Kutyamesék 2025. jan. 6-11

A mostani bevezetőm helyett inkább a blog végére teszek egy tanulságos történetet arról, hogy mi történik, ha valaki nem gondolja át kellőképp az örökbefogadást.
Ismét visszakerült egy kutyánk a gondozásunkba, de szerencsére még az örökbefogadás után nem sokkal. Így aztán nem keletkezett a lelkében nagy törés. A jelenségről azonban mindenképp érdemes pár szót ejteni, hiszen többször előfordult már, hogy látszólag megfontolt gazdák az első akadálynál teljesen visszatáncoltak.

Hétfő
Ma a karantén területen tartottunk nagytakarítást, valamint újra hajtogattuk a ruhákat a betegszobában. Ott jelenleg a két kis töpörtyű, Lucy és Belzebub él, mert túlságosan pirinyóak és fiatalok jelenleg ahhoz, hogy karantén kennelben legyenek. Természetesen ők még nagyon picik, gyors az anyagcseréjük, így aztán igen gyakran kell alattuk textíliát cserélni, bár szerencsére abból jelen pillanatban el vagyunk látva. Mindenesetre a gyorsabb munkavégzés és praktikussági okokból némi átrendezésre volt szükség.
Azért a szobatisztaság mellett megemlíteném Belzebub viselkedését, aki egy pillanatig nem képes rendet tartani maga körül. Egy pillanatra nem áll meg, visít, követelőzik, húzza-vonja a plédet, törölközőt maga alatt. Eljátssza a tálakat, és folyamatosan ugrál. Ölben sem képes sokáig nyugton maradni, neki mindig azonnal cselekedni kell. Egyébként csak rá kell nézni, látszik a szemében, hogy egy igazi kis zsivány...

Belzebub tesz róla, hogy sohasem unatkozzon

Kedd
Vándor kutyánk már hosszú ideje vár arra, hogy gazdisodjon a menhelyen. Ez nem egyszerű, ugyanis őt a mai napig nem tudtuk pórázhoz szoktatni. Ráadásul nagyon válogatós, ami az embereket illeti, csak nagyon kevesen, mindössze néhányan ismerik a kedves, játékos, cuki arcát. A legtöbb emberrel szemben tartózkodó, elkerülő viselkedést mutat. Őt már régen szerettem volna újra szóba hozni a blogomban, hiszen amíg Szegeden kóborolt, addig rengetegen aggódtak érte, támogatták őt élelemmel. Amióta menhelyre került, és biztonságban van, az emberek megnyugodtak, a legtöbben talán már el is felejtették őt. Ez nem csak Vándor esetében van így, általános tendencia, hogy csak addig érdekes egy kutya, amíg utcán van. Ha menhelyre kerül, akkor az emberek megnyugszanak, és olyan gyorsan elfelejtik, mint amennyire aggódtak érte korábban. Más lesz a fontos, egy újabb kóbor cica, vagy kutya, aki utcán él. Pedig az előző kutya sem tűnt el, ugyanúgy létezik, él, szükségletei vannak. De amit nem látunk, az már olyan, mintha nem is létezne.

Szerda
Ma dr. Sebő Ottó rendelőjébe igyekeztünk Lityivel, Nokival és Tópivel. Mindannyiuknak friss szívféregtesztet csináltattunk. Szerencsére Lityi már negatív lett, ellenben Töpi és Noki nem, nekik szívultrahangjuk is volt, de szerencsére egyikük szívében sincs féreg.

Pupu vérszegénység és korábbi étvágytalanság miatt járt kontroll vizsgálaton. Az étvágyára szerencsére már nincs panasz, illetve a vérképe is sokat javult. Folytatnunk kell az eddigi terápiát.

Ciklon felső szemhéján egy meibom mirigy daganat volt, amit eltávolítottak, mert növekedett és zavarta a látását. Most gallért kell viselnie úgy két hétig, amíg teljesen be nem gyógyul a műtéti heg.

Egy fiatal francia bulldog kislánynak kértek segítséget, akit Szegeden találtak a Klapka tér környékén. A Vezér Állatorvosi Központból telefonáltak, miután nem találtak benne mikrochipet, de a kutyust el kellett helyezni.
Őszintén szólva némi gyomorideggel vesszük be a menhelyre az ilyen kutyákat, mert általában egy cirkusz kezdődik meg a gazdával, aki nem érti, hogy miért kell az oltatlan, chipezetlen kutyáját két hétig karanténozni.
Ha meg nem kerül elő a gazda, és nálunk lesz gazdikereső, akkor megkezdődik a napi ki tudja hány telefon, természetesen mindenki őt akarja.
A kedv és a jelentkezés ott kezd csitulni, hogy ki kell várni a komplett oltási programot, ráadásul ivartalanítás nélkül nem adjuk ki. A jelentkezők része tehát megcsappan, de azért ne gondolja senki, hogy nem akad még így is tömérdek jelentkező rá. A gond csak az, hogy hiába találnánk neki akár húsz jó gazdit is, senki nem akar helyette más, keverék kutyát választani.
Mert ugye ők láthatatlanná válnak mellette...
Mirát, a kis bulldogot azonban csak egyetlen ember viheti haza (ahogy mindenki mást is), a többi jelentkező egy része azonban személyes sértésnek veszi, hogy végül nem őt választottuk. Ilyenkor tehát egyszerre rengeteg panasz zúdul ránk. Az emberek egy része megsértődik, csalódik bennünk, holott senkit sem hitegetünk vele kapcsolatban. Az kapja, akit mi a leginkább hozzá passzoló gazdinak gondolunk. Természetesen mindig nehéz a választás, mert ahogy mondtam, ilyen kiskutyára sorban állnak a jó jelentkezők. Ezt azért nem mondhatja el minden kutya magáról.
Na, de egyelőre a történet elején járunk. Most még azt várjuk, hogy mikor jelentkezik a kedves gazdi, aki ránk akarja borítani az asztalt, hogy fogva tartjuk a kutyáját. Tényleg szívből csodálkozom, hogy nem jelentkezett, pedig szinte minden elérhető fórumon megtalálja, hogy hol keresse.

Csütörtök
Ma ismét Melinda önkéntesünk volt segítségünkre a napi feladatokban. Köszönjük neki!
Teljes megdöbbenésünkre a kis Mirát továbbra sem kereste nálunk a gazdája.

Péntek
Egy nagyon kis csinos, ugyanakkor meglehetősen félénk lány kutyus került ma hozzánk Üllésről. Őt az Árpád dűlőben, a tanyavilágban találták. Természetesen mikrochipje nem volt, eredeti gazdáját hiába keresték. Így ma beköltözött a menhelyre. Mi a Lola nevet adtuk a kedves kis kutyának.

Szombat és Vasárnap
A hétvége a már megszokott nyüzsgős módon zajlott. Jöttek örökbefogadó jelöltek a kiválasztott kedvenceket látogatni. Emelett a szokásos kutyasétáltatás mellett Balázs és Kati besegített nekünk a tűzifa aprításba, és pakolásba.
Bogáncs kutyánknak sikerült ma végleges otthonába költözni Szegedre.
A hétvégét azonban ismét volt, ami beárnyékolta.
Mint azt sok olvasónk, követőnk tudja, szigorú szabályok szerint adunk örökbe, de ettől függetlenül mégis vannak sikertelen gazdásítások.

Ma reggel a gazdival egyeztetve visszakerült Angel kutyánk a menhelyre, akit épp a múlt hétvégén fogadtak örökbe. Lakásba került, tudott pórázon sétálni, és természetesen a gazdijelölt többször kinn volt nála ismerkedni, sétálni örökbefogadás előtt.
Mivel Angel kölyök volt, így felhívtuk külön a figyelmet rá, hogy a szobatisztasággal biztos gondok lesznek. Természetesen vele jár a sírdogálás, unatkozás, testvérek utáni vágy, valamint a rágás, rongálás, papucslopás.
Még a felnőtt, stabilabb kutyának is feladja a leckét az új családba illeszkedés, kölyköknél ez még több időt vehet igénybe. Az apróbb balesetek elkerülhetetlenek.
Egy hétig volt távol, ennyi idő alatt természetesen még a legkiegyensúlyozottabb kutya sem tud beilleszkedni sehová. Ugyanakkor azt is éreztük, hogy ebbe a történetbe nem kell bevonni trénert, vagy bárkit, itt már konkrét döntés érződött, Angel jön vissza.
Személyesen is megkérdeztük, hogy mi volt a probléma, de a jól megszokott kölyök "bakikon" kívül semmi.

Félt a városban a biciklitől, autótól, noha ezekkel a menhely körüli sétán is találkozott. Egy idő után nem akart lemenni sétálni, a lakásban végezte el a dolgát, mert lenn nem merte. Később már pórázon sem akart sétálni, csak állt egy helyben. Elmondása szerint teljesen depressziós lett Angel, sírt, és nem lehetett egy pillanatra sem magára hagyni. Rágott, kártékonykodott, és közben iszonyú energia halmozódott fel benne, hiszen nem tudott lemenni sétálni, futni.
Tehát semmi meglepő nem történt, csak annyi, amennyit egy kölyökkutya képes kikövetelni otthon magának.

Mikor meglátott Angel minket, akkor már újra járt pórázon, és a depressziója is egy csapásra eltűnt, azt sem tudta hogy örüljön.
Véleményem szerint semmi rendkívüli nem történt, egyszerűen a gazdi nem volt elég felkészült, jött az első nehézség, és feladta. Egy kutya vállalása minden szempontból nagy felelősség, ami nem várt akadályokba ütközhet.
A beilleszkedés szinte mindig hordoz magában nehezebb időszakot, ahogy mi sem tudunk egy új lakásban, egy új munkahelyen azonnal otthonosan mozogni.
Sokan attól is szenvedünk, hogy utazás alkalmával nem a saját ágyunkban alszunk. Akkor mit érezhet egy kölyök, akit kiszakítunk az addigi stabil, megszokott környezetéből?

Mégis azt várjuk a legtöbbször, hogy az örökbefogadás rögtön működjön, és minden rögtön úgy történjen, ahogy mi azt előre megálmodtuk. Nem fog, csak a legeslegritkább esetben. Mert élőlényeknek, külön önálló személyiségeknek kell összeszokni, és mindenkinek van önálló akarata, félelme, gondja.

A fent említett gazdi is tisztában volt ezekkel, hiszen elmondtuk neki. Elméletben. De a gyakorlat bebizonyította, hogy ha az ember nem elég eltökélt, akkor már az első akadálynál feladja.
Jobb is ez így, hiszen Angelben ez még nem okozott semmilyen törést. Nálunk most ott folytatja, ahol abbahagyta.