Cicás blog

Az elmúlt hétvégén kilátogatott külföldi ajkú hölgyet fogadtuk, hogy ő is személyesen meggyőződjön, nem Frici a majd egy éve elveszett cicája. Akkor még frissen költöztek Rúzsára, majd egyik nap azon kapták magukat, hogy a kinti-benti állataik közül egyik kutyájuk és cicájuk eltűnt, és nem önszántukból sétáltak el.  A kutyus több hét után előkerült az országhatár mellől, míg a cicának azóta is hűlt helye, pedig minden követ megmozgattak. Azóta elkészült a meglévő cicáik számára a kifutó is, még nagyobb figyelmet fordítanak az állataik és saját biztonságukra.

Reggel már arra készülődtünk, hogy Drazsét elküldjük állatorvoshoz. Amint nyitott, Lili már robogott is vele Dr. Tímár Endre rendelőjébe. Hosszas vizsgálat következett, valamint vérvétel is történt, hátha abból okosabbak leszünk. A gyorstesztje negatív lett, ami jó hír. Az már kevésbé, hogy vérvételkor (és teljesen laikusként írom most ezt), de ami kicsapódott, és átlátszónak kellene lennie, az opálos volt. Itt már sejthető volt, hogy valami nagy gáz van.

Nikkát Dr. Farkas Attila visszarendelte kontrollra a nem múló náthája miatt. Igazából, hogy mi ez a makacs, szűnni nem akaró dolog, pontosan nem is tudni, de minden tünete náthára utal, csak sokkal-sokkal intenzívebb. Ismétlő injekciót kapott, olyan spécit, mint két nappal korábban is, hátha. Talán egy hajszálnyit jobban volt, piciket már tudott enni is, de egyelőre még úgy tűnik nagyon messze a vége. 
Soma és Szénia továbbra is kapják az antibiotikumot és a mindenféle velejárót. Ők jobban festenek, mint Nikka, mondjuk hírül sem kapta őket annyira el.

A reggeli órákban egy nő érkezett a menhely kapujába, hogy az előző nap, mások által talált cicát leadja. A cicát a dorozsmai víztározónál találták, viszont megtartani nem tudják, így annak ellenére, hogy nincs helyünk, egy fikarcnyi sem, nem rendítette meg a dolog, úgy volt vele, hogy akkor lerakja hordozóstól, mert ő biztos nem viszi magával vissza. A cica jól táplált, és végtelenül kezes, az a ránéz az ember és már dobja is el magát figura. Kicsit szutykos, de ezt leszámítva biztos valaki ellátta.

Önkénteseink kutyasétáltatáskor macskacsaládra lettek figyelmesek közvetlen a menhely melletti erdőben. Felállítottuk az élőcsapdát, hátha sikerül összegyűjteni a tagokat. A legéhesebb egy kis lurkó lett, aki elég hamar kiszimatolta, és befalta a bekészített nedves eledelt. Nagyon félős és vadóc egyelőre, így nem néztünk meg a nemét, de annyira kandúros arca van, hogy azonnal ráragasztottuk a Soma nevet. Mint később kiderült, jogosan. Az apróság kb. három hónapos, igen vézna, de ez betudható a pár napos koplalásnak.

Mircike túl a gyorsteszten és első oltásán, átköltözött a felkészítőszobába. Na ott aztán mindennel és mindenkivel baja volt. Rég volt ennyi zsörtölődős cicánk, akik azt sem tudják, hogy fejezzék ki nemtetszésüket, hogy az életüket más cicákkal kell megosztaniuk. Szerencsére mindannyian szép lassal alkalmazkodnak, és elfogadják a többiek jelenlétét, de az első napokban Mirci is hangos elutasítással jelezte az arra haladók számára ellenszenvét. Tiszteletben is tartották a nagysága akaratát.

Úgy láttuk, eljött az idő, hogy Turmix felköltözzön az immunhiányos lakrészbe. Feloldódott teljesen, és a cicákkal is szociális, csak remélni tudtuk, hogy nagyobb létszámban is ugyanilyen tündibündi cukorfalat lesz. Így is lett, Turmix szinte azonnal beilleszkedett. Volt némi hőbörgés Boti részéről, de Turmix jól kezelte, teljes mértékben lepergett róla Boti mindenféle megnyilvánulása. Szerencsére rövid idő alatt lecsengett a mérgelődés irányába, és mintha mindig is ott lakott volna, Turmix teljes értékű tagja lett a kis társaságnak.

Újabb lakókkal bővült a menhelyi cicák száma. Ők egy idős bácsi cicái voltak, aki már kórházba került, mikor a rokonok segítséget kértek tőlünk. Addig is tisztességesen ellátták a cicákat. Mindketten már túl  vannak az ivartalanításon, kedvesek, érdeklődők, és a hordozóból is úgy jöttek kifelé, mintha mindig is ismertük volna egymást. Persze a karanténban, a szobakennelben már más volt a szitu, meglepődtek és összebújtak az idegen helyzettől. Eddig kinti-benti cicák voltak, szobatiszták és igencsak nagy termetűek. Az anyacica 5-6 éves, Mamó névvel érkezett.

Frici, avagy Frigyes átköltözött a felkészítő szobába. Pillanatok alatt kiderült, hogy világéletében egyedüli cicaként élte mindennapjait. Egyáltalán nem tudta hova tenni, jól kezelni azt, hogy más cicák is léteznek rajta kívül. Még az elválasztó, biztonságos ketrec rácsai sincsenek közte és más cicák között, nyugodtan meg tudják érinteni, szimatolni, és ettől kiverte a frász! Morgott, puffogott, ment volna ki az ajtón, ott üvöltözött előtte. Nem tudta elviselni a cicák jelenlétét, látszott rajta, hogy feszült, és egyáltalán nincs ínyére ez a helyzet.

A felkészítő szobába átkerült Tasha és Tesa. Egész közel engedtek már magukhoz minket, elindult a bizalmi szál. Eljött az ideje annak, hogy kiköltözzenek a karanténból. Tasha egy gyors szemrevételezés után hamar behuppant a számára legszimpatikusabb kuckóba, míg Tesa, ez a vagány kandúrka már ment is spanolni a pajtikkal. Mindenkit körbeszimatolt, majd ezt követően felmérte a terepet, és a számára legszimpatikusabb ablakszárnyba csüccsent be a kilátással ismerkedni. Világéletében utcacica lévén egész jól reagált a bentlétre, a korlátokra és a puha fotelokra!

Az elmúlt napokban Lapka megzuhanásának, bágyadtságának nyoma sincs. Ez nem teljesen igaz, mert még mindig szüttyög, de az étvágya és hangulata kicsattanó!  Annyira cukira gyógyult, vagy nem is tudom hogy fogalmazzak, de most sokkal-sokkal bújósabb, mint eddig bármikor. Pedig az ő kedvessége eddig sem volt véka alá rejtve, de most csimpaszkodik, mászik fel az ölünkbe, karunkba, vállunkra, és fúrja bele orcáját a miénkbe. Dorombol világnak, ölelésekor szinte beleolvad a mellkasunkba. Babusgatjuk.

Derült égből villámcsapásként ért minket a telefonhívás, hogy Gulivert visszahoznák. Egészen pontosan három hónap gazdisodás után letelt a mandátuma. Hiába emeljük ki, hogy jobb úgy hazavinni egy cicát, hogy a család dolgozik, iskolába/óvodába van, mert így a cica is megszokja, hogy van idő, míg egyedül van otthon. Addig is fel tudja fedezni a lakást, nézelődni, ismerkedni... Guliver a téli szünet elején csöppent be a családba, fürdőzött a társaságban, hogy körülötte forog a világ! Ő az a cica, aki ezt élvezi, sőt! Mondhatjuk azt, hogy igényli is.

Cifra gazdijai nem csak annak örülhettek, hogy elkészült a lakás felújítás, hanem annak is, hogy így végre haza tudják vinni kiskedvencüket. Nagyon várták a pillanatot, mondhatom ezt mindkét fél részéről. Cifra az első pillanattól otthon érezte magát új, szegedi otthonában, és gazdijai is megdöbbenve tapasztalják, hogy még mindig napról-napra lehet jobban szeretni a cicalányt.

Ábel fokozott javulásával eljutottunk odáig, hogy kontrollra küldjük. Dr Tímár Endre rendelőjébe utazott Lapka társaságában, hogy megerősítsenek minket abban, hogy Ábi jól van. Hatalmas döbbenet övezte a felismerést, miszerint ez a cica az a cica, aki a halál peremén lavírozott, pici eséllyel arra, hogy a mérleg nyelve pozitív irányba billen. Márpedig oda billent! Ám egy kis bélgyulladás még tapintható volt, arra kapott injekciót.

Idén ez az első beszámoló, mikor nem kell újra felidézni valamelyik védencünk elvesztését. Azonban így sem volt nyugtunk, mondanám, hogy egy percig sem, de azért pár napig kegyes volt a sors. Monokli és Misi gazdisodásával tátongó űrt a lakrészükön kitöltöttük Pierrel és Günterrel. Nem akartuk őket azonnal átköltöztetni, vártuk a jobb időt, valamint azt is figyeltük, hogy hogyan reagál Lulu mama a macskákra, még ha rácson keresztül is.

Morci Feri egyre jobb hangulatnak örvend, az étvágyáról nem is beszélve. Ám végterméknek még hűlt helye, ezért útnak indítottuk Dr. Sebő Ottó rendelőjébe, hogy valami úton-módon szabadítsák meg a feleslegtől, ha már a paraffinolaj nem segít. Hamar segítettek rajta, és Ferkó, ha lehet, még morcibb lett, ami egyáltalán nem meglepő kollégánk beszámolója alapján, amit most nem részleteznék. Szóval a küldetés sikerrel járt, ezután Feri ezen jellegű problémája is megoldódott.

Az év folytatásában sem zajlottak felhőtlenül vidáman az események. Azért szerencsére abból is jutott, hogy kárpótoljon minket a veszteségét...

Mint minden új év kezdetén, most is tele pozitív gondolattal, optimistán, nagy lendülettel vágtunk bele az évbe, gondolván, talán idén minden sokkal jobb lesz. Egy újabb generáció nő fel, válik önállóvá és döntéshozóvá, mi pedig bizakodunk, hogy a biztonságos és felelős állattartás hátha ebben a korosztályban mindenki számára divattá válik. Ám amilyen lendülettel jött a lelkesedés, olyan gyorsan csorba esett rajta... Az elmúlt napban, az Alföldi utcából beérkezett Koszi cica állapota nagyon bizonytalan.

Két nagyon bájos cica érkezett gondozásunkba. Őket egy nő gondozta, ivartalanítatta, próbált nekik gazdit találni, sikertelenül... Cérna nagyon vékony volt, fiatal és elveszett, amikor felbukkant náluk, míg Verát/Vercsit egy idős néni halála után karolt fel, aki akkor még kölyök volt, és nem szerette volna, ha ott magában elkallódik. Mindketten nagyon szépen, trikolór lánykák, de senki se szeretett beléjük.

Kicsit kaotikusra sikeredett a hét, nem várt események hada befolyásolta az eltervezett, betervezett, várt történéseket. Hétfőn fiatal pár érkezett ki elsősorban Pacához látogatóba. Mindenképp egy nőstény kölyök cicát szerettek volna már meglévő cicájuk mellé, aki nemrég veszítette el idős társát. Paca kisugárzása és beszédes tekintete nagyon megfogta őket. Érezték a kihívást benne, mert tényleg olyan, mint egy mini vad ló, akit be kell törni. Tele van energiával aprócska cicalány létére, de emellett kedves, egyre kedvesebb, egyre többet lehet babusgatni is, csak na, menne...