

Hétfőn látogató érkezését vártuk, aki Pestről érkezett telekocsival, majd Szegedről autóval. Ezt csak azért jegyeztem meg, mert sokan nagy távolságnak tartják a Szeged-menhely vonalat is, főleg autó nélkül. De minden megoldható, csak kellő lelkesedés kell hozzá. Szóval megérkezett a gazdijelölt, aki elsősorban fotók alapján Sherryvel vagy Lótusszal szimpatizált. Ám találkozott a tekintete Rozáéval. Szinte már borítékolható volt, hogy a többi cirmos labdába se rúghat Roza mellett, de azért megnéztük a többieket is. Majd megkérdezte, hogy felveheti-e.

Tavaly év végén egy vérképelemző készüléket fejlesztő cég, a Norma Instruments Zrt. kereste fel menhelyünket azzal a céllal, hogy hematológiai analízissel 40-50 cica vérét kielemeznék. Mi éltünk a lehetőséggel, mivel így képet kaphattunk arról, hogy melyik cicánál lapul valami baj, amire jobban kell figyelnünk. Dr. Bárkányi Pált kértük fel erre a feladatra, aki szívesen vállalta a vérvételeket. Ezen a keddi napon került sor a procedúrára. Nem mondhatom egy pillanatig sem, hogy nem voltam ideges.

Tenki helye még mindig szívfacsaróan üresen tátong a konténerben is és a lelkünkben is. De egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy Tea is lassan készülődött Dr. Tímár Endre rendelőjébe. Elvileg kontrollra ment, de tudtuk, mivel a sárgulása nem szűnt meg, a láza is folyamatosan felkúszik, el kell tőle köszönnünk. Mindig megpróbált enni, de visszapotyogtak a falatok, bármennyire is pépesen szervíroztuk. Jó lett volna még neki sokat dúdolászni, de a doktor úr is megerősített minket abban, hogy sajnos már állnak le a szervei.

Sokszori nekifutással készült el a mostani beszámoló. Talán ennek fogtam neki legnehezebben. Ha a végére érek, akkor többet nem fog megjelenni a neve, nem kell leírni és nem lesz történet, amibe belefoglalhatnám. Nem szaladok ennyire előre, előljáróban annyit közlök, hogy az egész blog bejegyzés szomorú hangvételű lesz, legalább is ebben a lelki állapotban íródott.

Izgatottan vártuk Ginger és Ginevra gazdijelöltjeit, hisz a pár férfi tagját régebbről ismertük, a párja pedig szintén cicaimádó. Kíváncsiak voltunk mit fognak szólni a tesókhoz. Azonnal, első pillanatban elbűvölték őket ezek a kis szőrös szeretetcsomagok. Az első két percben talán meg voltak illetődve, de aztán már tekergőztek és doromboltak ezerrel. Vevők voltak egy kis játékra, produkálták magukat szüntelen. Még gondolati szinten sem érintettük a nemleges választ, biztosak voltak benne, hogy ez a két kis rosszcsont fogja megkoronázni összeköltözésüket. 

A héten szabadságon voltam, így kollégám barátkozott az új lakóinkkal. Poppy heves ellenállást tanúsított minden próbálkozás ellenére, így munkatársam kénytelen volt könyékig érő bőr kesztyűben kitakarítani és megetetni őt. Annyira feszült és zavarodott, egyedüli megoldásnak a támadást látta jó ötletnek. Ketrecét egyik oldalon letakarták a nyugalma érdekében, ha nem látja a többi cicát, kisebb a stressz forrás, mivel elvileg hallani nem hallja őket. Persze a napok előrehaladtával csillapodtak a kedélyek.

Úgy tűnik ez az elmúlt két hét a "második esély" nevében telt. Ezen cím alatt sok-sok ölelgetés és puszi után útjára bocsátottuk Rakétát. Rakéta egyszer rövid ideig megtapasztalhatta milyen is a családi élet. Ám most itt volt érte egy nagyon vidám, energikus és csillogó szemű ifjú pár, hogy kis családjuk Rakétával legyen teljes. A szimpátia első pillanattól kölcsönös volt, tudtuk, hogy most végre olyan helyre kerül, amit megérdemel. Rakéta szívünk csücske immáron szegedi szobacicaként fog sok-sok mosolyt csalni a fiatalok arcára. 

Néhány szabadnap után más színben, formában látjuk védenceinket. Most egyenesen sokkolt a Rozsdival való találkozás. Ő egy ideje nincs kicsattanó formában, igazából sosem volt abban, amióta összehozott minket az élet. De sikerült összekapnia magát, a rőt, durva és fénytelen bundáját gyönyörű csillógó feketére varázsoltuk és kilóban is dobtunk rá vagy kettőt-hármat. Ahogy elkezdett fogyni, pár hete még állatorvoshoz is küldtük, aki rendbe rakta a fogsorát. Gondoltuk amiatt ehet nehezebben, miért is gondolnánk másra? Úgy tűnt, ezzel rendeződni is látszik a dolog.

Hétfőn több cicát indítottunk el a cicászatra, azaz dr. Tímár Endre rendelőjébe. Az immunhiányos cicáink fogsorát, mosolyát rakattuk rendbe elsősorban. Günternél az étkezés nehézségeket okozott, az ínye folyamatosan begyulladt újra és újra. Korábbi vizsgálatból tudtuk, hogy meg kell válnia a fogaitól, csak a gyulladást kellett lehúzni az ínyéről hozzá. Most sor került a fogeltávolításra. Ezután csak nedves eledelt kap, vagy nagyon apró szemű szárazat, de a tapasztalatunk az, hogy fogatlan cicáinknak nem okoz akkora nehézséget az evés, mint mi gondoljuk.

Először is megszeretném köszönni minden kedves Olvasónak (természetesen azoknak is, kik nem követik nyomon az eseményeket), hogy adójuk 1%-át a menhelyünknek ajánlották fel. Megérkezett és elmondhatatlanul hálásak vagyunk azért, hogy látják munkánk fontosságát és lehetőséget adnak ahhoz, hogy továbbra is folytatni tudjuk!. Lehet elcsépelten hangzik, de Önök nélkül nem sikerülne. 

Amilyen nehézkesen indult a legfrissebb lakónk, Roza beilleszkedése, az új helyzet elfogadása, szinte percről-percre bontakozott ki előttünk. Az első pár simogatást még megremegve fogadta, de ezután elkezdte élvezni, óvatosan nyitott felénk. Majd azt vettünk észre, hogy ő is partner ebben és követeli a simogatást. Dorombolni és érdeklődni kezdett. Ezután gyors léptékben tárta ki szívét előttünk és már a környezete felé is érdeklődést mutatott.